Az Új Élet 2021.02.01-én megjelent számában blogunk alapító főszerkesztőjével készült interjút olvashattok.

Kedves Dóri, régóta állandó munkatársa vagy lapunknak. Sok olvasó kíváncsi arra, hogy ki is vagy Te, honnan jöttél.

Miklós Dóra vagyok. Pályafutásom 1988-ban kezdődött. Egy zuglói családi házban nőttem fel. Nagymamám, akiről már fentebb meséltem, tőlünk 5 percre lakott. Arról, hogy zsidó vagyok egy véletlennek mondható találkozás rántotta le a leplet. Szüleimmel a Várban kirándultunk kb. 5 éves lehettem, apukám láncán cháj medál volt, egy amerikai magyar származású turista odalépett hozzá és megkérdezte: “Te zsidó vagy?” Erre a válasz igen volt. Természetesen fogalmam sem volt akkor, hogy a zsidó szó mit jelent, de végig kérdeztem apukámtól, hogy ki az még a szűkebb családban illetve én is az vagyok-e (csak apai nagypapám nem volt zsidó származású). Emlékszem, ezután jártunk a Bálint Ház gyermekprogramjaira vasárnap délelőttönként.

A következő fordulópontot a zsidóságom megélésében 1999 nyara hozta. Már augusztus vége volt, amikor egy Izraelben élő rokonom mondta a Balaton partján, hogy a Scheiber Sándor Gimnáziumban indul 6. osztály szeptemberben (én pont a 6.-at kezdtem szeptemberben). Vérszemet kaptam, hogy zsidó iskolába járhatok és addig nyúztam szüleimet, míg be nem írattak. Anyukám jó jiddise máme módjára féltett attól, hogy zsidó intézményben tanuljak, nehogy valamilyen atrocitás érjen emiatt. A Scheiberes évek a mai napig meghatározóak abban, hogy ki is vagyok én. Nagyon sokat kaptam az iskolától, tanáraimtól. Büszke vagyok arra, hogy számos egykori tanárommal a mai napig jó kapcsolatot ápolok, nagyon jó barátaim pedig egykori osztálytársaim vagy iskolatársaim. Úgy érzem, tapasztalom, hogy az én generációm számára Scheiberesnek lenni menő.

És hogyan folytatódik a történeted a Scheiberes évek után?

Az ELTE-n kezdtem el tanulni, ahol nagyon furcsa volt, hogy nem egy védett közeg vesz körül. Szerencsére hamar jó csapat szerveződött az évfolyamtársaimból, de mégis úgy éreztem, hiányzik valami az életemből. Ekkor úgy gondoltam, hogy ideje péntek esténként felkeresnem zsinagógákat. Elég sok helyre ellátogattam, de sajnálatos módon nem igazán találtam olyan helyet, ahol velem egykorúak lettek volna. Ez idő tájt rámírt egy ismeretlen fiú az akkori IWIW-en, hogy volna-e kedvem tanulni a zsidóságról (mivel látta, hogy a Scheiberben végeztem), a válaszom igen volt. Így tértem vissza a zsidó tanulmányaimhoz. Majd a tanulás mellett szervezői munkát is elláttam, ez a Chabadban történt. Aztán megint egy kis szünet következett. Egészen 2012 januárjáig, amikor elkezdtem a Lativ kolelnél dolgozni, ahol azóta is tevékenykedem. Nem sokkal ezután Lágymányoson kezdtem el Talmud-Tórát tartani gyerekeknek minden péntek este és szombat délelőtt. Utána pedig felkértek, hogy tanítsak általános iskolákban zsidó hittant, ezt a mai napig örömmel végzem. A Covid-vírus megjelenéséig egy utazási irodában is dolgoztam, szervezési feladatokat láttam el.

Mi lett az egyetemi tanulmányaiddal?

Első szakomat, a szociális munkát nem fejeztem be, 2015-ben szociológia szakon diplomáztam, majd 2018-ban emberi erőforrás mesterdiplomát szereztem. Közben tanultam online marketinget is. Második diplomám megszerzése igen kemény időszak volt, 4 helyen dolgoztam, plusz ott volt az egyetem, ahova be kellett járni hetente egyszer-kétszer, illetve beadandókat leadni.

Hogy fért bele e mellé az írás?

Legelső írásom a Gut Sábeszben jelent meg, majd az Egységben. Később az Új Élet átvett a blogomon írt bejegyzéseimből (zsblog.hu), illetve a Lativ által kiadott Forrás újságba rendszeresen írok. A blogomat 2014. novemberében indítottam. Úgy éreztem, hogy szükség van Hazánkban egy mindentől és mindenkitől független, önfenntartó blogra, melynek legfőbb célja az, hogy zsidó ismereteket adjon át zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt. Nemrég néztem meg a statisztikai adatokat, több mint 350 bejegyzés került ki weblapomra, na nem csak az én írásaim ezek, számos vendégszerző bejegyzését is megjelentettem. Hiszek abban, hogy a zsidóság nem egy one (wo)men show. Igazából a legközösségibb vallásnak tartom. Gondoljunk csak arra, hogy az egyik legszentebb imánk, a Kádis elmondásához egy minjenre, vagyis 10 férfira van szükség. Egy kicsit elkanyarodtam. Az Új Életbe körülbelül másfél éve írok rendszeresen, Kardos főrabbi úr kérésére. Amikor felkért arra, hogy írjak az újságba, melyet nagy örömmel elfogadtam, megkérdeztem, hogy miről szeretné, hogy írjak. Azt válaszolta, Dórikám, teljes mértékben Rád bízom. Ez azóta is így van. Az Új Élet mindig is fontos szerepet töltött be az életemben. Emlékszem, amikor jártunk ki a temetőbe nagypapámhoz (a Kozma utcaiba), aki 1993-ban hunyt el, a kapuban állt egy néni, aki árulta az Új Életet. Drága nagymamám vagy apukám mindig vásárolt tőle. Ha épp nem a temetőben szerezte be a család az Újságot, apukám már tudta, hogy hol lehet kapni a városban és kézről kézre adtuk a családban. Soha nem fogom elfelejteni, hogy nagymamám mennyire büszke volt arra, amikor (ekkor már előfizettünk neki a lapra) olvasta cikkeimet. Mindig mondta, hogy a kis újságíróm…

Mesélted, hogy egy utazási irodában dolgoztál, gondolom a koronavírus miatt ez változott. Hogyan alakította át a Te életedet a koronavírus?

Az elején nagyon furcsa volt, hogy az egész életem az online térbe költözik. A munkáim átalakultak, online tanítottam, szerveztem tanulásokat. Nagyon hiányoztak az emberi kapcsolatok ezért kitaláltam, hogy egy egy hónapos kihívás keretében minden nap kvízt adok fel a Facebookon ismerőseimnek és a végén nyertest hirdetek. Elég sokan vettek részt benne. A koronavírus első hulláma alatt a tanítás miatt fedeztem fel igazán a Kahoot-ot (online kvíz készítő program). 10 héten keresztül minden szombat estére 30 kérdésből álló kérdéssort állítottam össze, jó kis csapat szerveződött, akik igyekeztek mindig részt venni az eseményen, az első három helyezett nyereményt is kapott. A tanításban azóta is használom a Kahoot-ot, illetve a Bálint Ház felkérésére az elmúlt időszakban számos online eseményen vezényeltem kvízt (pl. ZSIFI, Judafest).

A másik jelentős fordulat akkor történt a karanténidőszak alatt, amikor rájöttem, hogy ez a helyzet egyéb lehetőségeket rejt a zsidó közösségi életre nézve. Létrehoztam egy előadás-sorozatot, mely a Zsidóság a Kezdetektől címet viselte. Az volt a célom, hogy elérjek olyanokat online, akik másképp nem tudnak tanulni, vagy földrajzi adottságuk vagy élethelyzetük stb. miatt. A sorozat 10 részből állt, volt olyan előadásom, amin 50-en vettek részt, közel 100 fő regisztrált a levelezőlistámra. Igyekeztem a legnépszerűbb témákból válogatni (pl. zsidó ünnepek, kóserság, a zsidó élet eseményei). Azóta is működtetem Facebook csoportomat Zsidóság a Kezdetektől címmel. Néhány előadásom pedig megtalálható a Youtube-on.

Azt hiszem, elértem célomat, nagyon jólesett, hogy az előadássorozat után kitöltetett kérdőívekben pozitív visszajelzéseket kaptam, úgy éreztem, hogy érdemes volt sok-sok órát eltölteni az előadásokra való felkészüléssel. Külön megtisztelő volt, hogy az utolsó előadásomon megkértem a hazai zsidó közösségi életben ismert személyeket, mutassák be kedvenc zsidó tárgyaikat, mindenki egyből igen mondott. Ezért kihagytam jó sok személyt, akiktől ezúton is elnézést kérek!

Lett valamilyen folytatása az előadás-sorozatodnak?

Igen, azóta tartottam Zsidóság a Kezdetektől előadást, szintén online, az őszi nagy ünnepekről, illetve hanukáról.

Elégedett vagy a résztvevők számával?

Teljes mértékben. Amikor megálmodtam a sorozatot, akkor azt mondtam, hogy ha egy embert is elérek vele, akit eddig nem vonzott a zsidó közösség, már megéri csinálni. Sokakat elértem határon innen és túlról. Az már más kérdés, hogy a koronavírus után mi lehet a folytatás. Úgy érzem, hogy Világunk jelentősen átalakult… Pár hónappal ezelőtt pl. megtartottam első úgynevezett hibrid előadásomat, élőben is hallgattak emberek, közben pedig online is néztek. Érdekes műfaj, egy átalakuló világban…

A közeljövőben tervezel folytatást? 

Még egy tízrészes sorozatot egymás utáni heteken biztos nem vállalnék be, mert rengeteg energiát vesz ki az emberből. Viszont alkalmanként örömmel tanítok, purim és peszách előtt szeretnék előadni.

Min dolgozol most?

Ismét egy nagy projektben vagyok benne. Megálmodtam, hogy létrehozok egy félig online, félig offline társkeresőt, hagyományos elemek felhasználásával. Ehhez találtam is egy remek társat, akivel csiszolgatjuk terveinket. Már készül honlapunk. Mellette pedig Lativ és tanítás (már élőben is).

Sok minden elhangzott, hogy miket csinálsz, minek tartod magad leginkább?

Tanítónak, a szó legjobb értelmében. Igyekszem azt nyújtani az engem hallgatónak, amire épp a legnagyobb szüksége van. Ha például egy tanítványom az iskolában fáradt vagy nincs kedve valamihez, akkor olyan feladatot találok ki, amihez kedve van, vagy pihenteti. A gyerekekkel nagyon kell vigyázni, nem szabad rájuk erőltetni semmit, különben kontraprodukciót érsz el. A felnőttek esetében kicsit más a helyzet, ők önszántukból, szabadidejüket feláldozva jönnek tanulni hozzám. Mindig szeretettel fogadom kérdéseiket, tudják, hogy bármikor megkereshetnek kérdéseikkel, és ezt meg is teszik, amire büszke vagyok. Az írásaim legfőbb célja is az ismeretátadás. A Lativos munkám folyamán pedig egyfajta mentorként (is) igyekszem működni, amit szintén nagyon szeretek.

2020-ban Hanukatalizátor díjra jelöltek, amit végül nem kaptál meg. Csalódott voltál?

Már maga a jelölés is megtiszteltetés volt. Egy kedves ismerősöm rámírt, hogy “Szia Dóri, utólagos engedelmeddel jelöltelek a Hanukatalizátorra, ugye nem baj?”. Nagyon megköszöntem. Már az, hogy valakinek az eszébe jutottam és leírta, hogy miért gondol alkalmasnak engem a díjra, önmagában elég.

Ezt az interjút nagymamám emlékére adom/írom, z”l Cháná bát Dovid Jehudá.

Az interjú az Új Élet 2021.02.01.-ei számában jelent meg.