Ec hajim- Élet fája. A Tórát így is szokás nevezni. Ebben az írásban néhány alapvető tényt osztok meg az olvasókkal a közelgő Szimchát Tóra,  a Tóra örömünnepe kapcsán a zsidóság egyik legfontosabb könyvéről.

A Tóra alapvetően Mózes öt könyve. A szó tant, útmutatást jelent.

A Tóra a Tánách része, mely a zsidó vallási irodalom alapja. A Tánách egy mozaikszó: T=Tóra, N=Neviim (Próféták könyvei), Ch=K=Ketuvim (Szent iratok).

A Tórában 613 parancsolat található, amiből 248 tevőleges, 365 tiltó.

A Tóra nem időrendben meséli el a benne található történeteket. A Teremtéssel kezdődik és Mózes halálával ér véget.

Mózes öt könyvét minden évben végigolvassuk, Szimchát Tórakor fejezzük be és egyből újra is kezdjük olvasását. Hetiszakaszokra osztották őseink, minden szombaton egy-egy hetiszakaszt olvasunk a zsinagógákban. Összesen 54 hetiszakasz van található a Tórában, így van olyan szombat, amikor 2 hetiszakasz kerül felolvasásra.

A Tóra egy tekercs, mely állatbőrből készül, egy ember körülbelül egy év alatt ír meg egy Tóratekercset.

A Tóra első mondata: Kezdetben teremtette az Örökkévaló az eget és a földet.