Egykor a klasszikus zsidó tanulmányok fellegvára volt a mai Litvánia fővárosa, Vilniusz. A Balti államban található város történelme, mely zsidó körökben leginkább a Vilnai Gáonról lett híres, azonban számos egyéb érdekességet is tartogat. E részben a XX. századi és napjaink történetével foglalkozunk.

Az intenzív cionista tevékenység számos kiadványban kifejezésre jutott, ideértve a Ha-‘Olam újságot is, amelyet 1909 és 1912 között adtak ki Vilnában. 1906 és 1915 között az Oroszországi Cionista Szövetség székhelyéül a város szolgált.

Az I. világháború kitörésével a közeli régiókból származó zsidó menekültek ezrei gyűltek össze Vilnában. A város zsidó népessége azonban jelentősen csökkent a német hadsereg kényszermunkája, a különféle betegségek terjedése által okozott magas halálozási arány és az emigrációs hullám következtében, a legtöbben az Amerikai Egyesült Államokba menekültek. Ebben az időszakban a közösséget egy segélytanács irányította, amely a Gedola Tsedakahával és más szervezetekkel együtt segített a helyi zsidóknak megbirkózni a háború éveiben felmerülő súlyos problémákkal.

Annak ellenére, hogy Vilniuszt az új, független litván állam fővárosává nyilvánították, amelyet 1918. február 16-án hirdetettek ki, a várost először az orosz, majd a lengyel hadsereg megszállta. 1919 áprilisától kezdve a lengyel kormány beindította a zsidók elleni erőszak, letartóztatások és súlyos támadások időszakát a lengyel lakosság különböző rétegei között. Az élelmiszerhiány, valamint a zsidó menekültek beáramlása súlyos terhet rótt a közösségre. A litván uralom rövid időszakát (1920. augusztus 27. – szeptember 9.) a zsidó lakosok életminőségének javítását célzó tervek jellemezték, ideértve Yitsḥak Rubinstein rabbi kinevezését a zsidó ügyek helyi miniszterévé.

Nehéz időszak

1922 februárjától 1939 szeptemberéig Vilna (Wilno) Lengyelország részét képezte. Ezt az időszakot a lengyelek és a zsidók közötti szüntelen feszültség jellemezte, beleértve a zsidó boltok bojkottálását, a kóser vágás tilalmát, a zsidó hallgatók szándékos megkülönböztetését a helyi egyetemen (1931-től) és fizikai támadásokat, amelyek gyakran pogromokká váltak. A város zsidóinak gazdasági helyzete is romlott. A túlzsúfoltság, a növekvő munkanélküliség és az éles verseny, amely a műhelyek és gyárak bezárását eredményezte hozzájárult a jóléti intézmények segítségét igénylő személyek számának növekedéséhez.

Noha továbbra is lengyel uralom alatt állt, Vilna ezután is a „Litván Jeruzsálem”, a litván zsidóság vitathatatlan fővárosa. Valójában a város kulturális fontossága messze meghaladta méretét. 1915-ben héber gimnáziumot hoztak létre, és a háború után számos oktatási intézményt (óvodák, iskolák, gimnáziumok) alapítottak, amelyek különböző mozgalmakhoz kapcsolódtak, köztük a Tarbut (héber) is; Tsentraler Bildungs Komitet (jiddis), Shul Kult (jiddis), Taḥkemoni (nemzeti vallás) és Yavneh (Ḥaredi).
A cionista tevékenység a Palesztinába irányuló bevándorlás növekedéséhez vezetett. Például 1933-ban 2800 zsidó bevándorló menekült a mai Izrael területére, ami az összes Lengyelországból érkező migráns körülbelül 35% -át tette ki.

A II. világháborút követően mintegy 6000 zsidó tért vissza a városba, és számuk az 1970-es évek elejére 20 000-re nőtt, elsősorban az Oroszországból és az Ukrajnából érkező migráció eredményeként. A huszadik század utolsó negyedévében – elsősorban a független Litván Köztársaság 1991-es megalapítása óta – sok vilniuszi zsidó vándorolt az Egyesült Államokba és Izraelbe. 2005-ben körülbelül 3000 zsidó élt a városban, teljes vallási, kulturális és politikai szabadságot élvezve. A független Litvániában a zsidó közösséget önkéntes szervezetként állították vissza. Igazgatási vezetősége, akiket a közösség tagjai választanak, aktívak a vallás, a szociális, a jóléti és a kultúra területén.

A borítóképen a Choral zsinagóga (Vilniusz) látható.

Az első rész itt olvasható.