A portugál törvényhozás honosítaná a szefárd zsidók leszármazottait.

Az erről szóló törvényt a portugál parlament már 2013-ban elfogadta, úgy tűnik, hogy 2015. február 6.-áig el is készül a rendelet végleges szövege.

A törvény szerint, “a kormány állampolgárságot biztosítana, azon személyeknek, akik portugál származású szefárd zsidók, kiknek ősei bizonyítottan tagjai voltak a portugál közösségnek, bizonyíték lehet; név, nyelv, származás.” A jogszabály a nem-zsidó leszármazottakra is vonatkozna, a Lisszaboni Zsidó Hitközség elnöke szerint.

Spanyolországban is hasonló törvény elfogadására készülnek. Spanyolországból 1492-ben űzték ki a zsidókat, Portugáliából pedig 1536-ban. Mindkét államban a zsidó közösség bevonásával igyekeztek létrehozni a törvényt, részben a zsidó hitközség feladata lesz a kérelmek felülvizsgálata.

A lisszaboni zsidó hitközség, mely 800 taggal rendelkezik, egészen addig elutasítja a kérelmeket, amíg nem lesz végleges a törvény szövege. A jóval kisebb portói zsidó közösség viszont már most fogadja a kérvényeket, egyvalaki jelentkezett is az állampolgárságra. Az illető állítólag nem más, mint Joseph Karo, 15. században élt híres rabbi leszármazottja, egy jelenleg Amerikában élő modell, kinek pontos kilétét egyelőre titkolják.