Az Izraeli Központi Statisztikai Hivatal vasárnap megjelent beszámolója szerint 2015 első két negyedévében Izrael gazdasági növekedése drámaian lassult.

A Hivatal elemzésében arra jutott, hogy csupán 0,3 százalékkal nőtt az ország GDP-je 2015. második negyedévében, az első negyedév 2 százalékos növekedésével szemben.

2015 első félévében a lakossági kiadások 2,8 százalékkal nőttek, szemben a 2014 első félévére jellemző 4,2 százalékos emelkedéssel.

A jelentés arról is beszámolt, hogy a mezőgazdásági export 10,9 százalékkal csökkent, a gyémántkivitel pedig több mint 25 százalékkal esett vissza  2014. második feléhez képest.

A Harel csoport a következő időszakra gyenge növekedést jósol. Azonban vezető elemzők hozzátették, hogy egyes adatok valószínűtlenül alacsonyak, ami miatt adategyeztetést és frissítést sűrgetnek.