Aki egy kicsit is foglalkozik külpolitikával, tudja, hogy nem messze tőlünk, Ukrajnában sokan arra készülnek, hogy hamarosan háború tör ki. Jelen írásban néhány érdekességet olvashatsz az ukrán zsidókról.

Egyes források szerint a mai Ukrajna területén már a 11. században is éltek zsidók. Amikor a lengyelek e területeket elfoglalták, örömmel fogadták a főként germán területekről érkezőket, így a zsidókat is. Ennek köszönhetően az 1400-as években már 60 zsidó közösség működött Ukrajna (mai) területén, összesen kb. 30 000 fővel.

Pogromok, melyek elől Sholem Aleichem is elmenekült

Az 1905-ben pogromok által sújtott városok között volt Kijev, a mai Ukrajna fővárosa is. Az ott tomboló tömeg három napon át támadta a zsidókat. Köztük volt az egyik legjelentősebb korabeli író, Sholem Aleichem (eredeti neve Solomon Naumovich Rabinovich) is. Három napig egy szállodában bujkált családjával, és hallgatta zsidó társaik szörnyű sikolyait, amint odakint megtámadták, megnyomorították és meggyilkolták őket. A kijevi pogrom után Sholem Aleichem egész családja elmenekült Ukrajnából, és végül New Yorkban telepedett le.

Az 1917-es orosz forradalom, az 1918-1919-es lengyel ukrán háború, az ukrán függetlenségi háború és az 1919-1921 közötti szovjet-lengyel háború több száz pogromot váltott ki a régióban, amelyekben körülbelül 100 000 zsidó vesztette életét. (Ukrajna rövid ideig független volt, mielőtt Lengyelország és Oroszország kettéosztotta volna.) Az erőszak kimondhatatlanul heves volt.

A cionizmus melegágya

Miközben Ukrajnát 1881-ben feldúlta a pogromhullám, idealista zsidó diákok egy csoportja rájött, hogy a zsidók csak saját földjükön, Izrael földjén élhetnek biztonságban. 1882-ben megalakították az első modern cionista szervezetet, a BILU-t. A név a Beit Ya’akov Lechu V’nalcha – (Ézsaiás 2:5) tánáchi vers rövidítése.

A BILU-nak sikerült pénzt gyűjtenie arra, hogy 14 egyetemi hallgatót küldjön Rishon Le-Zion zsidó városába, ahol gazdálkodással foglalkoztak. Az ukrán zsidóknak nagyon nehéz volt itt az életük. Hiányoztak a mezőgazdasági készségeik, és folyamatos erőszakkal kellett szembenézniük az arab fosztogatók részéről. Mégis, az Izrael földjén végzett gazdálkodási kísérletük megmutatta más európai zsidóknak, hogy ez megvalósítható.

Golda Meir is itt született

1898-ban Golda Meir (szül.: Goldie Mabovitch) Kijevben látta meg a napvilágot. Az izraeli politikus azonban nem töltött sok időt szülőhazájában. 1906-ban, Meir 8 éves korában a család az USA-ba vándorolt. 1921-ben, akkor már férjével együtt költöztek egy kibucba. Golda Meir az eddigi első és egyetlen női miniszterelnöke Izraelnek és az egész régiónak.

Zsidó komikus az állam élén

Volodimir Olekszandrovics Zelenszkij mindössze 41 éves volt, amikor Ukrajna elnöke lett. Akkor szerzett hírnevet Ukrajnában magának, amikor feltűnt a Nép szolgája című sikeres televíziós műsorban, amelyben egy becsületes elnököt alakított. A szavazatok 73%-ával elsöprő arányban választották meg a zsidó színészt elnöknek (immár a valóságban).

Zelenszkij elnök zsidó (akárcsak Ukrajna volt miniszterelnöke, Volodimir Grojszman). Zelenszkij elnök a határainál állomásozó 100 000 orosz katonával szemben reménykedik az orosz invázió elhárításában, és a zsidó állam példájára hivatkozik, amely erőteljesen védekezik a külső ellenségekkel szemben: „Az ukránok és a zsidók egyaránt értékelik a szabadságot, és egyformán azon dolgoznak, hogy államaink jövője kedvünkre váljon, és ne az a jövő valósuljon meg, amelyet mások akarnak nekünk. Izrael gyakran példa Ukrajna számára.”

Felhasznált forrás:

https://www.aish.com/jw/s/Ukraine-and-the-Jews-12-Facts.html?utm_source=Jeeng

Ha még olvasnál az ukrán zsidókról, itt megteheted!