Manapság, úgy mint a Tánách korában, a héber élő nyelv, melyet az emberek egész Izraelben beszélnek, de ez nem mindig volt így.

Sokáig a zsidók a világ különböző tájain éltek és nem beszélték a hébert. A héber csak az irodalom nyelve volt és a köznapi beszédben holt nyelvnek számított.

 A XIX. század végén Oroszországból, egy fiatal cionista, Eliezer ben Yehuda (1858-1922) Izraelbe érkezett. Úgy gondolta, hogy minden zsidónak vissza kell térnie Erec Izraelbe és héberül kell beszélnie. Úgy vélekedett: „Az ország és a nyelv- e dolgok nélkül a zsidók nem válhatnak egy nemzetté.”

 Az ortodoxok egy csoportja azonban nem akart héberül beszélni. Azt mondták, hogy tilos hétköznapi nyelvként használni a hébert, mert szent nyelv. Mások, azonban szerettek volna héberül beszélni, azonban nem tudtak, mert nem volt elég a szókincsük ehhez. Eliezer Ben Yehuda egyik oldallal sem egyezkedett.

A nyelv ellenzőinek nagy bánatára, az orosz cionista fiatalember nem egyedül rendelkezett a héber nyelvről alkotott véleményével. Professzorok, tanárok, írók, újságírók és orvosok támogatták elképzeléseit. Közösen találtak ki új szavakat, melyeket a mindennapokban lehet alkalmazni a mindennapi életben.

Ben Yehuda újságíróként is tevékenykedett. Cikkeit héberül írta. Ezen írásokban igyekezett a lehető legtöbbször új szavakat használni. Reggelente kigondolt egy-egy új szót és esténként leírta újságjában. Így tanulták meg Izrael lakói az új szavakat, ismerték meg majd használták ezeket az utcán és otthonukban.

Élete végén szerkesztett egy szótárat, melyben a bibliai eredetű szavak és az általa kifejlesztett modern kifejezések is fellelhetőek voltak.

Sok ember azt vallja, hogy a cionizmus nagy csodáját testesíti meg a héber nyelv.

Ben Yehuda hitvallásának lehet tekinteni következő szavait: „Mindössze két dolgot sajnálok az életemben: azt, hogy nem Izraelben születtem valamint azt, hogy az anyanyelvem nem a héber.”