Image

zsidó közösség

Putyin „nácitlanítana”, az ukrajnai zsidók dühösek és megdöbbentek
2 év óta

Putyin „nácitlanítana”, az ukrajnai zsidók dühösek és megdöbbentek

Miután az orosz vezető a „nácitlanítás” kifejezéssel magyarázta ukrajnai invázióját, a helyi zsidók „teljesen őrültnek” nevezték őt és azt mondták, hogy a jelenlegi kormány alatt nem tapasztaltak antiszemitizmust, írja a …
Tovább olvasom

Egy zsidó fotós a Chinatown hihetetlen krónikása
2 év óta

Egy zsidó fotós a Chinatown hihetetlen krónikása

A kelet-európai zsidó bevándorlók gyermekeként született Emile Bocian körülbelül 100 ezer felvételt készített a manhattani kínai negyedről. Soha nem tanult meg kínaiul, bár önjelölt „Chinatown-szakértőnek” nevezte magát.

Emile Bocian fotós …
Tovább olvasom

„Nem szabad féltékenyen őrizni a kutatási eredményeket” – Hermann szomszéd interjú (3. rész)
2 év óta

„Nem szabad féltékenyen őrizni a kutatási eredményeket” – Hermann szomszéd interjú (3. rész)

A Harsányi Péterrel, azaz Hermann szomszéddal készült interjú harmadik, befejező részét olvashatjátok. Az ELTE Szociológia Doktori Iskola doktoranduszával beszélgettünk többek között arról, hogyan segítette és hátráltatta a pandémia a kutatását, …
Tovább olvasom

Izrael felkészül az ukrajnai zsidók esetleges evakuációjára
2 év óta

Izrael felkészül az ukrajnai zsidók esetleges evakuációjára

A fenyegető orosz invázió lehetséges veszélye miatt vezető tisztviselők vizsgálják a légi úton történő vészhelyzeti evakuálás lehetőségét akár 75 000 ukrajnai zsidó számára, akikről úgy gondolják, hogy a visszatérési törvény …
Tovább olvasom

„Amit csinálok, azt szeretném, hogy szociológia legyen” – Hermann szomszéd interjú (2. rész)
2 év óta

„Amit csinálok, azt szeretném, hogy szociológia legyen” – Hermann szomszéd interjú (2. rész)

Harsányi Péterrel, azaz Hermann szomszéddal, az ELTE Szociológia Doktori Iskola doktoranduszával beszélgettünk többek között arról, hogyan segítette és hátráltatta a pandémia a kutatását, mit szólnak a helyiek a munkájához, kik …
Tovább olvasom

„Ha igazán sok forrást talál az ember, megáll a saját lábán a történet” – Hermann szomszéd interjú (1. rész)

Hanukatalizátorok-10 év fényében
2 év óta

Hanukatalizátorok-10 év fényében

2021-ben 10. alkalommal adták át a Hanukatalizátor díjakat. A JCC Budapest-Bálint Ház által létrehozott elismerést eddig húszan vehették át (beleértve a magánszemélyeket és szervezeteket).

A Bálint Ház oldalán a következő …
Tovább olvasom

Koronavírus és zsidó közösség
4 év óta

Koronavírus és zsidó közösség

Nagyon sokan, nagyon sokféleképpen vélekednek a koronavírus pozitív és negatív hatásairól. Személy szerint azt tapasztaltam, hogy a pandémia következtében történt online világba költözés hozzájárul(t) ahhoz, hogy olyanokat is elérjünk, akik …
Tovább olvasom

A legnagyobb zsidó közösség Észak-Afrikában- 1.rész
6 év óta

A legnagyobb zsidó közösség Észak-Afrikában- 1.rész

Kevés olyan ország, város létezik a Földön, ahol zsidók és arabok békében élnek egymás mellett. Zsidó közösségeket bemutató sorozatunk e részében egy ilyen kivételes államba kalauzoljuk olvasóinkat, Marokkóba. Sajnos a …
Tovább olvasom

Látogatás a Maorik Földjén- 2. rész
6 év óta

Látogatás a Maorik Földjén- 2. rész

Az új-zélandi zsidóságról szóló írásunk második része olvasható ebben a bejegyzésben.

A XX. századtól napjainkig

A letelepedési szigor nem változott a holokauszt előtt és alatt sem. Tehát nem tekinthetünk Új-Zélandra úgy, mintha segítette …
Tovább olvasom

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

500 - Szerver vagy PHP/CGI hiba / Internal server error
500
Mi történt az oldallal?
  • A lap kiszolgálása közben hiba szerver lépett fel.
  • Lehetséges, hogy a kért CGI vagy PHP program hibákat tartalmaz.
  • A webszerver úgy észlelte, hogy a kérés hasonlít egy gyakori weboldal feltörési technikára, ezért blokkolta azt.
Mit tehetek?
 
Hol találhatok további információt?