Jonatán Markovics rabbi szerint komoly erőfeszítéseket tesznek a kijevi zsidók evakuálására, miközben 150-160 izraeli állampolgárságú ukrán landol Tel-Avivban, írja a Haaretz.

Jonatán Markovics kijevi főrabbi, mint azt korábbi cikkünkben is írtuk, nem akarta elhagyni Kijevet, zsinagógája pedig zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt menedéket nyújt. A helyzet megváltozott és menekülnie kellett, így szerdán Tel-Avivban szállt le és ígéretet tett arra, hogy lobbizni fog Naftali Bennett miniszterelnök kormányánál, hogy Ukrajnának nagyobb segítséget nyújtson.

Markovics – az Izraeli Védelmi Erők (IDF) egykori tisztje, jelenleg Chábád főrabbi – a Haaretznek elmondta, hogy csak néhány napot szándékozik Izraelben maradni és reméli, hogy visszatérhet Ukrajnába, bár a romló biztonsági helyzet miatt ez egyre kilátástalabbnak tűnik.

„A kijevi helyzet katasztrofális. Folyamatos robbanások a lakóházak és a vasútállomás közvetlen közelében, ami talán 100 méterre van attól a helytől, ahol a fiunk lakik. Iszonyú veszélyes” – mondta Markovics újságíróknak a Ben-Gurion repülőtér érkezési csarnoka előtt, ahol tucatnyi tinédzser énekelt és izraeli zászlókat lengetett.

„A legtöbb zsidó, hála Istennek, már elment” – mondta, hozzátéve, hogy erőfeszítéseket tesznek, hogy segítsenek biztonságba helyezni azokat, akik még nem. „Naponta három buszt indítunk és ha az Örökkévaló is úgy akarja, sikerül mindenkit evakuálnunk, az Örökkévaló és a jó emberek segítségével. Élelmiszert küldünk azoknak az embereknek, akik nem tudnak elmenni”.

Az Ukrajnából Moldován és Románián keresztül Izraelbe érkező menekültek átölelik egymást a Ben-Gurion nemzetközi repülőtéren 2022. március 4-én (Fotó: Emil Salman)

A Haaretz nem tudta megerősíteni Markovics állítását a közössége evakuálásáról. Kijevben többféle zsidó közösség van, valamint sok olyan zsidó ember is él, aki nem kötődik egyik hitközséghez sem és valószínűtlen, hogy mindannyian vagy akár csak a többségük is elhagyta a várost.

Markovics rabbi közösségének néhány tagja még mindig Kijevben ragadt, „de hozzánk tartozik az összes idős ember, aki nem tud kijutni Ukrajnából” – mondta, köztük két 100 év feletti nő.

Markovics, akit felesége, Elka is elkísér, elmondta, hogy azért vállalták az izraeli utat, mert „innen sokkal többet tudunk tenni, Európából kevésbé, Magyarországról és Romániából nem”. Megfogadta, hogy „elmegy és beszélni fog azzal, akivel csak kell, hogy megnyissa a kapukat, hogy több zsidó jöjjön Izrael földjére”.

Azzal kapcsolatban, hogy Izrael nem hajlandó teljesíteni Ukrajna fegyverekre és katonai szállítmányokra vonatkozó kéréseit, azt mondta, hogy „segítséget kell küldeniük Ukrajnának”.

A hét elején újságírókkal beszélgetve Jevgen Kornyijcsuk ukrán nagykövet azt mondta, hogy Kijev még mindig reménykedik abban, hogy Jeruzsálem fegyverekkel és ellátmányokkal segíti Ukrajnát az orosz erők elleni harcban. Kijev csalódott Izrael óvatos hozzáállásában a háborúhoz, amelyet az motivál, hogy ne idegenítse el Oroszországot, amellyel Szíria helyzete miatt óvatosan kell eljárnia.

Az orosz invázió múlt csütörtöki kezdete előtt Markovics a Haaretznek elmondta, hogy több ezer élelmiszercsomagot készített elő a szétosztásra és lehetséges menekülttranzitközpontokat hozott létre városszerte, még éneklő és táncoló csoportokat is szervezett. „Nemcsak az élelmiszerekre, hanem az emberekre is próbálunk megoldást találni” – mondta akkor Markovics. „Azért készülünk, hogy az emberek jól érezzék magukat és hogy megelőzzük a pánikot.”

Markovics csütörtök este érkezett Tel-Avivba a United Hatzalah által szervezett 150-160 ukrajnai menekültet evakuáló álló járattal, akik közül néhányan kettős izraeli-ukrán állampolgárok, mások pedig új olék (bevándorlók) – köztük azzal a 90 éves holokauszt-túlélővel, akiről mi is írtunk.

Rajsza, a 90 éves holokauszt-túlélő unokái körében az izraeli Ben-Gurion repülőtéren 2022. március 4-én (Fotó: Emil Salman)

„Körülbelül 150-160 ukrán menekültet hozunk haza, akik izraeli állampolgársággal rendelkeznek” – mondta Eli Beer, a United Hatzalah alapítója egy nyilatkozatban. Megjegyezte, hogy ehhez összehangolt utazási és diplomáciai együttműködésre, valamint „hihetetlen mennyiségű logisztikára volt szükség… Csapataink mind Izraelben, mind Moldovában éjjel-nappal dolgoztak ezen a műveleten, hogy minden készen álljon. Ez lesz az egyik legbüszkébb pillanatunk szervezetként”.

Akár 10 ezer ukrán bevándorló is érkezhet Izraelbe a közeljövőben és még csak az országba érkező menekültek első hulláma lenne – mondta szerdán a Jewish Agency volt Szovjetunió területéért felelős regionális igazgatója.