Nyári kalandozások- Kijev
2013-as, nyári, észak-kelet európai kalandozásom utolsó állomása az ukrán főváros, Kijev volt. Mindössze egy napot tartózkodtam itt, ebből adódóan nem jutott sok időm a város nevezetességeinek alapos feltérképezésére. Mit tesz ilyenkor a zsidó hagyományok iránt fogékony turista? Beüti a Google-be, hogy „Jewish Kiev”.
Első találat: Babij jar, második találat: Babij jár. Olyan ismerős is ez a Babij jár számomra. Mi történt itt? Kijevben található? 1941. szeptember végén 2 nap alatt több mint harmincezer zsidót irtottak ki Kijev városának akkori külterületén található árokban. Nem győztem megkeresni a térképen a helyszínt. Az egyik metróval lehetett eljutni a tragédia színhelyére. Amikor a felszínre érkezik az ember nem tűnik fel semmi különös, olyan, mintha egy hatalmas parkban lenne, viszonylag jó a levegő, tisztaság van, emberek jönnek-mennek. A metróállomástól balra is és jobbra is füves terület található. Irány a bal oldali rész, hátha van valami emléke az itt történteknek. Egy padon horogkeresztre leszek figyelmes; jó helyen járok…- állapítom meg szomorúan.
Nem adom fel, ha az a 33 000 hittestvérem kibírta abban a korban (vagyis ki kellett bírniuk), akkor nekem is tovább kell mennem – ugyan nehéz léptekkel- a történelem helyszínéig. Sokáig halk lépésekkel menetelve nem találtam semmit, aztán egy kis szobor, ukrán felirattal, sajnos nem értem. Haladjunk tovább, egy focipálya, mely tiszta por, szélén egy hatalmas emlékkő. Mi lehet ez? Csak nem egy tábla az áldozatok tiszteletére? De igen… Még tovább… Egy Dávid csillag alakú szoborra leszek figyelmes, később pedig egy hatalmas menórára, melynek szélén koszorúk találhatóak.
Ennyi lenne az egész, sehol sem láttam az árkot… A meleg nyári napon, kis ivóvízzel a táskában minden lépését meggondolja az ember. Ha már itt vagyok, akkor muszáj átmennem a park jobb oldalára is. És itt volt, megtaláltam a történelem egyik szörnyű helyszínét.. Mellettem két néni szomorú arccal konstatálja, hogy ők is fellelték Babij járt. Egyikük nyakában Dávid csillag. Lemásznak az árokba, ha ők mennek, nekem is mennem kell. Így is történt. A terület méreteiből adódóan nehéz elképzelni, hogy hogyan fért el 33 ezer ember. Mégis miért történt mindez? Az árok szélén helyi lakosok iszogatják a sört, gyermekeik játszanak, fogalmuk sincs arról, hogy hol vannak. Mélyen felháborít a dolog. Ellátogatok a monumentális emlékműhöz, elhelyezek egy követ. Elég egy kő harmincháromezer emberért?
A Babij jári sokk után gondoltam, hogy a mai zsidóság után is kéne érdeklődni. A szállásomtól két percre megtaláltam a Brodsky zsinagógát, mely mellett kóser étterem található. Internetes keresgélés után megtudtam, hogy a városban született a Tevje, a tejesember című könyve által világhírűvé vált Solem Áléjhem és Golda Meir, egykori izraeli miniszterelnöknő is. Tevje megalkotójának lakásmúzeuma semmi különleges élménnyel nem szolgált. Solem Áléjhem egy-két személyes tárgyát, kéziratait és a méltán híres, későbbi Hegedűs a háztetőről készült plakátokat mutatott be.
Sajnálatos módon Golda Meir és Kijev kapcsolatának felfedezésére nem volt időm. Remélem, egyszer még eljutok, az egyelőre eléggé elmaradott térség nagyvárosába, ahol a boltok a kommunizmus éveire emlékeztetnek, mind az elrendezés, mind az árak tekintetében.