Fogalomtár sorozatunk e részében az egyik legvidámabb ünnepünkkel, purimmal kapcsolatos fogalmakat gyűjtöttük össze. A purimi történetről csak érintőlegesen esik szó a bejegyzésben.

Purim: Maga a szó azt jelenti sorsvetés. Az ünnep ádár hónap 14. napján van.

4 micva: Purim ünnepéhez 4 micva (parancsolat) tartozik, ezeket kell az ünnep idején teljesítenünk.

Megilla: Eszter könyve, szó szerinti jelentése: tekercs. A mai napig tekercsből olvassák fel a purimi történetet a zsinagógákban. A könyv szövegét purimkor kétszer kell hallanunk/olvasnunk. Először Purim bejövetelekor, este, másodszorra pedig purim napján, napnyugtáig.

Mátánot la’evyonim: Adomány a szegényeknek. Legalább két embernek kell pénzadományt adnunk.  Mégpedig legalább annyit, hogy egy purimi étkezés kijöjjön belőle. (Izraelben szervezetek foglalkoznak azzal, hogy a felajánlott pénzekből a megfelelő helyre étel jusson purimra.)

Misloáh mánot: Purimkor legalább egy barátunknak kell kisebb ajándékot küldeni. Ennek a csomagnak legalább kétféle, azonnal fogyasztható ételt/italt kell tartalmaznia. Az ajándékot közvetítő által szokás átadni, még akkor is, hogyha egy helyen tartózkodunk azzal, akinek szánjuk a csomagot. 

Misté: Ünnepi étkezés. Mivel a purimi történet idején a zsidók testét akarták megsemmisíteni, ezért testünket is tápláljuk ilyenkor egy kiadós étkezés keretében.

Hámán: A purimi történetben ő a fő gonosz, ő akarta a zsidó népet elpusztítani.

Hámánfüle/hámántáska: Purim ünnepének jellegzetes süteménye. Az egyik legegyszerűbb hámántáska recept itt található.

Fazuelos: a hámántáska szefárd változata, mely kinézetre nem hasonlít az askenázok által fogyasztott édességre, tésztája azonban majdnem ugyanazon összetevőkből áll. 

Eszter böjtje: A böjtre ádár hónap 13-án kerül sor, mégpedig napkeltétől napnyugtáig. Arra vezethető vissza, hogy a purimi történet idején Eszter királynő azt kérte a zsidóktól, hogy böjtöljenek 3 napig, mielőtt, ő nehéz kéréssel fordul Áhásvéros királyhoz.

Kereplő: A megilla olvasásának ideje alatt, amikor meghalljuk Hámán nevét, kerepelni, vagy valamilyen módon hangoskodni szoktunk, hogy ne is halljuk a nevét.

 

Játék:

1.  Mit jelent a purim szó?

2.  Mikor van purim?

3.  Hány micva tartozik purim ünnepéhez?

 

A megfejtéseket az info@zsblog.hu e-mail címre várjuk, 2018. február 25-ig! Az első 5 helyes válaszokat elküldő játékos tárgynyereményben részesül, melyet postai úton kézbesítünk.