Mindig izgattak az olyan városok, országok, ahol egykor jelentős zsidó közösség élt. Minszk amellett, hogy napjainkban Fehéroroszország, pontosabban a Belarusz Köztársaság fővárosa, jelentős zsidó oktatási és kulturális központként működött az elmúlt évszázadokban. 

A XIV. század elejétől 1793-ig Minszk Lengyelország-Litvánia része volt; később cári uralom alá tartozott, a XV. századtól pedig Belorusszia legfontosabb kereskedelmi központjává nőtte ki magát. Miután a zsidókat száműzni kezdték Litvániából (1495), nagyon sokan települtek le Minszk városában. 1579-ben Báthory István király engedélyt adott a minszki zsidóknak arra, hogy üzlethelyiségeket béreljenek, azonban 1606-ban III. Zsigmond király mindenfajta kereskedelmi tevékenység folytatását megtiltotta számukra. 

1633-ban IV. László király engedélyezte a zsidóknak, hogy ingatlant vásároljanak, még a piactéren is, sőt területet biztosított számukra egy zsidó temető létrehozására. A Chmielnicki lázadást és az azt követő orosz-lengyel háborút a helyi zsidó közösség tagjai is megszenvedték. 1679-ben III. Sobieski János király megerősítette, hogy házak és üzletek, a zsinagóga és a temető zsidók tulajdonjogát képezi és ismételten deklarálta a kereskedelem és kézművesség szabadságát. Ezeket a jogokat II. Augustus király 1722-ben teljes egészében ismét megerősítette. Ennek köszönhetően a minszki közösség a XVII. és a XVIII. században virágzott, bár ezzel azonban épp a helyi lakosok ellenszenvét váltották ki. Egy 1766-ban készült népszámlálás szerint Minszknek 1322 zsidó lakosa volt, akik kiemelt szerepet játszottak a város kereskedelmi életében. A zsidó közösség szellemi élete is gazdagodott, 1685-ben a helyi rabbi, Moses Mordecai létrehozta az első jesivát a településen.

A XIX. században Minszk volt az egyik legnagyobb és legfontosabb zsidó közösség az akkori Oroszországban. 1847-ben a zsidó népesség lélekszáma 12 976 főre, 1897-ben 47 562-re növekedett, utóbbi a teljes népesség 52,3%-át tette ki. A városban egy maskilim kör is létezett, és az 1840-es években számos zsidó iskolát alapítottak, melyek tanterveiben világi tantárgyak is szerepeltek. Minszkből származott és fejlődött a zsidó munkásmozgalom. Az 1870-es évek közepén zsidó szocialisták körét is megszervezték, melyek az 1880-as és 1890-es években nagyon aktívak voltak. Az 1893–94-es években megszületett velük szemben a „nemzeti ellenzék” is.

1895-ben Minszkben rendezték meg a zsidó szocialisták kongresszusát, amelyen megvitatták a Zsidó Szocialista Szövetség létrehozását is. 1901 és 1903 között Minszk a Független Zsidó Munkáspárt központja lett. Az 1880-as évektől a cionista eszmék jelentős teret hódítottak a helyi zsidó közösség tagjai körében. 

A szovjet rendszer megalakulása után Minszkben a Szovjetunió más részeihez hasonlóan igyekezett a hatalom elnémítani a zsidó közösségi és vallási életet. A vallási és nemzeti intézményeket a jiddis nyelven és a kommunista ideológián alapuló zsidó kultúra intézményei váltották fel, Minszk a szovjet kommunista kulturális tevékenység fontos központjává vált a Szovjetunióban. Jiddis iskolákat alapítottak, és az 1924-ben alapított belorusz kulturális intézetben zsidó szakosztályt szerveztek. Zsidó tanszék jött létre (1921) a Minszki Egyetem Oktatási Karán. Ezeket az intézményeket azonban az 1930-as évek közepén bezárták.

1926-ban Minszkben 53 686 zsidó élt (a népesség 40,8%-a), 1939-re pedig 70 998-ra növekedett (a teljes népesség 29,7%-a) lélekszámuk. 

A II. világháború után

Közvetlenül a második világháború után Minszkben felállítottak egy emlékművet a holokauszt zsidó áldozatainak – az egyetlen a Szovjetúnióban – jiddis felirattal. 1948. január 13-án Salamon Mikhoels-et, a Zsidó Antifasiszta Bizottság elnökét és a Moszkvai Állami Színház igazgatóját meggyilkolták a minszki Lodochnaya utcában, miközben hivatalos kiküldetésen látogatták meg a várost. Később elismerték, hogy a gyilkosság a titkos rendőrség munkája volt (Sztálin parancsára).

Az 1959-es népszámlálás során 38 842 fő vallotta magát zsidónak Minszkben, akik közül 5716 anyanyelvükként a jiddist nevezték meg. A becslések szerint azonban az izraelita lakosság tényleges száma akkoriban közel duplájára, mintegy 50-60 000 főre volt tehető. A hatóságok 1959-ben bezárták a minszki Nagy Zsinagógát. A Kis Zsinagóga ekkor még megmaradt, de 6 évvel később a rezsim ezt is megsemmisítette és bérházat húztak fel helyére. Végül a zsidó közösségnek engedélyezték, hogy egy kis zsinagógát nyissanak egy faházban, a város szélén. Minszkben nincs zsidó temető, a zsidókat az “általános sírkert” külön részében temették el. 1968-ban sok fiatal zsidót letartóztattak cionista tevékenység folytatása miatt. Az 1990-es években a legtöbb zsidó Izraelbe és Nyugatra távozott. Az 1999-es népszámlálás adatai szerint 10141 zsidó élt a belorusz fővárosban. 2001-ben zsidó közösségi központ nyílt a településen. 2003-ban már három zsinagóga is működött a közel kétmillió lakossal rendelkező nagyvárosban (napjainkban csak egy aktív sült kereshetünk fel). 

Felhasznált források:

https://yivoencyclopedia.org/article.aspx/Minsk

https://www.jewishvirtuallibrary.org/minsk-belarus-virtual-jewish-history-tour