Alakítsd Te is a zsidó jövőt!
Nagyon sok hazai, illetve magyar ajkú zsidó fiatal és kevésbé fiatal küszködik a pártalálás, párkeresés problematikájával. Vannak ugyan próbálkozások, melyek azt a célt szolgálják, hogy egymásra leljenek a felek, azonban többen úgy érezzük, hogy ezek elhalófélben vannak. Célunk egy zsidó online párkereső szolgáltatás megalapítása.
Az új évre azt találtuk ki, hogy non profit alapon létrehozunk egy online siduch (zsidó társkereső) szolgáltatást. A szolgáltatás célja azonban nem csak a pártalálás lenne, hanem az, hogy online, majd hosszútávon offline formában is zsidó közösséget hozzunk létre. A portál létrehozása azonban jelentős költségekkel jár. Alsó hangon több, mint félmillió Forint egy ilyen jellegű oldal kialakítása.
Ros Hásáná, azaz a zsidó újév előtt és az utána következő időszakban is szokás adományozni. Nagyon szépen kérünk Titeket, hogy lehetőségeitekhez mérten, járuljatok hozzá a honlap létrehozásának költségeihez.
Az oldal tartalmazná a regisztráltak részletes bemutatkozását, elvárásait a másik féllel szemben, fotóit, az ismerkedés célját. A felhasználók elképzeléseink szerint ingyen regisztrálhatnának és az oldal minden szolgáltatását igénybe vehetnék. Külön megköszönjük, hogyha a kezdeményezést továbbítod érdeklődő barátaidnak, ismerőseidnek, esetleg olyan szervezeteknek, akik beszállnának a projektbe.
Aki támogatni szeretné a projektet, írjon e-mailt az info@zsblog.hu címre!
Előre is köszönjük segítségeteket!
A zsblog.hu szerkesztősége