A zsidó ünnepeknek általában több nevük van, persze léteznek kivételek. Sokszor mezőgazdasághoz kapcsolódó elnevezéssel vagy az ünnep tartalmának kihangsúlyozásával illetjük jeles napjainkat. Írásomban sorra vesszük ünnepeink neveit.

Az első jeles időszakunk a hozzánk az időben hozzánk legközelebb álló peszách. A tavasz ünnepének is szokás hívni. Ennek az oka az,- nem meglepő módon- hogy tavasszal ünnepeljük. Ezidőtájt borul virágba a természet. Az ünnep másik neve; a szabadság ünnepe; őseink ekkor szabadultak meg elnyomóiktól, az egyiptomiaktól, az ünnepi imában is e névvel illetjük ezt az időszakot. A harmadik név; a macesz (pászka) ünnepe, melynek az az egyszerű oka, hogy az egész ünnep alatt nem fogyasztunk chomecot (kenyérfélét), viszont széder este maceszt eszünk, annak emlékére, hogy a Kivonulás idején nem volt ideje a zsidó népnek arra, hogy megvárja azt, hogy megkeljen a tészta a kenyérsütéshez. Az ünnep negyedik, egyben utolsó és talán legismertebb elnevezése; peszách. Ez volt a neve annak az áldozatnak, melyet minden családnak be kellett mutatni niszán hónap 14-én. A szó elkerülést jelent. Ez arra utal, hogy a zsidó családokat elkerülte a 10. csapás, az elsőszülöttek halála, szemben az egyiptomi házakkal.

Következő ünnepünk, melynek neveit vizsgáljuk, Sávuot. Heteket jelent, 7 hét köti össze az ünnepet peszách-al (ómerszámlálás). Mátán torátéjnu, a tóraadás ünnepe. Ezen a napon történt a Tóraadás (pontosabban a 10 parancsolatot) ekkor kapta meg a zsidó nép. Áceret-nek, lezárásnak is szokás nevezni az ünnepet, azt jelzi, hogy a peszáchkor kezdődött időszak ekkor zárul le. A hág hábikurim, a zsengék ünnepe név, az első terményt áldozatának bemutatására utal (Jeruzsálemben). Az ünnepnek, mint már utóbb említett nevéből is látszik, mezőgazdasági vonatkozása is van, ezért kapta a Hág hákácir, a betakarítás ünnepe elnevezést is.

Ros Hasana, a zsidó újév is több névvel rendelkezik. A ros hasana név azt jelenti, hogy “az év feje”. Szokás Jom hádin-nek, vagyis az ítélet napjának is hívni, a két napos ünnep idején az Örökkévaló számba veszi az ember előző évben tett jó és rossz cselekedeteit, mérlegeli azokat, majd ítéletet hoz arra vonatkozóan, hogy melyik könyvbe kerül be a következő esztendőben. Az emlékezés napjának (Jom házikáron) is nevezzük az ünnepet, mert ekkor az Örökkévaló megemlékezik teremtményeiről. A Sófárfújás napjaként is emlegetjük az ünnepet. Végül, de nem utolsó sorban, ros hásánát annak a napnak az örömteli évfordulójaként is értelmezik, amelyen Isten megteremtette a világot, ezért Hayom Harat Olamnak is nevezik, „a világ fogantatásának napjának”.

Jom kipur, az engesztelés napja. Más elnevezéssel nem illetik a források, de a népnyelvben a “hosszúnapnak” hívják.

Szukot, szó szerint sátrakat jelent (sátoros ünnep). A Tórában szimplán hág-nak azaz ünnepnek nevezik ezt az időszakot. Szokás zmán szimchátéjnunak, azaz örömünk idejének hívni, ebben az időszakban parancsolat vidámnak lennünk. A hág háásif, betakarítás ünnepe név pedig mezőgazdasági jelentőségére utal.

Chanuka, szó szerint felavatást jelent, illetve azt is, hogy megpihentek 25-én (kiszlév hónapban). Szokás még hág háurim-nak, azaz a fény ünnepének is nevezni a nyolcnapos ünnepet. Ezeken kívül a csoda ünnepeként is emlegetjük, emlékezve az olaj csodájára és a kislétszámú zsidó hadsereg győzelmére.

Purimnak, jom kipurhoz hasonlóan nincs más neve. A purim szó sorsvetést jelent.

Felhasznált forrás:

Rabbi Jiszrael Méir Lau: A zsidó élet törvényei (Tel Aviv, 2000)