Az előző részben a kezdetektől a XVI. századig mutattuk be a marokkói zsidóság történetét. A mostani részben egészen napjainkig beszámolunk a helyi közösség életéről.

A XVI. századtól a XIX. századig

Moulay Rashid uralkodása alatt sokat szenvedtek a zsidók. Amikor 1670-ben elfoglalta a Marrákest, félelmet akart kelteni a helyi izraeliták körében, aminek egyik megnyilvánulása  az volt, hogy magas pozíciót betöltő zsidókat égettek el a nyílt utcán. Még 1668-ban arra kötelezték az egész Chaouiban található zsidó közösséget, hogy három nap alatt hagyják el a várost, és költözzenek Fezbe. Ennek következtében 1300 család telepedett le a nagyvárosban.

A korábban Spanyolországból érkezettek és a helyiek az 1700-as évekre összeolvadtak. Az arab volt az elsődleges nyelvük, szefárd módon imádkoztak, és e rituálé szerint tartották a vallási törvényeket. Ezen időszakban a közösség tagjainak száma igen ingadozó volt, számos járvány pusztított, aminek következtében szellemvárosok alakultak ki, gazdag emberek házai üresen álltak. Ennek hatására nem volt ritka, hogy a zsidók más vallásra tértek át (igaz a zsidóságot háláchikusan – a zsidó törvények szerint – nem lehet elhagyni!).

Az XVIII. század második fele ismét rossz időket hozott a marokkói zsidókra. Nagyon magas adókat szabtak ki rájuk, továbbá nem volt ritka a nyilvános megszégyenítés, zsidó asszonyok megerőszakolása sem.

1790 és 1792 között két évre száműzték a Fez Mellahban (zsidó negyed; az első ilyen Fezben volt) élő zsidókat. Továbbá az egész közösségnek el kellett hagynia Qasba Srardárát. A fő zsinagógájukat mecsetté alakították át a helyi erők, építéséhez a zsidó temető sírköveit használták fel. A kétéves szenvedés után visszatérhettek a városrészbe, és engedélyt kaptak arra, hogy lebontsák a mecsetet.

A XIX. századtól napjainkig

A XIX. század a világ számos részén a zsidóság emancipációját hozta el (hogy ez mennyire jó vagy nem, jelen írás keretei között nem fogok kitérni). A marokkói zsidóság helyzete azonban nem igazán változott. Mindössze annyiban, hogy sokan rosszabb anyagi körülmények között éltek, mint korábban. Sok zsidó telepedett le a korszakban Marokkóban, főleg Európából érkeztek, kereskedelemmel foglalkoztak, sok helyi korábban kézművességgel foglalkozó ember vált nincstelenné ennek következményeként. Egy részük mellahokba költözött, ahol gyakran koldusként élték túl a mindennapokat.

A században nem volt stabil az ország helyzete, gyakran keveredtek háborúba. Általános jelenség volt a zsidók bűnbakként való beállítása. Az 1844-ben Franciaország ellen folytatott háború különösen rossz helyzetet idézett elő a marokkói izraeliták életében.

Amikor 1859. szeptember 22-én a háború tört ki Spanyolország és Marokkó között, a mórok zsidó családok házait vették el Tetuánban. A zsidók többsége csak menekülés útján mentette meg életét. Körülbelül 400 embert azonban így is megöltek. Ebben az évszázadban és 1910-ig 1000 marokkói zsidó család vándorolt Amazonba, Észak-Brazíliába.

1912-ben több ezer lázongó katona rontott be a fezi zsidó negyedekbe, és rabolt el mindent, ami mozdítható volt. Ezen történések alatt több mint ötven zsidót öltek meg, házakat, üzleteket tettek tönkre.

1940-ben a náci vezetésű Vichy-kormány antiszemita rendeletben tiltotta meg a zsidók nyilvános tisztségvállalását. V. Mohamed nem volt hajlandó ezt a törvényt alkalmazni, sőt 1941-ben számos rabbit is meghívott a palotájába.

1956-ban Marokkó elnyerte függetlenségét. Sok zsidó magas politikai pozíciót töltött be ekkor. 1956 és 1961 között megtiltották az Izraelbe való vándorlást (a korábbi években tízezrével távoztak a zsidók Izrael megalapítását követően). 1961-ben végül bevezettek egy olyan törvényt, mely alapján Izrael minden egyes odavándorló zsidóért jelentős pénzösszeget fizet az észak-afrikai államnak. A zsidók által nagy népszerűségnek örvendő V. Mohamed halálakor a zsidók együtt gyászoltak a muszlimokkal. 1967-re 60 000-re csökkent a Marokkóban élő zsidók lélekszáma. 1971-re pedig ez a szám 35 000-re zsugorodott. Azonban e négy évben már nem a Zsidó Állam, hanem Európa és Észak-Amerika lett a két legfontosabb úti cél. Az európai célpontok között is kiemelkedő szerepe volt Franciaországnak, ahol sokaknak rokonaik is éltek.

Bár napjainkban viszonylag kevés zsidó él az országban, a király becsben tartja őket. Az állam támogatja az zsidó iskolákat és a zsinagógákat, a zsidó közösség fennmaradását. Marokkón belül a legtöbb zsidó Casablancában él, ahol kóser éttermek, mikve, zsinagóga és felekezeti idősotthon is található. 2014-ben a marrákesi zsidók létszáma alig haladta meg a 250-et, kiknek jelentős része 60 év feletti volt. Jelentős közösség található még Fezben, Rabatban, Mogadorban, Tetuánban és Tangerben. Egyes vélemények szerint Izraelben körülbelül egymillió marokkói származású zsidó található.

A nagyvárosokban a mai napig megtaláljuk a mellahokat, ahova évről évre sok izraeli turista látogat (egy 2017-es adat szerint évente több mint 45 000 látogató érkezik Marokkóba a Zsidó Államból).

Még egy érdekesség a cikk végére: az arab világban található egyetlen zsidó múzeumot, az El Mellahot, 2016-ban adták át Casablancában.

A marokkói zsidó közösségről szóló írás első része itt olvasható.