A zsidó vallás egyik alapja a kóserság, melyben jelentős előírások vonatkoznak arra, hogy hogyan kell leölni a különböző állatokat. Amennyiben nem megfelelően történik a vágás, nem kóser az állat húsa. De vajon mit mond a zsidó hagyomány a vadászatról?

A vadászat ősidők óta népszerű időtöltés, és ma is népszerű sport. Évente több mint tízmillió vadászati ​​engedélyt adnak ki csak az Egyesült Államokban, ami azt mutatja, hogy a vadászat Amerika egyik legnépszerűbb sportja. A zsidó hagyomány azonban nagyon rossznak ítéli ezt az időtöltést.

Az első vadász, akiről említést tesz a Tóra, Nimród volt, mint olvashatjuk: “Kús nemzette Nimródot, ő rendelkezett hatalommal a Földön. Hős vadász volt az Örökkévaló színe előtt, azért mondják: Mint Nimród, oly hős vadász az Örökkévaló színe előtt. Volt pedig birodalmának elseje Bábel és Erech, Ákkád meg Kálne, Sineor országában.” (Mózes 1 10:8-10)

Míg a Tóra csupán azt állítja, hogy „hatalmat halmozott fel”, bölcseink Nimródot egy gonosz zsarnokként írják le.

A második “vasász” Ézsau, akit a következő versben (1Mózes 25:27) hasonlítanak bátyjához, Jákóbhoz: “A fiúk felnőttek. Ézsau ügyes vadász lett, mezei ember. Jákob egy tudós ember, aki a sátraknál maradt.” Mint tudjuk, Jákob a zsidó nép pátriárkája lett, míg Ézsau utódait a próféták gyakran Izrael ellenségeivel azonosítják.

A Tóra hősei általában pásztorok, olyan emberek, akik állatokat nevelnek és ápolnak, nem pedig pusztán üldözik őket. Ábel e törekvés miatt kegyelmet talált Istennél; ezt követően mindhárom pátriárkánk, valamint Dávid király is pásztorok voltak.

A Tóra nem tiltja a vadászatot, és kifejezetten utal a vadon élő állatok táplálékra vadászására (3Móz 17:13): „Ha valaki, akár Izrael családjából, akár egy hozzájuk csatlakozó prozelita, csapdába ejt egy állatot vagy madarat akit megehetnek és kiöntik a vérét, földdel kell beborítania [a vért].” De vegyük figyelembe, hogy a vers gondosan megjelöli, hogy a zsákmány olyan állat, amelyet meg lehet enni; még ebben az esetben sem szabad az állatot vadászattal megölni, hanem rituálisan kell levágni, mint egy háziasított állatot. Továbbá ebben az esetben a Tóra a vér befedésének különleges parancsát írja elő. Ez túl van a vérfogyasztás általános tilalmán, amelyet ugyanabban a részben hosszasan leírtak; mindkettőnek az a célja, hogy az állat elfogyasztása ne váljon “vérszomjas” elfoglaltsággá.

A judaizmus vadászathoz való hozzáállását jól összefoglalta a 18. századi nagy tekintélyű rabbi, Yechezkel Landau, akitől egy gyülekezet megkérdezte, szabad-e sportból vadászni. Landau rabbi arra a következtetésre jutott, hogy a vadászat nem tekinthető állatkínzásnak, amennyiben az állatot gyorsan leölik, és nem kínozzák. De levonja a következtetést: nagyon meglepett az egész téma; nem találunk vadászokat [hagyományunk szerint] Nimródon és Ézsaun kívül, és ez nem Ábrahám, Izsák és Jákob fiainak az útja. . . Van benne egy méltatlan elem, nevezetesen a kegyetlenség, és veszély is. . . Ezért, aki hallgat rám, biztonságban és nyugodtan lakik a házában, és nem vesztegeti az idejét ilyesmivel.”

A fő szempont az, hogy a vadászat milyen jellemvonásokat fejleszt ki vagy fejez ki. Természetesen van sportszerű kihívás az állatokkal szembeni okosság és ravasz harcban, és az előírásoknak megfelelő vadászat során ártalmatlan lehet az élővilágra. Ennek ellenére a végső cél a zsákmány megölése, és ennek eredményeként az üldözés azt kockáztatja, hogy az ember kegyetlenségre vagy agresszióra való hajlamát fejleszti ki. A vadászat veszélyesebb is lehet, mint más sportok, és ennek eredményeként nem illik a judaizmus által az emberi élet értékére helyezett rendkívüli hangsúlyozáshoz. Így még azokban az esetekben is, amikor nincs konkrét tilalom, Landau rabbi aggodalmát fejezi ki a kegyetlenség és a veszély miatt, és szorgalmazza, hogy keressenek egy produktívabb időtöltést.

Felhasznált forrás:

The Jewish Ethicist: Judaism and Hunting