A budapesti Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola 2015 őszén indította el Magyarországon e-learning programját. A projekt célja, hogy 7-18 éves vidéki és határon túli zsidó fiatalok bekapcsolódhassanak az Iskola zsidó oktatási programjába. A programról Fenyő Ágnes programvezetőt kérdeztük.

 

Zsblog.hu: Milyen témakörök szerepelnek a programban? Hogyan juttok el a vidéki gyerekekhez?

Fenyő Ágnes: Nem könnyű eljutnunk a vidéki zsidó családokhoz. A gyerekeknek a program nem kerül semmibe, heti rendszerességgel tanulnak/tanulhatnak ingyen judaisztikát és héber nyelvet. Héber nyelvtanulásra két órát biztosítunk hetente. Azoknak, akik a judaisztika és a héber nyelvoktatásban is részt vesznek három órás elfoglaltságot jelent heti szinten. Természetesen nem kötelező mindkét tárgyat tanulni, van, aki csak héberre “jár”, és van, aki csak judaisztikára. A többség azonban mindkét tárgyat tanulja.

Hogyan zajlik az oktatás?

F.Á.: A tanuláshoz nincsen szükség semmi másra csak egy tabletre vagy laptopra, de egy sima asztali számítógép is megfelelő, emellett internetkapcsolat is szükséges. Egy Skype-hoz hasonló program segítségével végezzük az oktatást. A közös felületen minden diák látja egymást és a tanárt is.

Hány gyermek vesz részt jelenleg a programban?

F.Á.: Jelenleg 28 gyerekünk van; aki egyszer csatlakozik hozzánk, nem szokta elhagyni a programot. Van, aki már négy éve tanul velünk. 18 éves korig korlátlanul lehet élni a lehetőséggel. Két esetben mennek el a tanítványok, ha Pestre költöznek (legalább 3 diákunk van az elmúlt évekből, akik a Lauder Iskolában folytatták tanulmányaikat) vagy ha külföldre. Van Bécsben és Angliában is tanítványunk. Volt olyan tanítványunk, aki kiment egy évre Németországba, akkor felfüggesztette tanulmányait, majd amikor visszatért, folytatta. Ha nincs nagyon nagy időeltolódás, -még az egy óra megoldható- akkor külföldről is csatlakozhatnak hozzánk a diákok.

A jelenlegi tanulók lakhelye

Mi lenne a maximum kapacitások?

F.Á.: Amerikából kaptuk a képzést, szintén e-learningen, így ha igény van rá, akkor bármikor tudunk új tanárokat képezni. Jelenleg öt tanárral dolgozunk. Én azt gondolom, hogy egy körülbelül 50 diák jelen pillanatban ideális lenne.

Hogyan differenciáljátok a csoportokat?

F.Á.: A judaisztikát korcsoport szerint, a hébert pedig szintek szerint. Arra is lehetőség van, hogy rendezzük kicsit a csoportokat, hogyha valaki esetleg kicsit lemarad, vagy jobban megy neki a jelenlegi csoportjánál, akkor válthat. Arra azért törekszünk a héber esetében is, hogy a korban se legyen nagy különbség az egy csoportba járó diákok között.

Milyen témákkal foglalkoztok a judaisztika oktatásnál?

F.Á.: Biblia, ünnepek, Izrael történelme, szokások. Olyan tananyagokkal is dolgozunk, amiket jelenleg is használunk az iskolában, azonban ezeket át kell fordítanunk a digitális világba. Az egész judaisztika oktatás magyar nyelven történik.

Létezik maximális csoportlétszám?

F.Á.: Igen, a 4-5 fő az ideális csoportlétszám. A hat már egy kicsit sok, mivel a képernyőn kényelmesen ennyi gyerek munkáját lehet figyelni, illetve ahhoz, hogy az órán mindenki aktívan részt tudjon venni a feladatok megoldásában, ez az legjobb létszám.

Lehet hiányozni az órákról?

F.Á.: Igen, lehet, ezt előre szokták jelezni a diákok. De mivel szeretik az órákat, nagyon aranyosak, csak akkor mondják le, ha valami ezt indokolttá teszi. A szülőket is jól ismerjük már. Évente két általunk sábátonnak nevezett egynapos találkozót szervezünk, ahova a diákok családját is meghívjuk. Gondoltunk arra is, hogy hosszabb hétvégi programot szervezünk közös Szombatfogadással, sőt tábort is szeretnénk szervezni a jövőben. Többször csatlakoztunk a Kiskunhalasi Zsidó Táborhoz. Saját táborról akkor fogunk elgondolkodni, amikor valamivel több tanítványunk lesz. A találkozókat hanuka környékén és a tanév végén tartjuk Budapesten. A tanév lezárásával nálunk is nyári szünet kezdődik az őszi ünnepekig.

Van házi feladat?

F.Á.: Igen, van, főleg héberből; csak úgy lehet haladni igazán, hogyha egyéni munka is történik otthon. Ehhez év elején tankönyvet küldünk a diákoknak. Az otthoni feladatot lefényképezik és az óra elején bemutatják, tehát van ellenőrzés is. Nagyon vicces tud lenni, amikor online beszélünk és bemutatják a szobájukat héberül vagy körbevezetnek minket a házban, ahol élnek.

E-learning nap a Lauderben

Más országban is működik a program?

F.Á.: Igen, Csehországban, Németországban, Lengyelországban, Görögországban, minden olyan országban, ahol jelen van a Lauder Alapítvány.

Mit tartasz te a legfontosabbnak az oktatási programban?

F.Á.: A közösséget, azt, hogy olyan gyerekek kerülnek kapcsolatba egymással, akik más módon soha nem találkoztak volna. Ezen kívül sokuknak ez az egyetlen kapcsolódási pont a zsidósághoz. A programon keresztül több barátság is alakult, a hétköznapokban is tartják egymással a kapcsolatot. Tavaly például – mivel sok gyerek tud valamilyen hangszeren játszani – elküldtük egy izraeli dal kottáját a diákoknak, hogy tanulják meg. Ezután a személyes találkozón közösen eljátszottuk. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek ilyen jellegű élményekhez jussanak; bárhogy is alakul az életük, a sok közös élmény miatt pozitívan fognak a zsidósághoz kapcsolódni.

További információ és jelentkezés:

web: https://lauder.community/budapest

e-mail: e-learning@lauder.hu

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=VB3EgBpYmiI&fbclid=IwAR2wrtKtvpR4hRljKWacXMwGVAwXtC_w40W8B8H7Jc_nBtBjv8EJv25aAAo

Miklós Dóri