Kávé mellé sorozatomban a magyar zsidó közélet ismertebb személyiségeivel készítek interjút. Az első részben Klein Judit énekesnővel, a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola tanárával beszélgettem, ennek rövid verziója olvasható a cikkben.

Judit, van-e összefüggés a tanítás és az éneklés között? Mennyire tudod alkalmazni a pedagógiai eszközöket fellépések közben? Illetve mennyire használod az éneklést az oktatás folyamán?

A kettőnek nincs direkt, tudatos átfolyása, de mégis van. Bármikor is a világból tapasztalok valamit, legyen az akár egy ajtó feletti boltív az utcán, bárhol, annak az érzetét, annak a benyomását leteszem valahova magamban és az beleolvad valamibe, amit én majd utána kifelé előadni szeretnék, amit elmesélni szeretnék egy bizonyos dologról. A tanításból én ugyanígy táplálkozom. A tanórákon szerzett benyomások ugyanígy élnek bennem, amikor a színpadon állok, de még egyszer mondom, ezek nem tudatosak.

A koronavírus miatt szinte az összes purimi koncerted lemondásra került. Hogy élted ezt meg?

Volt egy adott nap, ameddig megvoltak a koncertek, március 9.-ig. Onnantól kezdve mondták le ezeket. Azon a héten már éreztem, hogy nem szabad közösségi eseményeken fellépnem és nem azért nem szabad, mert azt gondolom, hogy engem veszélyeztetne ez a helyzet, én bátran mentem volna, hanem akik ott ülnek bennük, ha nagyobb a félelem, mint az öröm érzete, akkor nem szabad ott lenniük, nem beszélve arról, hogy nem csak a félelem a nagy, hanem a valós kockázati veszélyhelyzet, hogy megfertőződhet bárki ezzel a betegséggel. Nagyon-nagyon sajnáltam, hogy elmaradtak ezek a koncertek, de sokkal, de sokkal jobban sajnálnám, ha bárkinek emiatt bármilyen rossz érzése lett volna, úgyhogy én abban a pillanatban tudomásul vettem és egy picit már számítottam is rá. Ez engem személyesen bánatosan érint, de tényleg sokkal előrébb van mindenki jó közérzete.

Az előbb említetted, hogy a jelenlegi helyzetben reális a félelem. Nemrég készítettetek zsidó illetve zsidó zenét játszó zenészekkel közösen egy karanténkoncertre hajazó klipet a jól ismert kol háolom kulo című dalból, melynek az a legfőbb üzenete, hogy nem kell félnünk. Hogyan tudtál mégis azonosulni ezzel az énekkel?

Én féltek inkább. Az én belső félelmem az nem a személyes, önmagamra irányuló félelem. Nyilván én sem szeretném elkapni és azon rágódni, hogy rajtam majd mennyire erőteljesen jelennek meg a tünetek, milyen gyorsan vonul át a vírus. Jobban féltek egy olyan korosztályt, akik nekem nagyon fontosak. Amikor lemegyünk egy közösségbe fontos számomra, hogy ők még ott legyenek. Féltem a szüleimet is, nagyon meghatározott módon találkozom most csak velük, nagyon óvatosan, maszkban, átadok az ajtóban egy-két apróságot, amit éppen kell.

Széder este együtt voltatok?

Nem. Nekem peszách az egyik legkedvesebb ünnepem, a széder estét együtt ülni a családdal a pedig a legszebb része. Nagyon érdekes volt, nagyon vártuk, hogy most együtt, otthon, a családdal fogunk széderezni. Kislányom 9 és fél éves, már elég nagy, kezdi úgy igazán érteni a dolgokat és szereti is ezt az ünnepet. Ehhez képest elszakítva ünnepeltük ezt a szédert, pedig itt vagyunk 200 méterre egymástól a szüleimmel. Az volt a legjobb része az ünnepnek, amikor a kislányom azt mondta egyrészt, hogy ő nagyon szereti ezt az ünnepet, ez az egyik kedvence, valamint elkezdte mondogatni, hogy a családban mit szokott csinálni a nagypapa a széder adott részénél, a nagymama mit csinál, kinek a gombóclevese finomabb… Ez azt jelenti, hogy már van benne egy lenyomat az egészből. A széder estének az egyik legfontosabb üzenete az, hogy meséld el fiaidnak, add tovább és én kaptam egy olyan erős visszacsatolást ebben a nagyon leszűkített, nagyon máshogy megélt ünnepben, amitől nagyon is különlegessé vált számomra.

Térjünk vissza kicsit az oktatáshoz. Hogyan működik a Scheiberben az online oktatás?

Nálunk a Scheiberben a vezetőség előrelátó volt, előrébb jártunk, mint sok más iskola. Az utolsó héten, amikor még bejártunk, már olyan kész online felületeket kaptunk, amin dolgozni lehetett. Tehát mire otthonról kellett tanítani, mi már kész felülettel rendelkeztünk és adott élethelyzettel ahhoz, hogy ezt mind meg tudjuk oldani. A körülmények ettől függetlenül nehezek voltak. Más online felületen, mint személyesen találkozva oktatni, még akkor is, hogyha Skype-on, Zoom-on bármely más felületen valós időben látjuk, halljuk egymást. Az online oktatás egy nagyon nagy lehetőség, hiszen emiatt tudunk működni. Egyrészt megvoltak a hátsó adminisztratív felületek, amit az iskola pillanatok alatt létrehozott, másrészt élet szerűén fent tudtunk maradni. Az első és a második hét elég kemény volt. A diákokon azt látom, hogy elvesznek egy kicsit az otthonlétben, hálásak minden óráért, minden hangért, amit hallanak, arcért, amit látnak, még ha csak számítógépen keresztül is, mert a személyes kapcsolatok hiánya borzalmasan megnehezíti ezt az egész élethelyzetet. Mi felnőttek egy kicsit másképp kezeljük ezt, de a gyerekek, fiatalok nem ennyire tudatos módon képesek átállni bizonyos szituációkra. Erre a helyzetre mi sem voltunk felkészülve, de másképp birkózunk meg vele, mint ők.

Van-e számodra valamilyen pozitív hatása a karanténnak?

Hasznosnak tartom olyan szempontból, hogy én picikét elutasító vagyok mindenféle túlzott technikai dologgal szemben, közben benne kell lenni. Ez a világ és ez a helyzet rávett arra engem, hogy barátkozzam meg jobban magammal e téren, hogy ezt ne hanyagoljam… Figyelem magam és figyelem a kapcsolatrendszeremet, hogy kik azok, akikkel tényleg azt gondolom, hogy fontos, hogy üzenetet küldjünk egymásnak vagy felhívjuk egymást, jelzünk, érdeklődünk egymás felől és jobban átlátom a kapcsolati viszonyaimat és ez nagyon hasznos és fontos. Fontos, hogy az ember időnként értékelje ezeket.

Köszönöm szépen a beszélgetést! Az eredeti interjú online készült, itt tekinthető meg.

Miklós Dóri