Orosz csapások pusztítják a zsidó infrastruktúrát is Harkovban, a közösség menekül
Orosz bombatámadások érték a helyi Hillel-házat és az Or Avner iskolát is Harkovban, miközben az ukrán városokról szóló tudósításokból úgy tudni, az oroszok válogatás nélkül bombáznak, írja a Haaretz.
Tüzérségi és rakétacsapások több zsidó helyszínt is leromboltak vagy megrongáltak Harkovban, amikor az orosz erők szerdán megpróbálták átvenni az ellenőrzést a kelet-ukrajnai város felett a kormányerőktől.
A közösség vezetői szerint az orosz bombázások a helyi Hillel-házat és az Or Avner iskolát is eltalálták, míg egy közeli találat a város Chábád zsinagógáját is majdnem elpusztította.
„Az iskola valamilyen létesítmény mellett volt, amely iránt az oroszok érdeklődtek és a becsapódás miatt az összes ablak és ajtó kirepült” – mondta Miriam Moskovitz, a hosszú ideje Harkovban élő Moshe Moskovitz rabbi felesége.
És bár tegnap este egy gondnoknak kellett volna az épületben aludnia, az intenzív ágyúzás miatt nem tudott megérkezni, majd hozzátette, hogy az iskola épp csak néhány nappal az orosz csapatok határátlépése előtt ünnepelte meg, hogy fontos mérföldkőhöz érkezett.
„Február 23-án, a háború kitörése előtti napon volt 30 éve, hogy 1992-ben megnyitottuk az iskolánkat. 400 gyermekünk léggömbökkel és virágokkal ünnepelte azt a több ezer öregdiákot, akik átlépték iskolánk ajtaját” – mondta a Haaretznek telefonon csütörtök reggel.
„Másnap reggel ötkor kezdődött a bombázás, és hatkor az igazgató bejelentette, hogy »ma nincs iskola«, de álmunkban sem gondoltuk volna, hogy az iskola része lesz ennek az egész akciónak” – mondta és azzal vádolta Oroszországot, hogy válogatás nélkül bombázza „iskolákat, otthonokat és kórházakat”.
Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálatok csütörtöki közlése szerint az elmúlt 24 órában 34 polgári lakos életét oltották ki az orosz ágyúzások és a polgári lakosság elleni támadások az ukrajnai kelet-harkovi régióban.
A hatóságok közlése szerint az orosz rakétatámadások érték Ukrajna második legnagyobb városának központját, köztük lakónegyedeket és a regionális közigazgatás épületét.
Moskovitz szerint a Harkov belvárosában, a Puskinszka utcában található városi Korál zsinagóga mindössze 1,5 kilométerre van a regionális adminisztráció épületétől és csak hajszál híján élte túl a pusztítást: minden ablaka kirobbant, de az épületet nem rombolták le.
Annak ellenére, hogy az orosz invázió előtt Moskovitz férje azt mondta a Haaretznek, hogy bármi történjék is, ki akar tartani a közösségével, szerdára elmenekültek, amikor rájöttek, hogy „a várost a földdel teszik egyenlővé”.
Moskovitz elmondta – aki most Dnyiproban van öt gyermekével és négy unokájával –, hogy segít koordinálni a humanitárius segélyeket azoknak, akik még mindig az ostromlott városban rekedtek.
„Megpróbáljuk kijuttatni az embereket. Telefonhívásokat kapunk kétségbeesett emberektől, akik azt kiabálják, hogy »szabadítsanak ki« és »otthon ragadtam, hozzanak élelmet«. Az emberek éhesek. Napok óta nem ettek és tűz alatt vannak, mi pedig nem tudunk eljutni hozzájuk” – mondta.
„Egy egész csapatunk van a súlban, akik etetik az embereket és vannak emberek, akik a zsinagógában alszanak. Élelmiszert és gyógyszert küldünk a város minden sarkába. Csodálatos sofőrjeink vannak, akik önfeláldozóan elviszik [az ellátmányt] mindazoknak az embereknek, akik ezt a rendkívül szörnyű helyzetet élik át.”
A harkovi Hillel-ház is súlyosan megrongálódott a szerdai ágyúzás során.
A Haaretznek szerda este nyilatkozó Julija Potockaja, a harkovi Hillel igazgatója elmondta, hogy bár a központ zárva volt és sem a diákok, sem a személyzet nem sérült meg, mégis lesújtó volt egy olyan intézmény pusztulása, amelynek az életét szentelte.
„Sírok. Huszonöt évemet áldoztam a Hillelre. Ez szörnyű. Ez volt az otthonom, ahogy a diákjaimé is” – mondta.

A harkivi Or Avner zsidó iskola az orosz bombázás után 2022. március 3-án (Fotó: Miriam Moskovitz rebecen)
A Hillel lerombolása mindössze egy nappal azután történt, hogy Potockaja elmondta a Haaretznek – és ahogy mi is írtuk –, hogy több Hilleles diák csatlakozott a hadsereghez a hazájuk védelmében összefogó civilek országos hullámának részeként.
„Vannak önkénteseink a Hillelből, diákok, akik a hadseregbe mentek, és reméljük, hogy Ukrajna megmenekül, mert Ukrajna egy nagyon csodálatos hely” – mondta.
A gyorsan merülő akkumulátorával áram nélkül nem lehetett tudni, hogy Potockaja meddig tudja még támogatni a személyzetet és a diákokat, de gondolni sem volt hajlandó arra, hogy elhagyja Harkovot.
„Reggel 7 órától bombázni kezdtek, most világítás nélkül vagyunk. Sokkot kaptam, de hiszek abban, hogy a hadseregünk meg fog menteni minket. Talán el tudnék [menekülni], de nem akarok. Ez az otthonom, itt akarok maradni. Reméljük, hogy hamarosan vége lesz” – mondta kedden a Haaretznek.
Szerdára azonban a folyamatos bombázások miatt Potockaja kénytelen volt családjával együtt elhagyni a várost és Moskovitzhoz hasonlóan jelenleg Dnyiproban tartózkodik barátainál.
„Az embereknek tudniuk kell erről. Tudniuk kell, hogy mi történik Harkovban és Ukrajnában. Ez egy háború. Olyan, mint Szíriában” – kiáltotta.
Ami Moskovitzot illeti, azt mondta, hogy az országa elleni orosz támadásra válaszul „mindenki tehetne egy kicsit azért, hogy jobbá tegye a világot” azzal, hogy megerősíti személyes vallásgyakorlatát és kedvesebb lesz másokkal.
„Ahelyett, hogy bombákkal és fegyverekkel bombázzuk a világot, bombázhatjuk a világot jósággal és kedvességgel” – mondta.