Idén kereken 70 éve annak, hogy felszabadították a buchenwald-i koncentrációs tábort.

A napokban jelent meg a hír arról, hogy egy német kisváros, Schwerte önkormányzata 21 menekültet telepítene a volt tábor egyik barakkjába. A második világháború alatt ez a barakk SS-felügyelők lakhelyéül szolgált.

Az egyik első és legnagyobb koncentrációs tábor 1937 és 1945 között működött. A rabok Európából és a Szovjetuniókból érkeztek, zsidók nem zsidók, lengyelek, szlávok, pszichés betegek, és egyéb politikai menekültek, homoszexuálisok is arra a sorsra jutottak, hogy ebben a német haláltáborban töltsék el életük egy részét. A Buchenwaldban meghalt foglyok számát 56 545 főre becsülik.

A városvezetés azért szeretné ebben a táborban elhelyezni a menekülteket, mert a konténerek – amiket eredetileg lakhelyüknek szántak- túl költségesek lennének. 20 évvel ezelőtt egyébként már működött óvoda az épületben. Manapság az egykori tábor helyén azonban az emlékezésé a főszerep. Elie Wiesel, 2009-ben Angela Merkel, német kancellár és Barack Obama, amerikai elnök társaságában látogatott a haláltáborba, oda, ahova 16 éves korában deportálták.

Már a gondolat is elborzasztja az embert, hogy ott, ahol egykor emberek tízezreinek kínzása történt, most menekültek otthona lehet….