1948. május 14-én, az egyik legmeghatározóbb dátum a modernkor zsidósága számára, hiszen erre a napra datálják Izrael megalapulását. De mint tudjuk minden eredmény egy folyamat révén jön létre. Mi volt ezelőtt? Kik éltek a mai Izrael területén?

Miért pont Ázsiában helyezkedik el az ország? A zsidó nép történetében, Erec Jiszrael, maga a terület, amióta világ a világ fontos, felülmúlhatatlan szerepet töltött be és tölt be napjainkban is. Először a bibliai korban (i.e. 13.-12. század: Mózes visszavezeti népét Izrael földjére); Saul, Dávid és Salamon királysága idejében (i.e. 1020-930) vált a zsidó élet legfőbb helyszínévé a vidék. Az első jelentős szakadás Izrael és a zsidóság viszonylatában i.e. 722-ben következett be, amikor az addigra kettészakadt állam idegen vezetés alá került.

A zsidó nép i.e. 722-ben szétszóródott (azóta használatos a diaszpóra, diaszpórában élés fogalma. Véleményem szerint különlegességnek lehet tekinteni, hogy egy ennyire ősi fogalom még mindig milyen jelentős tartalommal bír.) vagy száműzetésbe menekült. Ez a történés a zsidóság hisztoriájában drasztikus változást idézett elő; innentől kezdve már nem volt egyenlő a szóban forgó terület a zsidó haza fogalmával. Ettől kezdve beszélhetünk az első- és természetesen soha vissza nem állítható- térbeli eltávolodásról.

Júdeát i.e. 586-ban meghódította Babilónia, lakosságát elűzték, Jeruzsálemet és az Első Templomot lerombolták. Azonban Mózes népe ragaszkodott az első száműzetés ideje alatt is Jeruzsálemhez. Ekkor születik meg a jól ismert zsoltár: „Jeruzsálem, ha elfeledkezem rólad, száradjon le a jobbom! Nyelvem tapadjon ínyemhez, ha nem emlékezem meg rólad: ha Jeruzsálemet nem helyezem minden örömem fölé!” (Zsoltárok 137:5-6)

Talán a Jeruzsálembe vetett hit ereje segítette ekkortájt a zsidóságot a diaszpórában való túléléshez… Ezen a ponton érdemes elgondolkozni azon, hogy vajon a mi életünkben milyen szerepet tölt be Jeruzsálem és/vagy Izrael 2011-ben, diaszpórában élve…

Számos Cionba történő visszavándorlás után, Jeruzsálemben felépítette a zsidó nép a Második Templomot i.e. 538 és 515 között. Közel két évszázaddal később a Szentföld hellén uralom alá került (i.e. 332). A következő ismert esemény i.e. 166-ban történt, amikor a zsidók a rájuk erőltetett hellenizáció és a Templom megszentségtelenítését követően fellázadtak. A Szentélyt i.e. 164-ben sikerült az izraelita népnek megtisztítani Juda Makkabi vezetésével (erre az történésre vezethető vissza Hanuka ünnepe). A zsidó nép újbóli függetlenné válása i.e. 129-ben következett be, ez az autonómia mindössze i.e. 63-ig tartott, ebben az évben ugyanis Júdea Római uralom alá került. Ez a behódolás időszámításunk szerint 313-ig tartott.

Érdemes felsorolásszerűen megemlékeznünk a több mint három évszázados Római fennhatóság ideje alatt történt fejleményekről; i.sz. 70: a Második Szentély és Jeruzsálem lerombolása, i.sz. 132-135: Bar Kochba lázadás Róma ellen, i.sz. 210 körül befejeződik a Misna (Szóbeli Tan) írásos törvénnyé alakítása.

A Római után a Bizánci uralom alá kerül az ország 313-ban, ekkor Konstantin császár ráerőlteti a népre a kereszténység felvételét, a megmaradt zsidóságtól elvették a közhivatali tisztségek betöltésére vonatkozó jogot és azt is, hogy Jeruzsálembe léphessenek. Engem ez az eljárásmód kicsit a Numerus Clausus-ra emlékeztet…

636-ban az állam Arab megszállás alá került. Ezen uralkodás kezdetében a zsidók letelepedhettek Jeruzsálemben, valamint biztosította a kormányzás életük, tulajdonuk és vallásgyakorlásuk szabadságát adóterhek megfizetéséért cserébe. Az imént említett szabadságjogok azonban az évek múlásával olyannyira csökkentek, hogy a XI. század végére Izraelben a zsidó közösség mérete nagymértékben karcsúsodott (főként az elvándorlás miatt), ezáltal vallási és szervezeti egységéből is jelentősen veszített.

Az Arab megszállásnak 1099-ben lett vége, ezen időponttól kezdve 1291-ig a keresztesek uralkodtak Erec Jiszrael területe fölött. A közel két évszázados fennhatóság alatt a már korábban idegenföldre kergetett zsidók nagy számban tértek vissza Cionba; főleg Jeruzsálem és Akkó városába. A keresztesek hatalmát a Mamlúk uralom váltotta fel (1291). A következő több mint 200 évben az ország külkapcsolatai javarészt megszűntek, a városok amortizálódása is elkezdődött, a zsidók nagy része elszegényedett.

1517 és 1917 között az állam török fennhatóság alá került. A XVI. század közepére a befelé irányuló migrációnak köszönhetően nőtt a zsidó közösségek nagysága, főként Jeruzsálemben és Tzfatban. A XIX. században olyan jelentős államok kerültek diplomáciai kapcsolatba Cionnal, mint Oroszország, Franciaország, Nagy- Britannia és az Amerikai Egyesült Államok. Az országban a külpolitika kiépítésével nagyságrendileg azonos időben megépítették az első utat Jeruzsálem és Jaffa között, Európából rendszeres gőzhajójáratok érkeztek, valamint létrejött a postai- és távírókapcsolat is az öreg kontinenssel. A fejlődéssel párhuzamosan kiugró mértékben javult az országban élő zsidók helyzete, számuk ezzel egy ütemben növekedett. 1870-re Jeruzsálem lakosságának többsége a zsidók közül került ki. Az izraelita lakosság országszerte művelésre alkalmas földterületeket vásárolt, számos falusi települést alapított és a héber nyelv megreformálását is végrehajtotta.

Ezen feltételek mellett Izrael készen állt a cionista mozgalom alapköveinek letételére…