Magyarország régióinak zsidó emlékeit bemutató sorozatunkban ezúttal 7 látnivalót gyűjtöttünk össze Dél-Dunántúlról. Az osztályozás továbbra is szubjektív.

7.Hőgyész: A helyi zsinagóga épülete ma is felkereshető, azonban rendkívül rossz állapotban van. Egy időben raktárként és műhelyként használták. 1881-ben az ortodoxok kiváltak a hitközségből, majd 1886-ban újraegyesültek. Ritka az ilyen történet…
6.Dombóvár: A Kakasdombon található zsinagóga épülete rendkívül rossz állapotban van. 1964 után kétszintessé alakították az épületet, amiben sokáig raktár működött. 2008-ban került az önkormányzat tulajdonába az egykori zsinagóga, azt tervezték, hogy felújítják, egyelőre nem valósult meg.
5.Paks: Az Atomváros egykori zsinagógáján mindössze egy emléktábla mutatja, hogy egykor az imádkozás házaként működött. Jelenleg könyvtárként funkciónál (1968 óta).
4.Bonyhád: A Tolna megyei városban két, egykori zsinagóga épülete is megtekinthető. A régi, neológ elég elhanyagolt állapotban van, ennek ellenére kulturális rendezvényeket, kiállításokat szoktak benne rendezni. Az épület melletti téren Dávid csillag alakú holokauszt emlékművet helyeztek el 2014-ben (betonból és fából áll). 1924-ben az ortodox közösség saját zsinagógát épített (előtte egy imaházuk volt). A háború után bútorraktár, később használt bútor kereskedés működött az épületben. Jelenleg kérdéses, hogy milyen célt szolgál.

Bonyhádi neológ zsinagóga és emlékmű

3.Szekszárd: A helyi zsidó hitközség 1856-ban alakult meg. 1897-ben építették fel a ma is látható zsinagógát, amit 1960-ig használtak, napjainkban a “Művészetek Házának” ad otthont. A zsinagóga mellett található téren kőlapokon, alacsonyan elhelyezve, ábácé sorrendben olvashatjuk a vészkorszak áldozatainak nevét. Emellett holokauszt emlékmű is található a zsinagóga épülete előtt.

Szekszárdi zsinagóga

2.Siófok: A Balaton parti városban csak nyaranta tartanak imát, az idelátogató zsidó vakációzók miatt adták át a jelenleg működő zsinagógát 1986-ban. Az első zsinagóga 1870-ben épült fel a településen, ma már nem találunk az épületre utaló nyomokat. (Ez az egyetlen használatban lévő zsinagóga Somogy megyében)
1.Pécs: Baranya megye székhelyének zsinagógája a napokban ünnepelte felavatásának 150. évfordulóját. A vészkorszak után jelentősen csökkent a közösség létszáma, az épület állapota folyamatosan romlott. Először 1980 és 1983 végeztek rekonstrukciót a külső részén. A zsinagóga mellett található a Pécsi Zsidó Hitközség épülete, valamint a szintén a Hitközséghez tartozó Zsidó Szeretetkórház.

Pécsi zsinagóga

A sorozat korábbi részei itt olvashatóak: Észak-Magyarország, Észak-Alföld és Dél-Alföld