Kevesebben mennek Izraelbe, mint tavaly.

2015 első 5 hónapjában 17 százalékkal csökkent a Zsidó Államba látogatók száma, 2014 első öt hónapjához képest.

Izrael kormánya 15 %-os visszaesést tapasztalt az összes utazással kapcsolatos bevételnél az egy évvel korábbihoz képest. Ez a legalacsonyabb összeg az elmúlt öt évben. A hotelek forgalma is 12 százalékkal esett vissza. Az Izraeli Központi Statisztikai Hivatal attól tart, hogy a turizmus visszaesése 2016-ban sem fog javulni. Ugyan a gázai háborúnak már 10 hónapja vége, azonban még ma is hatást gyakorol az utazási kedvre. Sok sztár, szervezet, egyesület bojkotálja Izraelt, mely szintén nincs jó hatással az Izraelbe utazási kedvre.

Yossi Fisher, utazásszakértő szerint Izraelnek új kibocsátóországokra kéne fókuszálnia. Eddig a legtöbb turista Észak-Amerikából és Oroszországból érkezett, míg a Közép- és Kelet európai régióban rejlő lehetőségeket nem aknázta ki az ország. Fisher sok látogatót várna Lengyelországból, Csehországból és Magyarországból.

A turizmusért felelős miniszter, Yariv Levin nem akarja emelni a marketingköltségeket. Úgy véli, hogy a marketing nem, Izrael pozicionálása a megoldás.