Kedves Főrabbi Úr,

Mindig ezzel a felütéssel kezdtem a leveleimet, melyeket küldtem az Új Élet e-mail címére, úgy látom stílszerűnek, ha ezzel is búcsúzom… Az újság hosszú idő óta összekötött minket, igaz, nem sokszor beszéltünk ez ügyben, de mégis ott volt köztünk egy láthatatlan, mégis fontos kapcsolat. Soha nem fogom elfelejteni, még a Covid előtt pár évvel sávuotkor elmentünk a Thökölybe, ahol a főrabbi úr azt kérdezte tőlem; ima után beszélhetünk? Természetesen.- válaszoltam. Ekkor még elképzelésem se volt arról, hogy vajon mi lesz párbeszédünk témája… Volna kedved írni az Új Életbe időnként? Szoktam olvasni a cikkeidet a blogodon.. – Válaszomra már nem emlékszem, de azóta is írok az újságba. Az Új Élet nálunk kultikus volt. A családban mindenki forgatta, ekkora megtiszteltetés nem is érhetett. Hála az Ö.valónak mindkét nagymamám megérhette ezt.. Ezért örökre hálás leszek! De a mi közös történetünk nem itt kezdődött. Igazából már születésem előttre nyúlik vissza a kapcsolat, zuglói zsidókként nagyszüleim hozzá jártak a Thökölybe, igaz nem túl gyakran.

Utoljára körülbelül három hónapja találkoztunk. Abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy meghívást kaptunk a Kardos házaspár 60. házassági évfordulójára, melyet a Thökölyben tartottak. Ezen az ünnepségen főrabbi úr unokája, Eszter, aki mindössze 20 éves, annyira szép és megható beszédet mondott, hogy jelentősen megkönnyeztem. Szavaiban érződött, hogy nagyapjával mennyire különleges a kapcsolata, hogy ők mindent meg tudnak beszélni… Ez alkalommal is úgy éreztem a zsinagógában, mintha kicsit a családomhoz mentem volna. Főrabbi úr kedves felesége, Jutka néni mindig nagyon érdeklődő beszélgetőpartnerem volt. Lányuk, Ági pedig nem győzte a tortáról 3 éves kislányomnak a gyöngyöket leszedni.

Sok sok telefonbeszélgetés eszembe jut, melyet a Főrabbi úrral folytattam. Egyet meg is osztok. A Covid alatt néhány alkalommal, amikor online térbe költözött a Thököly is, felkért, hogy tartsak tanításokat. Mindig nagy örömömre szolgált a felkérés. A zoomos tanulásokon én prezentációt is tartottam. Az egyik ilyen után felhívott. Dórikám, hogy kell ilyet csinálni?- kérdezte. Elmagyaráztam neki, és tudtam, hogy érti, hiszen ő mindent értett. Ebből is adódott felejthetetlen humora…

Minden jót kívánva… Ez volt mindig a zárómondatom e-mailjeim végén. Most mit is kívánjak… Talán azt, hogy a „Kardosságot”, a finom humort, rövid, lényegre törő tanításokat, nagyszerű beszédeket valaki méltó módon folytassa.. Családjának pedig mielőbbi vigaszt e szörnyű időszakban!

Köszönök mindent!!