Egy asztal, többféle fogás, jó társaság és már meg is van a sábeszi (szombati) hangulat. Nagyjából így foglalhatjuk össze a Onetable nevű projekt lényegét. A kezdeményezés az USA-ban valósult meg.

A Onetable nevű projektet 20 és 39 év közötti fiataloknak találták ki New Yorkban. A legfőbb cél az, hogy közelebb hozzák a zsidóságukhoz a sokszor már-már teljesen asszimilált amerikai zsidó fiatalokat. A kezdeményezés létrehozói burnout (kiégés) szindrómásnak tekintik a fent megnevezett korosztály tagjait, akik gyakran magányosak, elszigeteltek és nagyban függnek a modern technika vívmányaitól. Az alapítók szerint e falak lebontásának legjobb eszköze nem más, mint az ősi zsidó ünnepnap, (újítás) a sábesz újra felfedezése.

A kezdeményezés megálmodói úgy vélik, a Szombat képes a magányosságon segíteni, és kialakítani az erre igényt tartó ifjúknak, egy offline közösséget, ahova tartoznak (mint tudjuk az ember társas lény). Hozzáteszik, hogy sokak számára a szombat olyan, mint a jóga vagy a meditáció, a folyamatosan mozgó és változó, ingerekkel telerakott világ elleni lázadás egy formája. Továbbá kiemelik azt is, hogyha tudatosan megszakítjuk a munkahetet (hosszútávon), akkor sokkal sikeresebben fogunk tudni teljesíteni a következő időszakban.

Mindössze nyolc év alatt a OneTable egy kis startupból az egyik legnagyobb, legsikeresebb fiatal zsidó felnőtt intervenciójává nőtte ki magát Amerikában. Eddig több mint 175 000 egyedi résztvevő számára tudták megteremteni a szombati hangulatot, 470 városban. Jelenlegi növekedési ütemük mellett a OneTable 2023 végére meghaladja a 250 000 egyedi résztvevőt.

A Onetable kínálata házigazdák (és vendégek) számára

Helyi alkalmazottak (10 központi városban) segítik a vendéglátókat a vacsora előkészítésében, tippeket adnak a levezényléséhez.

OneTable platform (onetable.org vagy iOS-alkalmazás) segít a házigazdának megtervezni a vacsorát, a vendégnek pedig megtalálni a hozzá legközelebb eső vacsora helyszínt. Az AirBnB-hez hasonlóan a szombati vacsorákhoz a házigazdák online profilokat készítenek, közzéteszik vacsoráikat, és vendégeket hívnak meg. A vendégek könnyedén tallózhatnak az eseményleírások között, azért, hogy megtalálják a tökéletes vacsorát, majd akár egy étteremben, helyet foglalhatnak az asztalhoz.

Az olyan digitális zsidó forrásokat, mint az áldásszövegek, rituális útmutatók, vendéglátási tippek és egyebek, a Partnerships + Jewish Learning Team hozta létre és gondozza. A OneTable anyagai az összes házigazdának segíthetnek, akár először, akár 100. alkalommal rendeznek szombati vacsorát.

OneTable Hosted Gatherings: gyakorlati események, amelyek a vendéglátás készségfejlesztésére, a zsidó tanulásra és a közösségteremtésre összpontosítanak, és amelyeket a szombati asztalhoz lehet vinni.

Az eddigi eredmények

A OneTable csapata büszke arra, hogy személyes kapcsolatot alakítanak ki a program résztvevőivel. Munkatársaik többsége, beleértve a felső vezetést is, az általunk kiszolgált demográfiai csoport tagja, valamint OneTable házigazda és vendég is. A vezetőség nagy hangsúlyt fektet felmérések, utánkövetések végzésére. Egy kutatásukból az derül ki, hogy a OneTable által rendezett péntek esti vacsorán résztvevők:

  • 87%-a értelmet talál a közösséggel töltött időnek szombaton
  • 72%-a szerint a sábát spirituális dimenziót ad a péntek estéjüknek
  • 65%-a megpróbál szünetet tartani és lazítani a hétvégén
  • 53%-a úgy érzi, hogy a péntek este eltér a hét többi részétől

(A zsidó időszámítás szerint a napok este kezdődnek, ezért nevezzük a polgári dátum szerinti péntek esti étkezést szombati vacsorának)

Az elmúlt nyolc évben éves költségvetésük 870 000 dollárról 5 000 000 dollár fölé nőtt, miközben az egy résztvevőre jutó költség folyamatosan csökken.

Amennyiben valaki vacsorát szeretne tartani, ki kell választania, hogy milyen jellegű legyen szombati vacsorája (pl. cedáká, szolidaritás). Ezután felveszik vele a kapcsolatot a OneTable munkatársai és segítenek elképzelései megvalósításában. Ehhez hozzájárulnak nagyon szépen összerakott kiadványaik, melyek tartalmazzák a szombati vacsora lépéseit (kidus, kézmosás, áldás a bárheszre), valamint szombati dalokat, a tradicionális “témák” mellett pedig mindenféle ún. jégtörők is segítik, hogy az este gördülékenyen teljen.

Az Egyesült Államokban a számok alapján nagyon bejött a kezdeményezés. Kérdés az, hogy olyanokat is elérnek-e vele, akik korábban egyáltalán nem vettek részt semmilyen módon a zsidó életben..

Felhasznált forrás:

https://onetable.org/