A Magyarországgal szomszédos államok zsidóságát bemutató sorozatunk e részében Horvátországba látogatunk.

A jelenlegi Horvátország területén valószínűsíthetően már a VII. században is éltek zsidók. A XIII., XIV. századig azonban minimális információ van róluk. Erre az időszakra datálható a zsidók kereskedelmét és letelepedését tiltó törvény, melyet azért hoztak, hogy a nem zsidók előnybe kerüljenek velük szemben.

Valamivel később Zágrábban engedélyezték az izraeliták letelepedését és kereskedelmét, zsidók és nem zsidók békésen éltek egymás mellett ekkor. Az ország többi része a zsidók jelenlététől is virágzott (leginkább kereskedelmi tevékenységüknek köszönhetően), és a régió gazdagsága megnőtt. A zsidó népesség egészen 1456-ig növekedett a jelenlegi Horvátország területén, amikor az akkori törvényhozók úgy döntöttek, hogy túl sokan vannak, ami miatt először fizikai bántalmazást alkalmaztak, majd ki is űzték őket a területről. A Spanyol és Portugál Inkvizíció elől néhány zsidó az akkori Oszmán Birodalom területére menekült (főleg Macedóniába és Boszniába), így a mai Horvátországba is, főleg Splitbe és Dubrovnikba, de számuk jelentéktelen volt.

A XVII. század első felében továbbra sem engedélyezték, hogy zsidók telepedjenek le a mai Horvátország északi részén. Gyakori jelenség volt, hogy Magyarországról zsidó utazókereskedők mentek az országba, de tartózkodásukat csak néhány napig engedélyezték. A század elején a horvát parlament (“Sabor”) megerősítette az állandó letelepedés tilalmát, amikor egy zsidó család megpróbált letelepedni Đurđevacban.

1753-ban, bár hivatalosan még mindig tiltották, Beck tábornok, a varaždin-i térség katonai parancsnoka engedélyezte a zsidók telepedését Bjelovarban, Koprivnicában és Varaždinben. A zsidókkal szembeni bánásmód megreformálása érdekében Franjo Patačić gróf, a varaždini királyi hivatal végzésével átfogó jelentést készített, melyben a zsidók állandó horvátországi tartózkodását támogatja azon az alapon, hogy “többségük kereskedő, és a kereskedelem növeli a városok virágzását ”.

Varaždin napjainkban

II. József hatása

A zsidók Észak-Horvátországban való letelepedésének tilalma 1783-ig tartott, ezen II. József 1782-ben elfogadott Türelmi rendelete változtatott, melyben leszögezi, hogy minden polgárnak egyenlő bánásmódban kell részesülnie. A teljes állampolgári jogokat fokozatosan (nagyon lassan) kapták meg a horvát zsidók. 1867-ben avatták fel az új Zágrábi Nagy Zsinagógát, Dr. Hosea Jacobi rabbi lett Zágráb főrabbija. 1873-ban Ivan Mažuranić bán aláírta a zsidók teljes jogi egyenlőségét lehetővé tevő rendeletet, és a többi valláshoz hasonlóan állami forrásokat bocsátottak rendelkezésre a közösségi intézmények számára.

1879-től 1900-ig a horvátországi zsidó népesség száma 869-ről 20 000-re nőtt. Több mint huszonkét zsidó közösséget hoztak létre a térségben, melyek közül a legnagyobb a zágrábi (3000 fő) valamint az eszéki (3000 fő) volt. 1900-ra a zágrábi zsidók 54%-a és a horvát zsidók 35%-a a horvátot vallotta anyanyelvének.

A 20. század elején konfliktus alakult ki a horvátországi cionista és asszimilációt pártoló zsidó csoportok között. Miközben a cionisták meg akarják őrizni zsidó identitásukat és elősegítették az Izraellel fennálló kapcsolataikat, az asszimilisták azonosultak nem zsidó társaikkal.

Folytatjuk..

Korábbi írásaink hasonló témában:

Szerbia, Szabadka és Belgrád, Temesvár, Brassó és Kolozsvár, Nagyvárad, Ukrajna-1.rész, Ukrajna-2.rész