Közeledik a zsidó újév, ezért zsidó fogalomtár sorozatunk ezen részében a ros hasanahoz kapcsolodó fogalmakat mutatjuk be.

De mi is az a ros hasana? Mit ünneplünk ilyenkor?

A Ros Hasana nem más, mint a zsidó újév. A hagyomány szerint ezen a napon teremtette az Örökkévaló az embert. Úgy is szokás mondani, hogy az ember születésnapja.

Mit is jelent az a szó, hogy Ros Hasana? Ros jelentése fej, hasana pedig az év. Együtt; az év feje.

Jom Házikáron: Az emlékezés napja, az ünnep egyik elnevezése.

Sófár: A ros hasanai imádkozások alatt összesen 100-szor kell hallani a sófár hangját, amely nem más, mint egy kürt (általában kosszarvból készül)

Ászeret Jáméj Tsuvá: 10 bűnbánó nap. A ros hasana és jom kipur közötti napok elnevezése.

Dvás: méz, a zsidó hagyomány szerint minél több édes étel eszünk ezen időszakban, azért, hogy ilyen legyen az évünk. A legelterjedtebb a mézbe mártott alma fogyasztása. (Ebben az időszakban, egészen Szukot végéig, a szombati bárheszt nem sóba, hanem mézbe mártjuk)

Halfej: Azt szimbolizálja, hogy elől legyünk a lehető legtöbb dologban a következő évben. Nem feltétlenül szokás megenni, viszont elmaradhatatlan része a Ros hasana-i asztalnak.

Gránátalma: A hagyomány szerint a gránátalma magjai a következő évben általunk beteljesítő micvák számát jelöli.

Kerek kalács: Szintén azt fejezzük ki ezen étel fogyasztásával, hogy kerek, egész legyen az évünk.

Sáná tová umetuká– Újévi jókívánság. Édes és jó évet kívánunk ezzel a másiknak.

A zsblog.hu szerkesztősége az összes olvasónak jó és édes évet kíván! 🙂