2013 októberében tematikus tanulássorozatot hirdetett a Lativ kolel. Az egyik előadáscsoport témája a zsidó közösség és vezetőképzés, melyet Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház igazgatója tanít. Februári óráján egy rendkívül érdekes példával rukkolt elő a zsidó közösségek világáról.

A közösség, melyről az óra és a mostani cikk szól Kínában, azon belül is Kaifengben található. Köszönet a cikk megírásában való segítségért Fritz Zsuzsának!

Képzeletbeli utazásra és egyben időutazásra szeretném invitálni a Kedves Olvasót. Kaifeng Budapesttől közel 8 000 kilométerre található, Kína keleti részén. Napjainkban megközelítőleg 5 millió lakosa van a városnak, melyből néhány százan vallják a mai napig magukat Izrael Házának leszármazottainak. Mindezt annak ellenére teszik, hogy több mint kétszáz éve nincs rabbijuk, zsinagógájuk, vagy bármiféle közösségi intézményük és szinte semmit sem tudnak a zsidó vallásról, hagyományról. Az utca neve, melyben többségük lakik a következő: „Annak a szektának az utcája, mely az Írást tanítja”.

Zsidók feltehetőleg már a Tang Dinasztia uralkodása idején 618 és 907 között érkeztek a településre. Az első írásos emlék a zsidók jelenlétéről (egy üzleti levél) 718-ból származik, ebben egy zsidó férfi kér segítséget egy hittársától az ügyben, hogy szabadítsa meg őt rossz minőségű birkanyájától. A levél judeo-perzsa nyelven íródott, héber betűkkel. Feltételezések szerint az első kaifengi zsidók vándorkereskedők voltak, akik Kína nyugati szomszédaitól érkeztek.

960 és 1127 között Kaifeng a Song dinasztia fővárosává, nyüzsgő metropoliszává nőtte ki magát és egyben a Semelyút egyik állomása is volt. Ekkoriban egy csapat vándorló perzsa zsidó (kereskedők vagy menekültek) érkezett a városba. Az éppen uralkodó császár a következő szavakkal fogadta az új lakókat: „Eljöttetek a mi Kínánkba. Tiszteljétek és őrizzétek meg őseitek szokásait és adjátok tovább itt nálunk, Pien-liangban (Kaifeng).” A perzsa zsidók leszármazottai a császár e szavait vésték 1489-ben a zsinagóga udvarában lévő emlékkőre (az első zsinagógát 1163-ban építették, mellette közösségi intézmények létesültek; mikve, közkonyha, tanterem stb.). Ezen az emlékoszlopon 17 klán neve szerepel, melyből 8-ra külön írásos bizonyíték is létezik: Si, Ai, Gao, Jin, Zsang, Zsao, Li (két család neve is volt). A kaifengi zsidók ezért magukat „nyolc klán a hét családnévvel” aposztrofálták. Nem volt szokás ekkoriban, hogy idegenek kínai családnevet kapjanak, de a kaifengi zsidóknak ezt engedélyezték, mert egy zsidó katonának 1420-ban sikerült kiderítenie a királyi család egy tagjának árulási szándékát.

Később keresztény utazók is beszámoltak a kaifengi zsidóságról. Annak ellenére, hogy a metropolisz lélekszáma elérte az egymilliót, csak a 17. században vált ismertté és elismertté európai értelmiségi körökben. Nem is igazán a város, hanem egy érdekes találkozás hívta fel a figyelmet a metropolisz zsidó közösségére. 1605-ben Mateo Ricci, jezsuita szerzetes és egy kaifengi mandarin, Ai Tian egy jezsuita templomban futottak össze Pekingben. Ai Tian azzal a reménnyel érkezett Pekingbe, hogy magas presztízsű polgári állást szerezzen. Mielőtt útra kelt elolvasott egy könyvet; Azok a dolgok, amikről hallottam címmel, melyben bemutatásra kerül egy kis csoportnyi európai, akik Ricci vezetésével Kínába érkeztek és engedélyt kaptak arra, hogy imaházat építsenek. Ezek az idegenek, írta a könyv, egy olyan hithez tartozónak mondták magukat, mely hit kizárólagosan a monoteizmus alapján áll, mely teológiai alapvetés párhuzamos volt azzal, amit Mohammed próféta követői sok évszázaddal azelőtt Kínába hoztak. Ami a szerzőt meglepte az volt, hogy ezek az európaiak kitartóan és sértetten tagadták, hogy muzulmánok lennének. Akkor, merült fel a kérdés, milyen hit ez, melyet ezek az európaiak elhoztak Kínába? Ai Tian számára az ügy egyszerűnek tűnt. Ha Mateo Ricci emberei meg vannak győződve, hogy egy Isten van és ők nem muzulmánok, mi mások lehetnének, mint zsidók? Izraeliták, mint ő és mint az egész kehila (közösség), melyhez tartozott. Ez felvillanyozta, már csak azért is, mert ennek következményei új fejezetet nyithattak az elszigetelt kaifengi zsidók históriájában, akik ekkorra már több nemzedék óta teljesen el voltak szigetelve a nem-kínai zsidóktól. Ai utazása tehát lehetőséget jelenthetett, hogy megkeresse ezeket az európai zsidókat, meséljen nekik saját közösségéről, megtudja, mi történik a zsidókkal a világ többi részén, s újraéleszthesse azokat a kapcsolatokat, melyek a zsidó világhoz kötötték a kaifengi zsidó közösséget régen. Így történt tehát, hogy Ai Tian megérkezett Pekingbe, elsietett a jezsuita templomba, amiről azt hitte, zsinagóga, mandarin öltözetében, bemutatkozott Matteo Riccinek, akiről azt gondolta, rabbi. Ez, ahogy azt el lehet képzelni, totálisan meglepte Riccit. Az utóbbi két évtizedben Ricci keresztény közösségek leszármazottait keresgélte, amelyekről tudta, hogy évezredekkel azelőtt léteztek Kínában, s most végre itt áll egyikükkel szemtől-szemben.

A cikk eredetileg 2013. novemberében jelent meg a Forrás újságban.