Nem, a dán király nem viselt sárga csillagot, ez valóban legenda. Azonban az nem, hogy 1943-ban a dánok megszervezték a helyi zsidók Svédországba menekítését. A dán zsidóknak nem kellett sárga Dávid csillagot viselniük, még nyilvántartásba sem vették őket. A németek pedig eltűrték ezt a dánoktól.

1943 augusztusában a németek parancsot küldtek Dániába a zsidók deportálásának elrendeléséről. A dán zsidók keresztény honfitársaik védelmét élvezték, mindannyiukat elrejtették. A dán tengerpartról halászhajók szállították a 9 400 zsidót a szomszédos Svédországba.  A svédek ekkorra változtattak politikájukon és befogadták a menekülteket. Ennek a példátlan mentőakciónak köszönhetően 116 dán zsidó áldozata volt mindössze a II. világháborúnak.

Dániában, 1943-ban !!! természetes volt az, hogy nem különböztetik meg a másikat vallása, származása miatt. Amennyiben ilyesmi történt kollektíven felléptek ellene.

A Jad VaSem egyéneket tüntet ki zsidók megmentéséért. A dán nép az egyetlen, amely kollektíven megkapta ezt a díjat. Sajnálatos módon a dániai zsidók hazatérésük után nem sokkal végleg elhagyták szülőföldjüket. A dánok ugyanis ekkor már ellenségesen fogadták a visszaérkezőket.

Szombaton terroristák lelőttek egy zsinagóga előtt őrködő, 36 éves fiatalembert….

Jelenleg a körülbelül 5 és fél milliós Dániában 7 000-re tehető a zsidók száma. Évről évre nő az antiszemita megnyilvánulások száma a Skandináv országban. Az Izrael-ellenesség a 2014-es gázai hadművelet miatt állandóan növekszik. Az északi országban a lakosság 4%-a muszlim…