Nagyon sokan, nagyon sokféleképpen vélekednek a koronavírus pozitív és negatív hatásairól. Személy szerint azt tapasztaltam, hogy a pandémia következtében történt online világba költözés hozzájárul(t) ahhoz, hogy olyanokat is elérjünk, akik eddig nem nem, vagy csak igen ritkán vettek részt zsidósághoz kapcsolódó programokon.

Nem reprezentatív kutatásunkban a múlttal és a jelennel (ami a vírus utó – és az újabb hullám előhatása is egyben) foglalkozunk. Rákérdezünk a válaszadóknál arra, hogy milyen gyakran jártak zsinagógába, zsidó közösségbe a koronavírus kitörése előtt, illetve azóta milyen programokon vesznek részt. Vizsgálatunk fontos részét képzi a “zsidó médiafogyasztás”. Több, a kérdőív válaszaiban szereplő zsidó médium is megkeresést kapott tőlünk, hogy tegyék közzé kérdőívünket. Sajnos, sok helyen még válaszra sem méltattak… Ez akár jellemezhetné a mai közhangulatot… Azonban bízunk benne, hogy a sok munka miatt kerülte el a szerkesztők figyelmét kérésünk (még nem késő pótolni)…

Néhány válaszadó már most megkérdőjelezte a kérdőív utolsó négy kérdését. Úgy gondolom, hogy a tisztességes válaszadás, egymás tevékenységének reális elismerése, az önmérsékelt kritika csak építője lehet közösségünknek…!

A kérdőívet itt töltheted ki: https://forms.gle/JD7bJZ8scAPxSsGK6

Köszönjük segítségedet!