Írnék valamit, de egy felsőbb téma mindig közbeszól. Milyen jó lenne írni zsidó sikerekről a világban, de jelenleg minden eltörpül. Az összes téma lényegtelen. Egy valami számít, a túszok élete..Na de írnék én aktuális dolgokról is, mint például Budapest 150 kapcsán az itteni zsidóságról, azonban most, ez sem izgalmas. Pedig milyen jó lenne arról írni, hogyan virágoztatták fel a zsidók a fővárosban a kultúrát, a kereskedelmet, mert afelöl semmi kétség, hogy ezt tették. Aztán jön egy hír, miszerint egy Tel Avivból Mahacskalába érkező repülőjárat utasait meg akarják támadni a reptéren és eszembe jut, milyen jó is lenne bemutatni Dagesztán zsidóságának történetét.

A hegyi zsidók története

Dagesztán az Oroszországi Föderáció tagköztársasága, területét (50 000 négyzetkilométer)  és népességét (valamivel több, mint 3 millió fő) tekintve az Észak-Kaukázus legnagyobb köztársasága. A Kaukázust az Orosz Birodalom a 18. században kezdte el meghódítani. Az északi része az Orosz Tanácsköztársasághoz került, míg a déli részét az Azerbajdzsáni szovjet köztársaságok (amelyek lakosai többségében török-azerbajdzsánok), Grúzia és Örményország között osztották fel. Bizonytalan, hogy a zsidók mikor érkeztek először a területre. A kaukázusi zsidó és nem-zsidó hagyományok, valamint Örményország és Grúzia ókori történelmi irodalma is azt állítja, hogy az ottani zsidók a száműzött tíz törzsből származtak. Talmudi források szerint a kaukázusi letelepedés a második Szentély idejére és annak lerombolása utánra (i. sz. 70) tehető.

A nyolcadik századi muszlim hódítással a Kaukázusban sok zsidó kénytelen volt áttérni az iszlámra. A Kaukázus északi részét magába foglaló Kazár állam menedékként szolgált a keresztények és muszlimok üldözései elől menekült zsidók számára, még azelőtt, hogy uralkodói áttértek volna a judaizmusra. A kazár királyság X. századi hanyatlásával a zsidók helyzete romlott.

Maguk a kaukázusi zsidók nem őriztek feljegyzést történelmükről az oroszok érkezése előtt. A 18. században a Kaukázuson átutazó európaiak beszámoltak a muszlim és keresztény uralom területein élő zsidók nehéz helyzetéről. Különadót kellett fizetniük; különösen a muszlim régiókban róttak rájuk megterhelő és megalázó közterheket. Sok helyen az ország uralkodóinak jobbágyainak számítottak. Az orosz hódítás kezdetével a muszlim fanatizmus felerősödött. A zsidók különösen sokat szenvedtek a muridáktól, egy gyorsan terjedő muszlim szektától, akik az Oroszországgal vívott háborút dzsihádnak (szent háborúnak) tekintették, amiért az összes kaukázusit egyesítették az iszlámban.

Következésképpen nagyszámú zsidó menekült az oroszok által meghódított vidékekre vagy városokba, miközben sok zsidó falut elhagytak, vagy lakói áttértek az iszlám hitre.

A 19. század első felében a térség Oroszország általi fokozatos meghódításával az ott élő zsidók orosz törvények szerinti jogainak kérdése felmerült a vadul zsidóellenes I. Miklós cár uralkodása (1825-1855) alatt. A központi kormányzat kiutasítani kívánta a kaukázusi zsidókat, és erre vonatkozó rendeletet küldtek a helyi hatóságoknak. Azonban a több mint 12 ezres zsidóság generációk óta élt a területen, és beépült a térség életébe. Többségük földműves vagy iparos volt, míg néhány jobbágy volt, akik felett a helyi földesurak nem járultak hozzá, hogy lemondjanak jogaikról. 1837-ben törvényben megerősítették a helyben született zsidók Kaukázus határain belüli tartózkodási jogát, de Oroszország más részein nem engedélyezték tartózkodásukat. Másrészt a kaukázusi tartózkodást megtiltották az oroszországi zsidóknak, akiket a helyi zsidók „askenázokként” ismertek. A zsidó vállalkozók fontos szerepet játszottak Baku régió kőolajmezőinek fejlesztésében. A 19. század második felében kapcsolatok alakultak ki a hegyi zsidók és a grúz zsidók, valamint Oroszország más részein élő zsidók között.

Néhány kaukázusi zsidó is tanult a litván jesivákban, majd visszatért, hogy rabbiként szolgáljon közösségükben. A cionizmus hamarosan fontos helyet foglalt el a helyi zsidók, valamint az ottani “orosz” zsidók életében.

A Kaukázusban élő zsidók száma 1897-ben 56 773 fő volt (a régió teljes lakosságának 0,5%-a), akik közül 7038 a hegyvidéki zsidósághoz, 6034 a grúz közösséghez tartozott (ez a szám nyilvánvalóan elmarad a tényleges számtól), és 43 390 „askenázi” zsidó volt.

Az askenázi zsidók 93%-a a jiddist vallotta anyanyelvének. Az 1917-es forradalom és polgárháború (1918–21) idején a kaukázusi zsidók együtt szenvedtek a régió többi lakosával. A hegyvidéki zsidók közül sokan kénytelenek voltak elhagyni falvaikat. Ebben az időszakban a Kaukázus tranzitútként szolgált azoknak az úttörőknek, akik elhagyták Oroszországot és Erec Izraelbe vándoroltak. A Kaukázus feletti szovjet uralom 1920–21-es létrejötte után az ottani zsidók helyzete hasonló volt az oroszországi zsidókéhoz; a kormány azonban kénytelen volt figyelembe venni e határvidék sajátos jellegét, és igyekezett elkerülni az ott élők nemzeti-vallási érzelmi sértését, ebből a politikából a zsidóság is profitált. Így a helyi zsidók megőrizték patriarchális társadalmukat, erős családi kötelékeiket és mély kötődésüket a nemzeti és vallási hagyományokhoz. A második világháború alatt a németek csak a Kaukázus északi végét érték el, így a holokausztban megsemmisült zsidó közösségek száma viszonylag csekély volt. Ezekben az években a kaukázusi városok sok nyugat-oroszországi zsidó számára szolgáltak menedékül.

1959-ben 125 000 zsidót (a teljes lakosság körülbelül 1%-át) jegyeztek fel a Kaukázusban (beleértve az Azerbajdzsáni, Grúziai és Örményországi köztársaságokat, valamint Dagesztán, Kabard-Balkár, Észak-Oszétia és Csecsen autonóm köztársaságokat. Ebből körülbelül 35 000-en a grúz, több mint 25 000-et pedig a hegyvidéki zsidók közösségéhez tartoztak, míg a többiek többsége orosz származású volt. A két legnagyobb zsidó központ Baku (26 623 zsidó lakos) és Tbiliszi (17 311) volt. A későbbi Kaukázusból származó információk azt mutatták, hogy a grúz és a hegyvidéki zsidók között meleg nemzeti zsidó érzés, a patriarchális családi keretek között való vallástartás, a zsinagógák és rabbik (ḥakhamim) létezése, valamint Izrael földje utáni sóvárgás mutatkozott. Amikor az 1960-as években a moszkvai zsinagógában jesivát alapítottak, diákjai többsége Grúziából érkezett. Az 1980-as évek végétől Izraelbe és Nyugatra irányuló tömeges kivándorlás jelentősen csökkentette a zsidó lakosság számát. A 21. század első éveire, mintegy 7500-ra becsülték az Azerbajdzsánban, 4700-ra a Grúziában, 500-1000-re az Örmény Köztársaságban, és alig 3000-re az Orosz Föderáció észak-kaukázusi köztársaságaiban élő zsidók lélekszámát. Dagesztánban a judaizmust főleg a hegyvidéki zsidók gyakorolják. A 2002-es népszámlálás szerint az államban 3400 zsidó élt, közülük Mahacskalában 430. A 2000-es évek elején Dagesztánban 4 zsinagóga működött, ebből három Makhacskalában, Derbentben, Bujnakszkban, egy imaház pedig Khasavyurtban.

Felhasznált források:

https://www.jewishvirtuallibrary.org/the-caucasus