Zsidó származású személyek számos területen alkottak maradandót a világban. Jelen összeállításban nem tudunk mindenkit bemutatni közülük, hiszen a névsor végtelenül hosszú. Az összeállítás végén tesztet találsz!

Efráim Kishon

Hoffmann Ferencként látta meg a napvilágot 1924. augusztus 24-én Budapesten. A II. világháború után művészettörténetet tanult Budapesten (’48-ban szerzett diplomát). 1946-ban összeházasodott Klamer Évával. Két évvel később nagynénje egy szatíra versenyre küldte egyik írását (tudomása nélkül), amiért első díjban részesült. Az elismerés után a Ludas Matyi magazinnál kapott munkát. A humorista már elismert szerzőként 1949-ban vándorolt Izraelbe, nem bírta elviselni a Magyarországon uralkodó diktatórikus rendszert. A Hoffmann nevet még szülő országában Kishontra változtatta, a végéről a “t” betűt egy izraeli bevándorlásügyi hivatalnok “szedte le”. A Ferenc név szintén  nem létezett a hivatalnok szerint, így lett Ephráim.

Új hazájában először egy Haifa melletti kibucban élt, ahol villanyszerelőként és takarítóként is tevékenykedett. 1951-ben kezdett el írni az Új Kelet című magyar nyelvű izraeli újságba, aminek nem sokkal később szerkesztőségi tagja is lett. Ekkoriban a Davar című folyóiratban is publikált. 1952-ben nagy lendülettel vetette bele magát a héber nyelv elsajátításába. Naponta 18 órát foglalkozott az ivrittel. A sok tanulásnak meglett az eredménye, 1953-ban már héber nyelven írt a Mááriv című újságba, valamint színdarabokat szerzett a tel-avivi Hábimá színháznak.

1958/59-ben saját színházat alapított “Bácál Járok” (Zöldhagyma) néven, mely 1962-ig működött. 1963-ban készítette el az izraeli filmtörténet egyik máig meghatározó filmjét, a Sallah Sabatit, mely Oscar jelölést is kapott. 1965-ben két Golden Globe díjat nyert az alkotásért. 1972-ben szintén Golden Globbal jutalmazták “The Policeman” című alkotását. Összesen 2-szer jelölték Oscar díjra és 3 Golden Globot nyert élete folyamán. Munkásságát számos egyéb díjjal ismerték el, mind Izraelben, mind a világ számos országában. Magyarországon 1999-ben kapott irodalmi tevékenységéért kitüntetést.

További érdekességek az író életéről itt olvashatók.

Viktor Frankl

A logóterápia megalapítója, Viktor Emil Frankl 1905 március 26-án született egy háromgyermekes család középső gyermekeként Bécsben.  Középiskolás évei alatt Frankl nyilvános, alkalmazott pszichológiáról szóló előadásokon vett részt, majd leveleket kezdett írni Sigmund Freudnak. 15 éves korában megtartotta első előadását, melynek témája az élet értelme volt. Két évvel később már az Adleristák (Alfred Adler) táborát erősítette, akik a társadalmi és közösségi reform fontosságát hangsúlyozták. Frankl 21 éves korában kongresszusokon tartott előadást Düsseldorfban, Frankfurtban és Berlinben. Ezeken fejti ki első ízben a lélekgyógyítás értelemközpontú megközelítését, melyre a logoterápia kifejezést alkalmazza. A görög logos, azaz értelem szóra utalva ezzel.

1946-tól kezdve 25 éven át Frankl a Vienna Neurological Policlinic főigazgatójaként tevékenykedik. Rekonstruált könyve a magyarul Orvosi lélekgondozás néven megjelent mű szinte az első, melyet kiadtak Bécsben a háború után (Frankl kiegészítette a “koncentrációs tábor pszichológiájáról” szóló fejezettel). Pár nap alatt dobta össze következő művét, mely magyarul Az élet értelméről címen jelent meg. Miközben vezette a klinikát számos nyilvános előadást is tartott, majd az előadásaiból összeállított egy újabb könyvet, Mondj igent az életre címmel.

Bíró László

Bíró László, a golyóstoll feltalálója (szül.: Schweiger László József, 1899), aki bár Budapesten született és élt, a vészkorszak elején Buenos Airesbe menekült. Soha többé nem tért vissza Magyarországra. 1985-ben halt meg az argentin fővárosban. Új hazájában annyira tisztelték, hogy 1986-tól, születésnapja, szeptember 29.-e az Argentin Feltalálók Napja.

Woody Allen

1935 december 1-én született Brooklynban, Allan Stewart Konigsberg néven. Apja orosz zsidók, anyja osztrák zsidók leszármazottja. Rendkívüli humora már 15 évesen megmutatkozott, heti rendszerességgel vicceket írt egy újságnak, 200 dollárért. A viccírás után a stand up következett, melyben szintén sikereket ért el. Első filmes munkája a Mi újság cicamica c. film forgatókönyvének megírása volt.  Az igazi világhírt az 1977-ben forgatott Annie Hall és az az 1979-es Manhetten hozta meg számára rendezőként is.

“Nem lennék tagja olyan klubnak, mely tagjai közé fogadna”- hangzott el a mondás az Annie Hallban. Woody Allen talán zsidóságával is így van, sokat foglalkozik származásával, identitásának részét képzi, szorongásainak eredendője, mégsem törődik vele mindennapi életében igazán. (Az Annie Hallt nemrég beszavazták minden idők 100 legszórakoztatóbb filmje első 10 helyezete közé.)

Albert Einstein

A németországi Ulmban született zseni 1921-ben kapott fizikai Nobel-díjat. Rengeteg területen alkotott. A náci rezsim elől az USA-ba költözött 1932-ben. Talán kevésbé ismert tény, hogy Abba Eban 1952. november 17-én Ben Gurion miniszterelnök kérésére levelet írt Albert Einsteinnek, hogy legyen Izrael állam elnöke. Amennyiben Einstein él a felkéréssel, Izraelbe kellett volna költöznie és fel kellett volna vennie az izraeli állampolgárságot. Azonban az állam vezetői tisztában voltak a géniusz munkájának jelentőségével, így ő szabadon folytathatta volna tudományos munkáját is.

Einstein válaszlevelében a követezőt írta: „Mélyen meghatott felkérésük, miszerint legyek Izrael állam elnöke, szomorúsággal és szégyennel tölt el, de nem tudom betölteni a pozíciót. Egész életemben objektív kérdésekkel foglalkoztam, azt tapasztaltam, hogy híján vagyok azon tulajdonságoknak, hogy megfelelően kezeljem az embereket, ami miatt vissza kell utasítanom a hivatali funkciót. Úgy érzem, hogy ezen ok miatt alkalmatlan lennék a pozíció betöltésére. Az idő előrehaladtával egyre erősebb köteléket érzek a zsidó néppel, főleg amióta teljesen tisztában vagyok azzal, hogy mennyire bizonytalan a helyzetünk a világ többi népe között.”

Keleti Ágnes

A sportlegenda 5 olimpiai aranyérmet szerzett Magyarországnak tornában. Klein Ágnes néven látta meg a napvilágot Budapesten, 1921-ben. Közvetlenül az ’56-os olimpia után Ausztráliában, majd 1957-ben Izraelben telepedett le, ahol főiskolai tanár és edző volt. Izraelben a nemzeti tornasport fejlődéséhez jelentősen hozzájárult a tornászképzésben és tornatanárképzésben.

Eliezer Ben Jehuda

A XIX. század végén Oroszországból érkezett Izraelbe. Úgy gondolta, hogy minden zsidónak vissza kell térnie Erec Jiszráélbe, és héberül kell beszélnie. A következőképp vélekedett: „Az ország és a nyelv – e dolgok nélkül a zsidók nem válhatnak egy nemzetté.” Az ortodoxok egy csoportja azonban nem akart héberül beszélni. Azt mondták, hogy tilos hétköznapi nyelvként használni a hébert, mert az szent nyelv. Úgy gondolták, hogy Ben Jehuda morálisan nem követhető. Mások azonban szerettek volna héberül beszélni, azonban nem tudtak, mert nem volt elég szókincsük hozzá. Ők is azt gondolták, hogy Ben Jehuda elképzelései tévesek. Eliezer Ben Jehuda egyik oldallal sem egyezkedett.

Professzorok, tanárok, írók, újságírók és orvosok támogatták az elképzeléseit. Közösen találtak ki új szavakat, melyeket a mindennapokban lehet alkalmazni. Ben Jehuda újságíróként is tevékenykedett. Cikkeit héberül írta. Ezen írásokban igyekezett a lehető legtöbbször új szavakat használni. Reggelente kigondolt egy új szót és esténként leírta újságjában. Így tanulták meg Izrael lakói az új szavakat, ismerték meg, majd használták őket az utcán és otthonukban. Ben Jehuda élete végén szerkesztett egy szótárat, melyben a bibliai eredetű szavak és az általa kifejlesztett modern kifejezések is fellelhetők voltak. Sok ember azt vallja, hogy a cionizmus nagy csodáját testesíti meg a héber nyelv. Ben Jehuda hitvallásának lehet tekinteni következő szavait: „Mindössze két dolgot sajnálok az életemben: azt, hogy nem Izraelben születtem valamint azt, hogy az anyanyelvem nem a héber.”

 

És íme a kvíz, melyen keresztül megtudhatod, mennyire figyelmesen olvastad el a fentieket!

https://kahoot.it/challenge/0399289?challenge-id=5a44a42c-c87c-455d-b5da-4035f05f9b81_1644511797430

A kvíz 2022. március 1.-ig elérhető!