1976. június 27-én két palesztin és két német terrorista eltérítette az Air France AF139-es Athénból Párizsba tartó járatát.

A gép, fedélzetén 246 utassal és 12 fős személyzettel, Tel- Avivból repült a francia fővárosba Athén érintésével. A görög főváros nemzetközi repülőterének akkortájt közismerten laza volt a biztonsági ellenőrzési rendszere, melyet a terroristák kihasználtak, itt szálltak fel a repülőre. A német gépeltérítők a Baader Meinhof (mely egy radikális baloldali politikai szerveződés) csoporthoz, míg a két palesztin a PFLP (Népi Front Palesztina Felszabadításáért) elnevezésű organizációhoz tartoztak.

A repülőgép pilótája a követeléseknek eleget téve irányt módosított és a Szidra- öböl partján elhelyezkedő líbiai nagyvárosban, Bengáziban landolt, ahol több mint hat órát vesztegeltek. Ezután kelet felé vették az irányt, másnap hajnali 3 óra körül ismét leszálltak, ezúttal az Ugandában található Entebbe-nél. A landolást követően még három agresszor csatlakozott a már gépen lévőkhöz. Az utasoknak délig a fedélzeten kellett várakozniuk, majd beterelték őket a repülőtér régebbi, használaton kívüli termináljába.

Az izraeli kormány már akkor tudomást szerzett a gépeltérítésről, amikor a repülőgép még csak Athénból Bengáziba tartott. A kabinet haladéktalanul készültségbe helyezte speciális túszszabadító különítményét, amely a Tel- Avivban található Lod repülőtéren állomásozott.

Időközben Entebbe-ben teljesen váratlanul megjelent a repülőtéren Idi Amin, Uganda akkori elnöke (diktátora), hogy találkozzon a túszokkal. Kijelentette, azon fáradozik, hogy kiszabadítsa őket és a terminálba ugandai katonákat küldet biztonságuk garantálása érdekében. Ugyanakkor az agresszorokkal való metakommunikációja nem hagyott kétséget afelől, hogy valamilyen módon kooperál velük.

1976 június 29-én, délután a túszejtők ismertették követelésüket; azonnali hatállyal bocsássák szabadon 53 „szabadságharcos bajtársukat”. Közülük negyvenen izraeli börtönökben töltötték szabadságvesztésüket. A többi 13 személyt szétszórtan Franciaország, NSZK, Svájc és Kenya területén tartották fogva. A terroristák két nap haladékot adtak az említett nemzeteknek igényük teljesítésére, ellenkező esetben július 1.-jétől megkezdik túszaik módszeres kivégzését.

Eközben Tel- Avivban Joshua Shami alezredes nekilátott az ugandai repülési terv kidolgozásának. Azonban a helyzet földrajzi, politikai és jogi kérdéseket is felvetett. Ha csupán a nyers tényeket vizsgáljuk: a támadás célterülete Izraeltől több mint 3500 kilométerre helyezkedett el, viszonylag ismeretlen területen. Számos olyan állam felett kellene észrevétlenül keresztülrepülni, melyekkel nem éppen baráti az ország kapcsolata. Nemzetközi jogi szempontból az egyik legnagyobb kihívást az jelentette, hogy az airbus francia lajstromjelű, tehát fedélzete Franciaország területének minősült.

Június 30.-ára a hírszerzés egyértelműen megerősítette, hogy Idi Amin elnök kollaborál az agresszorokkal, és esze ágában sincs komoly lépéseket tenni a túszok kiszabadítása érdekében.

A túszok erőszakos kiszabadításának tervét a Rabin- kormány nem tudta elfogadtatni az ez ügyben döntő szervnél. Július elsején az izraeli kabinet felkészült a követelésben megnevezett rabok szabadon bocsátására. A terroristák közben 100 utast elengedtek, csak a zsidó származású túszokat nem eresztették el. A repülőgépen dolgozók, egyes források szerint, önként maradtak fogságban, bár a túszejtők elbocsátották őket is. Az izraeli bejelentésre, miszerint, a negyven, országukban tartózkodó bebörtönzöttet kiengedik, az agresszorok július 4.-ére halasztották az aznapra tervezett kivégzéseket.

A szabadon bocsátott utasokat a hírszerzés a lehető leggyorsabban felkereste, hogy általuk életfontosságú információkhoz jussanak. Beszámolójuk alapján megerősítést nyert az a feltevés, hogy az ugandai katonák teljes valójukban kooperáltak a túszejtőkkel, ezen kívül az a tény is napvilágra jutott, hogy a zsidó utasokat elkülönítve tartották fogva.

Július másodikán a különleges alakulat bemutatta entebbei tervét Motta Gur tábornoknak, akit lenyűgözött a túszszabadítás tervezete. Ezért személyesen tett javaslatot az elképzelés elfogadására illetve azonnali megindítására Jichák Rabin miniszterelnöknél.

A művelet, mely az Operation Jonathan (utalva kitalálójára Jonathan Netanyahura) fedőnevet kapta, július 3-án a déli órákban vette kezdetét. A kommandó és a személyzet az utolsó eligazítását követően, négy Hercules típusú repülőgép szállt fel, megtévesztés végett először nem Afrika irányába, hogy kezdetét vegye a tényleges fogolyszabadítás. Este fél 11 körül érkezett meg az osztag a Viktória- tó magasságába, ahol felkészültek a landolásra. Annak érdekében, hogy a radarok ne vegyék észre a repülőket, a megfigyelő-berendezések alatt körözve az egyik gép besodródott egy éppen leszállni készülő British Airways jet mögé és sikeresen landolt 11 óra körül Entebbében. A még mozgó repülőgépből kigördültek a gépjárművel, valamint a Golani- csoport, amely a sötét kifutópályán elhelyezte a mobil reflektorlámpákat a másik három Hercules leszállásának előkészítéseképpen.

Az izraeli hadseregnek sikerült megszereznie Idi Amin, ugandai elnök kocsijának kiköpött mását, mely a Herculesből kigördült a kifutópályára. A fekete, elnöki Mercedes pontos hamisítványában az izraeli kommandó emberei ültek az afrikai ország egyenruhájában, üléseiken csőre töltött fegyverekkel. A terv az abszolút meglepetésre épült.

A három autóból álló „ál” ugandai elnöki delegáció – felkapcsolt lámpákkal- 60-70 kilométer/órás sebességgel közeledett a túszok elrejtésére szolgáló régi, használaton kívüli terminálépülethez, amikor két rendőr feltartóztatta őket. Netanyahu alezredes utasítására lassítással megállást színlelt a konvoj, majd amikor lőtávolságra kerültek a katonai vezető kiadta a tűzparancsot. Ezáltal odalett a meglepetés, a kocsisor teljes sebességre kapcsolt, annak érdekében, hogy elérjék a terminálépületet, még mielőtt a terroristák kiderítenék a lövöldözés okát. Amint elérték a létesítményt, azonnal tűzet nyitottak az épület előtt csodálkozva álldogáló kormánykatonára, köztük az egyik agresszorra is. Őt azonban nem találták el első próbálkozásra, így volt ideje berohanni a váróterembe és feldúltan azt üvöltözni, hogy az ugandai katonák lőnek rájuk odakint.

Időközben a Muki Betzer vezette osztag szembe került az első problémával, miszerint egy ajtó, amelyen keresztül a terv szerint be kellett volna jutniuk az épületbe, egyszerűen nem létezett. Ennél a pontnál vált ketté- menetrendszerűen- Betzer és Netanyahu csoportja.

Jonathan Netanyahu már az akció első szakaszában sebet kapott a pánikszerűen összevissza lövöldöző ugandai katonáktól, mely sérülésébe percekkel később bele is halt. (Benjamin Netanyahu jó pár évvel később nem egyszer felhasználta fivére hősi halálát politikai kampányiban.)

Folytatás hamarosan!