Az Európai Unió tagállamai közül elsőként Svédország ismerte el a független Palesztin államot, 2014. október végén…

A héten csípős felszólítással élt egy svéd politikus. „A svéd társadalom nyitott, befogadjuk a különböző származással rendelkező embereket.  Azonban nektek alkalmazkodnotok és asszimilálódnotok kell ahhoz, hogy svédek legyetek.”- nyilatkozta Bjorn Soder, a jobb oldali Svéd Demokrata Párt titkára. Hozzátette: „úgy gondolom, hogy a legtöbb olyan ember, aki zsidó származású, csak úgy lett svéd, hogy felhagyott zsidó identitásával.”

„Zsidó vagyok, aki Svédországban született. Ugyanannyira vagyok svéd, mint Bjorn Soder.” Reflektált Willy Silberstein, a Svéd Antiszemitizmus Ellenes Közösség elnöke. Lea Posner Korosi, a Svéd Zsidó Közösség vezetője, mély megdöbbenését fejezte ki, amiért Svédország harmadik legnagyobb politikai pártjának képviselői oly módon nyilatkozhatnak zsidókról és más kisebbségekről, mint Soder. Korosi szerint nem szabad félvállról venni az ilyen megnyilvánulásokat. A fanatisták száma sajnos nem csekély.

A Svéd Rádióban később Soder kifejezte elköteleződését Izrael és a zsidóság iránt. A Svéd Demokrata Párt a legutóbbi választásokon, 2014 szeptemberében, a szavazatok 13 százalékát kapta.