Sztehlo Gábor szerintem a XX. századi magyar szociális gondoskodás egyik legkiemelkedőbb személyisége. Egész életét annak szentelte, hogy másoknak illetve másokon segítsen, akár saját élete árán is.

Munkásságának véleményem szerinti három legfontosabb tette miatt írom róla az esszémet; az első a népiskola megalapítása, a második a II. világháborúban végzett munkája, végezetül a szeretetotthonok szervezését említeném meg.

Sztehlo Gábor 1909. November 25-én született Budapesten. 1915 és 1927 között végezte el az elemi-és középiskolákat. 1927-től Sopronban evangélikus teológiahallgató, ezt a szakot 1931-ben végzi el. Ezután egy évig Finnországban ösztöndíjas. 1932. május 28-án D. Raffay Sándor püspök lelkésszé szenteli. Ugyanezen évben káplán a budavári gyülekezetben. 1933 és 1935 között a hatvani gyülekezet lelkésze. 1935-től hét éven át Nagytarcsán volt lelkész. 1936-ban megnősül, feleségül veszi Lehel Ilonát (Lehel László és Lehel Ferenc lelkészek húgát). 1937-ben megszületik első gyermekük, Gábor. Szintén ebben az évben kezdte meg a népfőiskola szervezését finnországi tapasztalatai alapján. 1938. október 23-án meg is alapítják a népfőiskolát, melynek a Tessedik Sámuel nevet adják. 1941-ben megszületik második gyermeke, Ildikó. 1942-től 1944 tavaszáig egyházkerületi missziós lelkész.

1944 márciusától kezdve Raffay Sándor püspök megbízásából a református Jó Pásztor Egyesülettel együtt elkezdi a zsidó gyerekek mentését. 1944 karácsonyáig 32 otthonban szervezte meg a gyerekek elhelyezését és ellátását a svájci Vöröskereszt anyagi támogatásával felajánlott családi házakban. 1945 tavaszán, az árván maradt gyermekek számára megszervezi a PAX Gyermekotthont, és iskolát épít számukra a Weiss Manfréd által felajánlott magánterületen. 1950-ben a Gyermekotthont államosítják. Sztehlo Gábor ezután 1951. X. hó 15-éig segédlelkész a budavári, a kelenföldi majd a kőbányai gyülekezetben. Ezután valamivel több, mint 10 éven keresztül szeretetotthonokat szervez az evangélikus egyházban, emellett vezetője a fogyatékos gyermekeket illetve időseket gondozó pesthidegkúti szeretetotthonnak. 1956-ban családja Svájcba települ, ő nem tart velük, mert folytatni kívánja a szeretetotthonok szervezését. 1961-ben meglátogatja családját Svájcban, ez idő alatt szívinfarktust kap, az orvosok azt javasolják neki, hogy maradjon kint, ő ennek eleget is tesz. 1962-től Hochfluh-Hasliberg kerületi papjaként áll szolgálatba. 1969-től Interlaken der Oberhasli kerület papjaként szolgál haláláig, 1974. május 28-áig. Közben 1972-ben megkapja Izrael állam legmagasabb elismerését, az Igazak Yad Vashem (Kéz és Név) érmét, fát ültethet Jeruzsálemben, az Igazak Ligetében (a fát helyette fia ülette el). (http://hu.wikipedia.org/wiki/Sztehlo_G%C3%A1bor , http://www.sztehlo-gabor-alapitvany.hu/ )

Sztehlo Gábor naplója alapján Isten kezében címmel Bozóky Éva jelentetett meg kiadványt 1986-ban. Ezen kívül Bartosné Stiasny Éva Háborúban békességben, A Bogár utcai gyermekotthon című munkájában is szó esik munkásságáról (Luther Kiadó, 2005). Miklya Kuzsányi Mónika két könyvet is írt Sztehlo Gáborról és munkásságáról. Az egyik a Frontvonal, Sztehlo Gábor élete címet viseli (Harmat Kiadó), a másik Hogy véget érjen a sötétség, dokumentumok Sztehlo Gábor gyermekmentő munkájáról a II. világháború idején (Harmat Kiadó, Budapest, 2003) nevet kapta.

Mint ahogy már fent említettem, Sztehlo Gábor kezdeményezésére 1938-ban létrejött Nagytarcsán az első magyar népfőiskola. Ő ismerte fel elsőként azt a tényt, hogy az 1930-as, 1940-es oktatási rendszere nem megfelelő. Szerinte a parasztfiatalok által általában elvégzett 4-6 elemi osztály nem elegendő ahhoz, hogy valaki eligazodjon a mindennapi életben és a gazdálkodásban. Az ő továbbképzésüket célozta meg a népfőiskola intézménye.

PAX otthonok

Sztehlo Gábor gyermekotthonai 1945-től még 6 éven keresztül, az államosításukig fennmaradtak, és PAX néven otthonokat és iskolát alkottak az árvák részére. Az egyik otthon, a Farkastanya volt a székhelye a Gaudiopolis Ifjúsági Államnak. A Fiatalok Országának volt egy törvénykönyve is, mely a lehető legdemokratikusabb jogszabályokat foglalta magában. A jogszabálygyűjtemény következő pontjai is ezt bizonyítják „Gaudiopolis az anyaállam minden intézkedését tiszteletben tartja és azt híven teljesíteni törekszik, viszont az őt illető ügyekben önkormányzatának elismerését és álláspontjának meghallgatását kéri”, „Gaudiopolis Ifjúsági Állam köztársaság. Élén a polgárai által 3 évre választott államelnök áll”, „Gaudiopolis ügyeit a polgárok által választott s az államelnök által megerősített felelős minisztertanács intézi” „Gaudiopolis minden polgára állampolgársági könyvvel látandó el”.

A FÉBÉ diakonissza testvérek emlékiratban foglalták össze Sztehlo Gábor gyermekotthonaiban 1944 és 1948 között végzett szolgálataikat. Taschner Erzsébet a következőképpen emlékezik: „1944. december 6-án reggel érkeztünk a Fasori Gimnázium épületébe. Akkor, azokban a napokban szerveződhetett, mert mi már 8-10 óvodás korú gyermeket, 15-20 felnőttet találtunk ott…Sztehlo úr küldte „beutalóval” a gyermekeket Budáról. Karácsonykor kb. 100 asszony volt pici, pólyás gyermekekkel és kb. 24 óvodás és 4-6 iskoláskorú gyermek.

Karácsonykor költözött le a pincébe az egész intézmény…Sztehlo Gábort karácsonyig 3-szor láttuk személyesen, telefonon annál többet törődött velünk, majdnem minden nap kérdezte, megvan e mindenünk, mi kelleni, kik érkeztek. December 10-től megengedte, hogy aki jön „beutaló” nélkül is bejöhessen, de már ekkor alig 10 ember jött. A PAX gyermekotthonba 1945 nyarán kerültünk….mikor mi jöttünk, akkor vált szét korosztályok szerint az intézmény. A legkisebbekkel én voltam F. E.-vel. Itt először csak 15-20 gyermek volt, de a korban nagy különbségek voltak. Sok volt a pelenkás gyermek, de csak 6 évesig voltak itt. Mi az Árnyas úton, egy magánvillában voltunk eleinte, ott a felsőemeleti részt kaptuk meg. Innen költöztünk át aztán, még 1945 őszén a Napsugárnak nevezett különálló villába. Itt már 45 gyermek volt a maximum. A kosztot a központból, Farkastanyáról hordták át kis kocsival, itt csak a reggelit készítettük s melegítettük az ebédet…

A két hálóterem tele volt kis vasrácsos ágyakkal, ezeket a János kórháztól kaptuk egy nap. Már nem fért el mindenki, s jött Sztehlo úr, hogy próbáljunk mg helyet készíteni még 3, és ismét 2, ismét 3 gyermeknek. Hiszen ezeknek életkérdés volt az elhelyezés. Sok testvérpár volt…Sok szülőt Sztehlo úr beszélt le arról, hogy elvigye az intézetből rég nem látott, vagy most megtalált gyermekét, mert ezeknek sem megfelelő lakásuk, sem kosztjuk nem volt. Sztehlo úr nagyon szeretett átjönni ide a Napsugárba. Ilyenkor játszott a gyermekekkel,- vagy segített ágyakat tologatni, hogy minél több férjen be. A felszerelés az ágyakon kívül minden kevés volt….

A központba, Farkastanyára minden héten egy nap átmentünk F.E.-vel, mert ott Sztehlo úr az otthonok vezetőinek megbeszélést tartott, amelyet Igemagyarázat előzött meg. Utána az aktuális problémák kerültek elő. Mi, testvérek ebben az otthonban 1947 március 31-ig voltunk. Ekkor már nagyon sok gyermeket elvittek, de újak jöttek, 28-30 gyermek volt még. Később, 1947 szeptemberig ezek a gyermekek is elkerültek szüleikhez. Akiknek nem volt senkijük, örökbe adta Sztehlo úr. A beteg gyermekek átkerültek a központban lévő betegszobákbam de ez gyakorlatilag a fertőző betegségre vonatkozott. Nálunk sok volt a legyengült gyermek, jó táplálék kellett nekik….Gyógyszer és vitamin a helyzethez képest bőven volt. Sok volt a külföldről kapott konzerv is.”

Gyulai Erzsébet Emma a következőképpen nyilatkozik: „Soha nem felejtem el, amit Sztehlo úr mondott: „Semmink nincs, sem ennivalónk, sem pénzünk, de hiszem az Úr, Aki megbízott ezzel a szolgálattal, megadja a hozzávalót is.” Kedvesek, közvetlenek voltak a gyerekek Sztehlo úr mindegyiknek tudta életét, történetét, szükségét, ott segített, ahol éppen kellett.”

Weinstock Erzsébet ápolónő az alábbiakra emlékszik: „Háború után, 1945 tavaszán kerültem a Budakeszi úti Gyermekotthonába. Ott berendeztünk egy villa-lakást, amit gyermek-kórháznak használtunk. És ott tápláltuk fel a deportált szülők gyermekeit, volt olyan is, akit a romok között találtunk nagyon leromlott állapotúban és betegen…Támogatást a svéd és dán államoktól kaptunk, ami természetes sokféle élelemből állt.”

Csapó Margit így nyilatkozik: „1944. október végén új munkahelyre kerültem a Bp. Vilma királynőúti „Jó Pásztor” otthonba, ahol a háború nyomorultjai voltak. Gyermekek, csecsemők, anyák, árvák és menekültek, üldözöttek. Oda mentettük és ott rejtegettük őket. Már a számukra sem emlékszem, de óránként változott a szám…Emlékszem, hogy nagyon határozottan és keményen kellett kiállni gondozottjaink mellett, mikor nyilas megbízottak jöttek, hogy adjuk át a névsort, vagy engedjük őket körülnézni. Ezt semmi áron sem engedtük.”

Kovács Erzsébet: „ Úgy emlékszem, hogy 1944. november hónap elején kerültünk a Fasori otthonba négyen mint diakonisszák. Az én beosztásom a gazdasági rész volt. Főzni kellett kb. 60-80 személyre. A gondozottak létszámán kívül mindig akadtak betérő éhes emberek…Ezek az emberek főleg munkaszolgálatos, sárgacsillagos emberek voltak, akik barikádokat készítettek, később ágyukat toltak odébb. 1944. december 24-én, karácsony estéjén elnémult a telefonunk. Így megszakadt a kapcsolatunk a külvilággal. Ettől kezdve pincelakók lettünk…1945. január elején a gettók felszabadultak. Többen kérték, hogy mehessenek haza. Mivel mi nem tudtunk a fiatal anyáknak kellő védelmet biztosítani, elengedtük őket. Gyermekeikkel együtt távozott, aki tudott. A szülők nélküli gyermekekről kellett gondoskodnunk. Üzenetet kaptunk a Benczur utcából, hogy ottan létesül egy Árvaház zsidó gyermekek számára, vigyük oda az egyedül maradt gyermekeket.

Tóth Adél: „1945. március 15. körül mentem a Vasas székházba Hűvösvölgyből gyalog. Az itthon lakói közül ekkor már többen visszatértek otthonukba. Az ottmaradt gondozottakon kívül főztünk ebédet a környéken lakó rászorultaknak is…Rövidesen felszámoltuk az otthont, akik még a gyermekek közül ott voltak, azokat áthelyezték a PAX-ba a Budakeszi útra…Sztehlo lelkész úr utasítására a megmaradt pénzt elszámolással együtt Simon Mária Budakeszi úti otthon vezetőjének adtam át. Április végén a munka végleg befejeződött a Vasas székházban és visszatértünk az anyaházba.” (http://www.sztehlo-gabor-alapitvany.hu/ )

A fenti idézetekből megállapítható, hogy a diakonissza nővéreknek is mekkora szerepük volt a háború áldoztainak megmentésében. Mégis a legfőbb érem, ha ebben az esetben lehet ilyet mondani, Sztehlo Gáboré volt, aki megszervezte a mentési folyamatokat. A Második Világháború deportálásai elől 1500 gyermek, és 500 felnőttet mentett meg. Jelentős és példaértékű munkássága ellenére életében egyetlen egy kitüntetést kapott, az Igaz Ember emlékérmet. A Yad Vashem 1956 óta tiszteli meg azokat a nem zsidó embereket, akik életük kockáztatásával mentettek zsidókat a Holocaust alatt. Minden Világ Igaza ültet egy örökzöld fát Yad Vashemben, ami a nevét viseli, ezzel jelképezve, hogy „aki egy embert ment meg, egy egész világot ment meg”. (Sztehlo Gábor mellett több magyar is részesült ebben az elismerésben, például Raile Jakab, id. Antall József és Márton Áron.)  (http://www1.yadvashem.org/education/hungarian/vilag.html) Svájc állama Nobel békedíjra terjesztette fel. Érdekes módon Magyarországon nem igazán emlékeznek meg tetteiről.

Sztehlo Gábor szabadkőműves is volt. „A szabadkőművesség az építőművészetből eredő, annak ősi jelképrendszerét avatási szertartásokon átörökítő spirituális rend. A szabadkőművesek ún. páholyokba szerveződnek, amelyekbe titokzatos beavatási szertartásokon keresztül, titoktartási fogadalom mellett vesznek be új tagokat. A római katolikus egyház a szabadkőműveseket kiközösítette 1738-ban, különösen a jezsuiták illetve a bencések igyekeztek a szabadkőművességet háttérbe szorítani.” Rengeteg kiemelkedő személyiség tartozott a szabadkőműves mozgalom tagjai közé, a foglalkozások széles palettáján, például Ady Endre, Bánki Donát, Diószegi Sámuel, Wekerle Sándor stb.

1946-ban újjáalakul a Régi Hívek Páholy, melynek tagja, később (1949-től) egyik választott vezetője volt. „A páholy eddig kiadatlan munkatervében az egyik feladatként az idősebb és a fiatalabb nemzedék közötti kapcsolat ápolását, a családias légkör megteremtését jelölték meg. Sokat foglalkoztak a társadalom gondjaival, s keresték a megoldási lehetőségeket. A páholyban egy ízben előadás hangzott el A Biblia és a szociális gondolatok címmel. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a témához Sztehlo is hozzászólt „kiemelve annak nagy értékét, és hangsúlyozva azt a tényt, hogy a Biblia valóban az élet könyve, s így kimeríthetetlen forrása a tudományoknak még ma is és lesz az a jövőben is”. Sajnos a Rákosi- rendszer az egész Szabadkőműves mozgalmat betiltotta, így Sztehlo Gábor páholyát is. Ezért sajnos sok társadalmi probléma megoldására nem kerülhetett sor. (http://www.galilei.hu/sajto/evang.htm ,  http://hu.wikipedia.org/wiki/Szabadk%C5%91m%C5%B1ves )

Sztehlo Gábor tiszteletére, az általa megmentett és nevelt „gyermekek” szokásos évi találkozóján, 1990 őszén határozták el, hogy létrehozzák a Sztehlo Gábor Gyermek- és Ifjúságsegítő Alapítványt. Az Alapítvány célja az, hogy egykori segítőjük szellemében segítsék a bajban lévő gyermekeket, fiatalokat nehéz élethelyzeteikben, főleg az önálló életkezdésben. „ Célul tűzték ki továbbá a gyermekeket nevelő intézetek alkalmi, célzott megsegítését, valamint Sztehlo Gábor emlékének ápolását, tevékenységének tudományos feldolgozását és népszerűsítését.” ( http://www.sztehlo-gabor-alapitvany.hu/ ) 1994. május 28-án, a Holocaust 50. évfordulójának alkalmából a „Farkastanya” épületének falánál az Alapítvány emléktáblát állított Sztehlo Gábor tiszteletére. 2001-es beszámolója alapján az Alapítvány 10 éves fennállása alatt 230 fiatalt és gyermeket segített összesen 7,3 millió forinttal. A támogatásokra fordított összeg nagy részét pályázatokon nyerték (például a Soros Alapítvány Help to Help programjától kaptak pénzt a segítéshez). Minden év május 30-án a „Sztelo Gábor” Alapítvány „Sztehlo gyerekek emléknapját” rendez.

Felhasznált források:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Sztehlo_G%C3%A1bor

http://www.sztehlo-gabor-alapitvany.hu/

http://www1.yadvashem.org/education/hungarian/vilag.html

http://www.galilei.hu/sajto/evang.htm

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szabadk%C5%91m%C5%B1ves