A kávé és zsidók második részében az ital amerikai, európai és izraeli történelmével foglalkozunk. Továbbá az is kiderül, hogy kóser-e peszáchkor a kávé.

 

Az ital az USA-ban

A korai amerikai gyarmatosítók sokáig teát ittak, úgy mint Angliában, egészen az 1773-as Bostoni Teadélutánig, ahol a kávé politikai témává nőtte ki magát (az amerikaiak a kávét választották a tea helyett). A kávé innentől kezdve nemzeti ital lett Amerikában, és a kávéházak virágzásáról beszélhetünk az USA városaiban ettől a korszaktól kezdve. Ezen intézmények találkozó helyként funkcionáltak leginkább. A zsidó kávékereskedők igyekeztek kielégíteni a kávé iránt megnövekedett igényt a következő évszázadokban.

Kávékultúra

Az 1800-as években a kávéházak széles körű népszerűségnek örvendtek, olyan közép európai nagyvárosokban, mint Bécs, Berlin, Prága, Varsó és Budapest. A bécsi származású zsidó író, költő, műfordító, Stefan Zweig, a kávéházakat egyfajta demokratikus klubként definiálta, amelyek mindenki számára nyitottak egy olcsó csésze kávé áráért, ahol minden vendég órákon keresztül ülhet, beszélhet, írhat, kártyázhat, levelet vehet át és korlátlanul olvashatja az újságokat.

Image result for stefan zweig

Stefan Zweig

Amerikában a zsidók körében is nagyon nagy népszerűségnek örvendett a kávé a Bostoni Teadélután után. Hamarosan felmerült egy vallási probléma is az itallal kapcsolatban. Sok vásárló azt gondolta, hogy az italt kávébabból állítják elő. Ez peszáchkor jelentett volna gondot, amikor az askenáz zsidók nem fogyasztanak kitniotot (hüvelyes ételeket). Kiderült azonban, hogy nem ez a helyzet, kávébogyóból állítják elő az italt (ami peszcáhkor is kóser). Ezt az álláspontot hamarosan az egyik első New Yorkban működő zsidó reklámiroda is hirdetni kezdte. Mr. Jacobs egy ortodox rabbival is konzultált a kávé és a peszách kapcsolatáról. A Maxwell House nyomtatni és értékesíteni kezdett peszáchi Hágádákat (a széder este “forgatókönyve”), mely mellé ingyen egy peszáchra kóser Maxwell House kávé járt ajándékba. Napjainkra, több mint 80 évvel az első Maxwell Hagada megjelenése után, már több mint 50 millió példányt nyomtattak ki ebből a bizonyos Hágádából.

Kávé Izraelben

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint egy átlagos izraeli éves szinten 100 liter kávét iszik. Ez körülbelül kétszer annyi, mint az amerikaiak fogyasztása. Izraelben az egyik legnépszerűbb kávéfajta a török, melyet feketén, kis csészékben gyakran erősen cukrozottan szolgálnak fel. Egy másik népszerű fajtája az italnak a kávé háfuh, mely kicsit a kapucsínóra emlékezteti fogyasztóját. A harmadik népszerű kávé a jeges, melyet édesen, tört jéggel szolgálnak fel.

Az cikk első része itt olvasható.