Ha esetleg valamiért Új-Zélandról hallunk – ami nem igazán gyakori, mivel messze van tőlünk, és viszonylag nyugodt körülmények között élnek a helyiek – nem valószínű, hogy eszünkbe jutna, hogy ott is élnek zsidók. Pedig, mint ahogy a világ minden pontján, ott is találkozhatunk izraelita származású/hitű emberekkel.

Új-Zéland számomra egy felfedezendő, titokzatos ország a Földön. Úgy képzelem el, hogy az emberek nyugat-európai színvonalon élnek ott. Eddig ténylegesen nem jutottam el az államba, azonban képzeletben örömmel szállok le a maorik földjén (helyi őslakosok), hogy ebben az írásban bemutassam az ottani zsidóság történelmét és jelenét a kedves olvasóknak.

Új-Zéland két nagy (egy északi és egy déli), valamint sok kisebb szigetből álló ország, mely Ausztráliától dél-keletre található. A Világ Legelszigeteltebb államának is szokták nevezni, mivel a legközelebbi kontinens (Ausztrália) is valamivel több mint ezer kilométer távolságra található. Az ország területe körülbelül háromszor nagyobb, mint Magyarországé.

Az első zsidók letelepedésétől a XIX. század végéig

A XIX. század elejétől található zsidó élet a szigetországban. Angol zsidó kereskedők telepedtek itt le első ízben. Közülük az egyik legismertebb, Joel Samuel Polack 1831-ben nyitotta meg üzletét a „kikötői zsidók” számára, de a maorik is örömmel látták őt. Az őslakosok és Polack kölcsönösen tisztelték egymást. Ebből adódóan a kereskedőnek lehetősége nyílt arra, hogy elég jól tudja, milyen portékát érdemes behozni az országba. Polack összesen hat évet töltött az ott, visszatérve hazájába két könyvet is írt új-zélandi tapasztalatairól, melyekben bemutatja a helyi kultúrát és a szerinte reális üzleti esélyeket.

A könyveknek is köszönhetően a Lordok Háza 1840-ben aláírt határozatában megtiltott Új-Zéland területén minden olyan tevékenységet, mely esetlegesen károsítaná a maori kultúrát. A waitangi szerződés aláírásával Új-Zéland a Brit Birodalom részévé vált, ugyanezen megállapodás tette lehetővé a szigetországban való letelepedést. A döntés után nem sokkal megjelentek az első zsidó családok is a maorik földjén. Az egyik első bevándorlót, Abraham Hortot érkezése után pár hónappal már magas rendőri pozícióba is választották.

Hort édesapja Új-Zélandban szegény zsidók lehetséges kitörési lehetőségét látta, ami ne csak számukra, hanem a menekülni kényszerülő, főleg kelet-európai hittestvéreiknek is menedékül szolgálhat.

A Goldsmith család tagjai, akik Hortékkal körülbelül egy időben érkeztek az államba, 1841-ben zsidó kórházat alapítottak (Neve Czedek). Az előbb említett família két zsidó asszony Új-Zélandra való költözését is szponzorálta 1841-ben, Elizabeth Levy és  Esther Solomon érkezett ekkor a szigetországba házasodás céljából. Az első új-zélandi zsidó esküvő azonban nem az ő nevűkhöz köthető, hanem David Nathan üzletemberhez és Rosetta Aaronshoz, akik zsidó szertartás szerint házasodtak össze 1841 októberében. Az ő lányuk, Sarah Nathan, 1843 januárjában született, ő volt az első zsidó, aki a szigeteken látta meg a napvilágot.

A már korábban említett idősebb Hort úr 1843 elején Wellingtonba érkezett, hogy megszervezze a helyi zsidó közösség életét a londoni főrabbi felügyelete alatt. Az üzletember magával vitte a fővárosba David Isaacsot, aki a Zsidó Kórházban tevékenykedett, valamint mohélként (körülmetélést végző férfi), sachterként (zsidó mészáros) és cházánként (előimádkozó) is szolgálta a közösséget.

Az első vallási szertartás hamarosan meg is valósult. Nem sokkal később megszületett Esther Solomon és Benjamin Levy első fia. Az eseményről Abraham Hort hosszú beszámolóban tájékoztatta a Jewish Chronicle (akkori zsidó újság, mely Londonban jelent meg) olvasóit.

Hort a közösség nevében földet kért a kormánytól, azért, hogy legyen helyük zsinagógaépítésre és temető létrehozására. A kérelmet megtagadták, a kormány arra hivatkozott, hogy nem rendelkezik kellő hatáskörrel.

Nemcsak Nagy-Britanniából, de a közelebbi Ausztráliából is elkezdtek érkezni a zsidók az országba.

Az 1860-as években aranyat találtak Otago és Wetland városában. Ennek hatására az addig főleg csak Wellingtonban és Aucklandban élő zsidó lakosok az országon belül vándorlásba kezdtek. Újabb közösségeket alapítottak – immár a déli szigeten is – többek között Dunedin, Christchurch, Hokitika, Timaru, Nelson és Hastings településeken.

1861-ben még csak 326 zsidó élt a szigetországban, a létszámuk 1867-re majdnem megnégyszereződött, és elérte az 1262-t, ami az akkori össznépesség 0.6 százalékát jelentette.

A zsidók sokáig magánházakban imádkoztak, az első zsinagógát 1868-ban kezdték el építeni, és 1870-ben adták át a fővárosban. Aucklandban 1885-ben avatták fel az első sult.

1881-ben korlátozni kezdték a szigeten való letelepedést. Senkinek sem engedték meg, hogy beköltözzön az országba, aki nem Angliából, Skóciából vagy Írországból szeretett volna a Föld Legelszigeteltebb államába költözni. Ebből kifolyólag a kelet-európai zsidók letelepedése is abbamaradt. Ekkoriban Ausztráliához hasonlóan Új-Zélandon is sok esetben ellentét alakult ki a „fehér keresztények” és mindenki más között, akik nem közülük származott.

 

Hamarosan folytatjuk..