A pandémia alatt a Netflix előfizetések száma az egekbe nőtt. A sok otthon töltött nap, hét, hónap jelentősen növelte a szolgáltatás iránti keresletet.  Egy 2021. augusztusban megjelent kutatás szerint a legnépszerűbb streaming szolgáltatás Magyarországon a Netflix – a magyarok 39 százaléka rendelkezik fiókkal, ezt követi az HBO GO (16%) és a YouTube prémium (8%). Jelen cikk témáját a Netflixen található zsidó és/vagy izraeli vonatkozású sorozatok képzik. A lista nem teljes!

Shtisel (Shtisel, IMDB: 8,6 pont)

Személyes nagy kedvencem a Jeruzsálem egyik legvallásosabb negyedében játszódó sorozat. A Shtisel család életét bemutató történetfolyamnak már három évada látható a Netflixen. A sorozat nyelve a héber, de gyakran jiddisül szólalnak meg a szereplők. Az első évfolyamot még 2013-ban mutatták be (2018-tól érhető el a Netflixen). Az első két évad 12 részből, míg az (eddigi) utolsó a pandémia miatt csak 9 részből áll (ezt az évadot 8 évvel az első után forgatták).

Ahogy már feljebb is írtam a sorozat középpontjában a Shtisel család áll. A nagy család feje, az özvegy iskolaigazgató, Shulem, valamint gyermekei és unokái életébe nyújt alapos betekintést az izraeli alkotás. Egyelőre nem készült magyar felirat a sorozathoz.

Az izraeli kém (The Spy, IMDB: 7,9 pont)

A részben Budapesten forgatott alkotás igaz történeten alapul. A hat epizódból álló sorozat főszereplőjét, Eli Cohent, Sasha Baron Cohen alakítja. A történet középpontjában Eli Cohen áll, akit Izrael kémkedni küld Szíriába az 1960-as években. A sorozatban megismerkedhetünk azzal, hogy hogyan készül fel a feladatára, mi módon juttat információkat hazájába, milyen irányba változik személyisége a hosszú szerepjátszás alatt. Sasha Baron Cohent a szerep megformálásáért Golden Globe-ra jelölték. A sorozat magyar hanggal is megtekinthető.

Az oslói lány (Bortført, IMDB: 6 pont)

Egy oslói lány Izraelbe látogat, ahol két új barátra tesz szert. Nem sokkal később az ISIS foglyaivá válnak. A lány édesanyja (Alex) korábban az 1993-as Oslói Béketárgyaláson is megfordult, ahol megismerkedett, a sorozatban az izraeli politikai élet magas befolyású pozíciójában található Arikkal. Alex lánya kiszabadítása érdekében azon igyekszik, hogy Arikot rávegye a terroristák feltételeinek teljesítésére, miközben gázai barátjától is segítséget kér. A sorozathoz nem készült magyar szinkron, de felirat igen.

A másik út (Unorthodox, IMDB: 8 pont)

A 2020-ban bemutatott minisorozat összesen 35 filmes díjra való jelölést kapott, amiből 13-at be is zsebelt. A sorozat igaz történeten alapul, Debora Feldman 2012-ben megjelentetett életrajzi könyvét dolgozza fel az alkotás. Középpontjában Esty, a 19 éves New York egyik vallásos negyedében élő, a szatmári irányzathoz tartozó lány áll, aki elszökik férje mellől és elhagyja az Egyesült Államokat. Természetesen a férj felesége után utazik Berlinbe. A női főszerepet az a Shira Haas játssza, aki a Shtisel című sorozat 2. és 3. évadának is egyik meghatározó karaktere. A sorozathoz nem készült magyar szinkron, de felirat igen.

Felhasznált forrás:

www.netflix.com

https://24.hu/tech/2021/08/14/streaming-felmeres-magyarorszag-netflix/