A kommandósok szakértelműk és a helyszínhű gyakorlatozás eredményeképpen automatikus mozdulatokkal dolgozva kezdték átláthatóvá tenni a területet. Volt, aki a csoporttól leszakadva, egyénileg kezdett tevékenykedni, mások egymást segítve dolgoztak. Az egyéni illetve csapatmunka annyira hatékonynak bizonyult, hogy néhány perccel az első Hercules landolása után a hét terroristából ötöt megöltek a különleges alakulat emberei. A hadművelet közben, héberül, az összes túsznak azt parancsolták, hogy feküdjenek a folyosó padlójára. Az ekkorra már teljesen kimerült foglyok közül néhányan nem követték ezt az utasítást és hisztérikusan próbáltak védelemhez jutni a kommandósok mögött. Két utas ennek következményeként sebesült meg.

 

Közben a VIP- várót ostromló kommandó a zárt ajtók miatt nem tudott bejutni azonnal a terembe. A váró bejáratát végül kézigránáttal berobbantották, mely könnyebben megsebesítette az egyik katonát. A helyiségben két férfit találtak, akik felemelt kézzel elindultak a kommandósok felé. Az egységvezető nem adott tűzparancsot, az ellenállást nem tanúsító két közelgő személyről nem lehetett tudni melyik oldalon állnak. Az egyik katona eközben észrevett egy kézigránátot tartó derékszíjat, azonnal lőttek. Velük együtt immáron az összes terrorista halott volt, így már csak az ugandai katonák álltak a menekülés útjában.

Az ugandai katonák közül néhányan az irányítótoronyban kerestek biztonságos lőállást. Az időközben landolt második Herculesből két Páncélozott Szállító Harcjármű (PSzH) gördült ki, melyek teljes sebességgel a torony felé száguldottak, hogy segítséget nyújtsanak a két Land Rover típusú gépkocsi mögött fedezékre lelt különleges kommandó egy részének, akiket a toronyból zúduló ugandai tűz szorított be. A speciális alakulat többi része biztosította a túszok beterelését és Netanyahu alezredes holttestének felvitelét a Herculesbe. A PSzH-k néhány jól irányzott csapással elnémították a toronyból lövöldöző afrikai katonákat. A beérkező harmadik Herculesből újabb két PSzH csatlakozott az első kettőhöz. Egyikük módszeresen elkezdte rombolni a kifutópályán állomásozó nyolc ugandai MIG vadászgépet.

 

Az első Hercules landolása után 15 perccel már nem éltek a terroristák, a túszokat biztonságba helyezték és a területet is biztosították. Egyértelműen sikeresnek mondható az izraeli mentőakció ekkor.

 

A kommandósok az ugandaiak leszerelése alatt nekiláttak a túszok összeszámlálásának, mely nem bizonyult egyszerű feladatnak. Azon felül, hogy egy elsötétített repülőgépen nehéz a pánikállapotban lévő emberek pontos megszámlálása, több utassal birkózniuk is kellett, akik fejükbe vették, hogy visszamennek a terminálba az otthagyott vagy a menekülés hevében elveszített értékeik felkutatására.

Az első C130-as végül 23 óra 52 perckor, 106 kimenekített utassal a fedélzetén felszállását követően megkezdődött a katonai erők visszavonulása is, melyet időzített bombákkal és füstgránátokkal fedeztek. Az utolsó izraeli repülőgép valamivel éjjel fél egy előtt indult el Tel- Aviv felé. A Zsidó állam mérlege az Entebbeben folytatott mentőakció végén két halott (Jonathan Netanyahu és egy idős hölgy az utasok közül) és 106 polgár élet visszaadása.

 

Az ugandai túszszabadító akcióról szóló blog bejegyzések címei nem véletlenül csenghetnek ismerősen, Kedves Olvasóm! Támadás Entebbe-ben elnevezéssel 1977-ben Irvin Kershner rendezett filmet, olyan sztárok felvonultatásával, mint Charles Bronson és James Woods. Részletet az alábbi link alatt találsz: http://www.youtube.com/watch?v=7zm1Ov7yW-c

 

Még a repülőgép elterelés évében, 1976-ban Marvin J. Chimsky Győzelem Entebbe-nél címmel rendezett filmet olyan világsztárok felvonultatásával, mint Kirk Douglas, Richard Dreyfuss, Anthony Hopkins, Burt Lancester és Elizabeth Taylor. A művet négy Emmy- díjra jelölték.