A múlt hónapban négy napot töltöttem Varsóban és Krakkóban. Mindkét hely zsidó nevezetességit is igyekeztem felfedezni. Sajnálattal tapasztaltam, hogy ma már csak nyomai találhatók az egykor virágzó vallási életnek. A követezőkben főleg a varsói zsidók történetére fókuszálok.

Az első emlékek a zsidók lengyelországi jelenlétéről a XV. századból származnak. Először Varsó óvárosában telepedhettek le, a ma már nem létező Zydowska (zsidó) utcában. Ekkor viszonylagos jólétben éltek, ami nem tetszett a helyi polgárságnak, ezért kitiltották őket innen. Csak az akkori Varsón kívüli területeken telepedhettek le. Ilyen negyed a ma már Varsóhoz tartozó Praga.

Lengyelország harmadik felosztása (1795) után a porosz hatalomgyakorlók feloldották a zsidók Varsóban lakhatásának tilalmát. A legenda szerint a lengyel zsidók ekkor kapták német hangzású neveiket, mégpedig a német költőtől, írótól, E. T. A. Hoffmanntól, aki a város hivatalnokaként dolgozott ekkor. Hoffmann sokszor fricskázó elnevezésekkel élt. A szegény zsidóknak a „Goldberg” (aranyhegy), vagy „Goldstein” (aranykő) nevet adományozta. De gyakran növényeket szőtt bele a nevekbe, pl. Apfelbaum (almafa), vagy Rosenbaum (rózsafa).

1815 után ismét szigorúbb szabályok vonatkoztak a zsidókra. Az izraelitákat a Nalewki utca környékére telepítették (ma már nem ilyen néven találhatjuk meg ezt az utcát). A Nalewki, amely az egykori varsói zsidóság egyik legfontosabb utcája volt, az azonos nevű folyóról kapta nevét (ma már a folyó sem létezik). A második világháborúban az utca összes épületét megsemmisítették, egyetlen egy házat kivéve. Érdekesség, hogy ma is megtalálható az a villamossín, amelyen egykor emberekkel zsúfolt villamosok zötyögtek. Ma már azonban ez csak emlék, a villamossín nem vezet sehová, és hirtelen az út közepén félbeszakad…

A XVIII–XIX. század fordulóján alapították az első zsidó temetőt Varsóban. Itt olyan személyek nyugszanak, mint például Ludwik Zamenhof, az eszperantó nyelv kidolgozója.

A XIX. század második felétől a varsói zsidóság szinte minden elnyomástól mentesen élhetett. 1875 és 1878 között épült a Nagyzsinagóga, amely a zsidó Varsó szimbólumává nőtte ki magát. 1942 márciusától a mellette lévő könyvtárépülettel együtt bútorraktárként használták a németek. 1943. május 16-án felrobbantották. Ma az úgynevezett Kék Torony irodaház magaslik a helyén.

A városban még külön zsidó gyerekkorház is működött. A Berson és Berman azonban mindössze 1878 és 1943 között fogadta kis betegeit. Ma már állami gyerekkórházként funkcionál az intézmény.

Varsó számos zsidó művésznek, tudósnak és gondolkodónak is otthonaként szolgált. Beleértve a már korábban említett Ludwik Zamenhofot, aki kitalálta az eszperantót, mellyel az emberek közötti nyelvi akadályok ledöntésére törekedett. De itt élt és dolgozott a Nobel-díjas író, Isaac Bashevis Singer, aki műveiben gyakran utal varsói életére.

1930-ban Varsó lakosságának 30 százaléka zsidó származású volt, többségük aktívan közreműködött a város életében. Zsidó származású építészek tervezték a lengyel főváros számos magával ragadó épületét.

A második világháború kitörése előtt a zsidó újságok három nyelven, jiddisül, lengyelül és héberül voltak olvashatók. A filmszakmában is meghatározó nyelvnek számított a jiddis, rengeteg filmes rendelkezett zsidó gyökerekkel. Közülük talán a leghíresebb Samuel Gold­wyn, az egyik leghíresebb hollywoodi filmstúdió, a Metro-Goldwyn-Mayer társalapítója. A kor számos közkedvelt zeneszerzője, dalszövegírója is zsidó felmenőkkel rendelkezett. Roman Polanski A zongorista című filmjében a 30-as, 40-es években népszerű zenész, Wladislav Szpilman, emlékeit jeleníti meg.

A vészkorszakról röviden

1939-ben 375 000 zsidó lakosa volt Varsónak, mely az össznépesség 29,1 százalékát jelentette. A nácik 1940. november közepéig összegyűjtötték a zsidókat, közel félmilliót. 1942 júliusának közepétől szeptember közepéig a varsói gettó lakosságának többségét deportálták. A deportálás után, azok, akik bujkálva megmenekültek, fellázadtak. A varsói gettófelkelés 1943. április 19-én tört ki. Habár a zsidók nem voltak képzettek, sokáig ellenálltak, sajnos a felkelés vége elég szomorúan alakult. 1943. május 8-án a németek megtalálták és körülvették a zsidó ellenálló mozgalom központját, kiknek tagjai öngyilkosságot követtek el. A varsói felkelés 1944. október 2-án fejeződött be. 1945. január 17-én a porig bombázott, elhagyatott várost elfoglalta a Vörös hadsereg. Azon kevés zsidó, aki átvészelte a kor szörnyűségeit, a nem zsidó szomszédjainak, barátainak köszönheti életét vagy annak, hogy csatlakozott a partizánmozgalomhoz, esetleg bujkált.

A II. világháború utáni évek

A vészkorszakot túlélő zsidók számát 40 és 100 közöttire becsülik. Sajnálatos módon a holokauszt utáni évek sem kedveztek a lengyel zsidóknak. Az 50-es, 60-as években jelentős zsidóellenes kampány folyt, melynek két fontos következménye lett: 1968-ban körülbelül 15 000 zsidó gyökerű lengyel hagyta el az országot, azok pedig, akik szülőföldjükön maradtak, szinte teljesen asszimilálódtak. 2006-os becslések 20 000 lengyel zsidót feltételeznek az országban.

Napjainkban ismét Varsó a lengyel zsidóság központja. Legjelentősebb vallási intézménynek a Nozyk Zsinagógát tekintik a helyiek. Az ortodox templom a XIX–XX. század fordulóján épült, a Háború alatt a németek raktárként használták. Ennek ellenére a háború után nem sokkal már ismét vallási funkciót töltött be.

A zsidó Varsó 2015-ben

Az egykori gettó területén, mivel a németek mindent a földdel tettek egyenlővé, az 1950-es években épült házak találhatók. Többségük jelentéktelen. Az egykori gettófal néhány helyen változatlan állapotban megtekinthető, ahol már nem, ott az aszfalton jelzik az ívét. Számos szoborral, plakáttal emlékeznek a múltra. Imádkozni a Nozyk zsinagógában lehet. A városban találhatók kóser kávézók és éttermek, a kóser boltokban minden megtalálható, ami az ortodox vallási szabályok betartásához szükséges. Az utóbbi években számos kóser ételt állítanak elő Lengyelországban.

A cikk eredeti verziója a Forrás újság 2015. május-júniusi számában jelent meg.