Tabula rasa, tiszta lap. A Sorsminták (Lengyelfi Edit-Preisz Éva Eszter) olvasása közben gyakran ugrott be a fogalom. Amikor kitaláltam, hogy erről a könyvről fogok írni, magam elé képzeltem egy üres lapot és azon tanakodtam, vajon tényleg üres-e ez a lap. A válaszom igen is meg nem is. Bizonyos szempontból igen, hiszen a lapon nincsenek írásnyomok, más műről származó lenyomatok. Más szempontból azonban a válaszom, nem. Mivel én írom ez az interjút, aki nem indul tiszta lappal, hiszen az írásaimban minden korábbi írás, engem ért történés, sőt az őseimet ért események is megjelennek. Ilyen gondolatokkal vágok neki a Lengyelfi Edittel való beszélgetésnek…

Megváltozott az életed a könyv megjelenése óta?

Sűrű lett. Eddig is nagy volt az érdeklődés a családfakutatás iránt, de most még több a felkérés. Ezen kívül számos megkeresés érkezik újságoktól, televízióktól.

Ketten írtátok a könyvet, Preisz Éva Eszterrel. Hogyan született meg a könyv? Hogy nézett ki a közös munka?

Ezek a történetek, bár nem ilyen formában, de ott voltak a fiókomban. Van közte régi és új eset is. A legtöbb fejezet úgy született, hogy megírtam a családfakutatós esetet, Éva pedig hozzátette a lélektani részét. De olyan is van közte, ahol az ő praxisából indult a történet. Nagyon sokszor leültünk átbeszélni, összeválogatni a sztorikat, fontos szempont volt, hogy sokféle témát mutassunk be.

Előfordul olyan eset, hogy nem happy end a történet vége? Például nem lehet felkutatni valamit/valakit?

Van olyan, hogy nem találjuk meg, amit keresünk, például azért, mert megsemmisültek anyakönyvek. A zsidó anyakönyvek esetében sokszor gondoskodtak is erről. Gyakran keresnek meg azzal, hogy törvénytelen gyerekként (szülei nem voltak házasok) született az egyik felmenője és annak szeretne utánajárni, hogy ki a vér szerinti apa. Az elsődleges forrásaim az anyakönyvek, de léteznek más alternatívák is, melyekből nagyon sok információ szerezhető, például gyászjelentések, újságcikkek, stb. Hajadon anya esetében az anyakönyvekben nem szerepel az apa neve, hacsak nincs a megjegyzés rovatba írva, hogy X.Y. vállalta a gyermeket vagy örökbe fogadta. Hozzá szoktam ilyen esetekben tenni, hogy amikor házasok a szülők, akkor sem tudhatjuk teljes bizonyossággal, hogy a dokumentumban szereplő férj a biológiai apa. Amennyiben nem szerepel az anyakönyvben semmilyen utalás az apára vonatkozóan, akkor én sem tudom kideríteni. Azonban néha előfordul, hogy mégis sikerül, például az egyre népszerűbb genetikai teszteknek köszönhetően. Úgy gondolom, hogy előbb-utóbb akkora lesz a genetikai adatbázis, hogy nem lehet titkolózni.

Ezek a genetikai teszteket végző oldalak nem veszik el a munkádat?

Sőt. Megnőtt a megrendeléseim száma. Egyrészt kap az ember egy genetikai térképet, másrészt bekerül egy adatbázisba, ahol, ha van DNS egyezése valaki mással, aki szintén megcsináltatta a tesztet, akkor összekapcsolja őket. A program jelzi, hogy a két fél DNS-e hány százalékban egyezik. Azt szoktam mondani, hogy 6 százalék alatt nem érdemes ezzel foglalkozni. Előfordult olyan eset, hogy valaki a DNS teszt elvégzése után keresett meg, hogy kutassam a családfáját, mert az valahány százalék askenázi zsidó származást mutatott, és addig nem volt tudomása ilyen gyökerekről.

Lengyelfi Edit, Fotó: Vajda István / Egymás Kiadó

Miért fordulnak hozzád a leggyakrabban, akik családfát akarnak készíttetni?

Sokáig az volt a legjellemzőbb, hogy kíváncsiságból, valamint kerek születésnapra, ajándékba szánták. Az utóbbi években azonban egyre gyakoribb, hogy valakit az önismeret motivál, keresi a gyökereit vagy terápiába jár és a terapeutája javasolja neki, hogy nézzen utána jobban családja múltjának, mert sejt valamilyen terheltséget, ami magyarázat lehet problémájára.

A könyvben írtok olyan esetről, ahol a családfakutatás által tudja meg valaki, hogy zsidó származású…

Rendkívül sokan élnek ma Magyarországon úgy, hogy nem tudják azt, hogy vannak zsidó felmenőik. Amikor hozzám fordul valaki, hogy végezzek neki családfakutatást, egy kérdőívet töltetek ki vele első körben. Ebben az ő, a szülei, a nagyszülei és a dédszülei nevére, születési és halálozási helyére, időpontjára, illetve vallására kérdezek rá. Előfordult olyan, hogy a nagymama nevéhez azt írta be a megbízóm, hogy Kovács, a kutatás pedig azt hozta ki, hogy az eredeti neve Klein. Visszautalva az előző kérdésre is, olyan is előfordul, hogy például a nagypapa 80. születésnapjára ajándékként készíttetnek családfát, és kiderül, hogy rokonait Auschwitzban ölték meg. Onnantól kezdve azonban mély tagadás és hallgatás uralkodott a családban. Ezek után pedig csodálkozunk, hogy tüneteket produkál a második, harmadik generáció. Egyrészt a tabusítás miatt, másrészt a trauma végigvonul generációról generációra.

Megfigyeltél esetleg olyan jelenséget, hogy zsidó származású személyek, akiknek valamilyen pszichés problémájuk van, gyakrabban fordulnak hozzád?

Nem látok ilyen tendenciát. Olyan előfordul, hogy kiderül a nagymamáról zsidó származása és akkor az unoka összekapcsol valami ok okozati összefüggést. A könyvben is szerepel egy ilyen eset. Egy hölgy a velencei pályaudvaron elkezd a tömegben rettegni, miközben fogalma sincs arról, hogy elhurcolták a felmenőit…

Minden pszichés tünet visszavezethető valamilyen felmenőkkel történt traumára?

Nem minden szorongás transzgenerációs eredetű, ezt mindig hangsúlyozzuk. Akkor szoktuk ezt a vonalat vizsgálni, amikor a kliens életében nincs magyarázat a miértre. A tünetek gyakran hatalmas erővel jelennek meg, amire nincs indok. És azt is nagyon fontos kiemelni, hogy nem csak felmenőink traumáit örökölhetjük, hanem erőforrásaikat is. Hiszen, ha ők nem éltek volna túl, akkor ma nem lehetnénk itt.

A könyvben szereplő főhősök neveit megváltoztattátok?

A saját történeteink kivételével természetesen igen, és nem csak a nevüket. A történeteket úgy fontuk össze, hogy egy-egy szereplő akár több valós tipikus karaktert formál.

Lesz folytatása a könyvnek?

Valamilyen formában tervezzük, hogy lesz. Bőven van még történetünk.