Úgy gondolom, hogy Ephráim Kishon egy méltatlanul kevesebb emlegetett művész a magyar közéletben. 25 évesen költözött Izraelbe, ahol egy idő után héberül írta műveit, azonban a legsikeresebbek magyar nyelven születtek. Kishon véleményem szerint nem csak író, humorista, rendező, hanem az egyik legjobb társadalomtudós is, aki kiváló érzékkel, humorral fűszerezve mutatta be az 1960-as, ’70-es évekbeli Izrael társadalmi, és mindennapos problémáit.

Egyik kedvenc szatíraíróm Hoffmann Ferencként látta meg a napvilágot 1924. augusztus 24-én Budapesten.

Édesanyja bankigazgató édesapja titkárnőjeként dolgozott. A család teljesen asszimilált volt, jiddisül és héberül egyáltalán nem beszéltek. Már 1940-ben, 16 éves korában megnyert egy novellaíró díjat a gimnáziumban. A diszkriminatív törvények miatt nem járhatott egyetemre, ezért elhatározta, hogy aranyműves lesz.  Fiatalkora jelentős részét munkatáborokban töltötte. 1944-ben egy Szlovákiában található munkatáborba, Jolsvára vitték, ahonnan egy barátjával együtt megszöktek. A Jolsván töltött idő alatt a táborparancsnok titkáraként dolgozott, mivel nagyszerű sakkjátékos is volt, és a parancsnok szeretett vele játszani. A szökés után hamis papírokkal élte túl a holokausztot. A szülei és húga szintén túlélték a vészkorszakot.

Miután Budapestet felszabadították az oroszok, Kishont majdnem ismét elvitték ezúttal Fehéroroszországba, de az írónak sikerült elmenekülnie. A II. világháború után művészettörténetet tanult Budapesten (’48-ban szerzett diplomát). 1946-ban összeházasodott Klamer Évával. Két évvel később nagynénje egy szatíra versenyre küldte egyik írását (tudomása nélkül), amiért első díjban részesült. Az elismerés után a Ludas Matyi magazinnál kapott munkát.

A humorista már elismert szerzőként 1949-ban vándorolt Izraelbe, nem bírta elviselni a Magyarországon uralkodó diktatórikus rendszert. A Hoffmann nevet még szülő országában Kishontra változtatta, a végéről a “t” betűt egy izraeli bevándorlásügyi hivatalnok “szedte le”. A Ferenc név szintén  nem létezett a hivatalnok szerint, így lett Ephráim.

Új hazájában először egy Haifa melletti kibucban élt, ahol villanyszerelőként és takarítóként is tevékenykedett. 1951-ben kezdett el írni az Új Kelet című magyar nyelvű izraeli újságba, aminek nem sokkal később szerkesztőségi tagja is lett. Ekkoriban a Davar című folyóiratban is publikált. 1952-ben nagy lendülettel vetette bele magát a héber nyelv elsajátításába. Naponta 18 órát foglalkozott az ivrittel. A sok tanulásnak meglett az eredménye, 1953-ban már héber nyelven írt a Mááriv című újságba, valamint színdarabokat szerzett a tel-avivi Hábimá színháznak.

Első nemzetközi sikerét 1959-ben aratta Nézz vissza Mr. Lot című művével, melyet a New York Times a hónap könyvének választott. Ekkor már a német nyelvterületeken is jelentős sikereket ért el, köszönhetően a jó fordítóknak (is).

1958/59-ben saját színházat alapított “Bácál Járok” (Zöldhagyma) néven, mely 1962-ig működött. 1963-ban készítette el az izraeli filmtörténet egyik máig meghatározó filmjét, a Sallah Sabatit, mely Oscar jelölést is kapott. 1965-ben két Golden Globe díjat nyert az alkotásért. 1972-ben szintén Golden Globbal jutalmazták “The Policeman” című alkotását. Összesen 2-szer jelölték Oscar díjra és 3 Golden Globot nyert élete folyamán. Munkásságát számos egyéb díjjal ismerték el, mind Izraelben, mind a világ számos országában. Magyarországon 1999-ben kapott irodalmi tevékenységéért kitüntetést.

Kishon népszerűségét mutatja, hogy 37 nyelvre fordították le műveit, összesen 43 millió példány fogyott könyveiből világszerte.

Ephraim Kishont 2005-ben érte  a halál, Svájcban. Sírja Tel Avivban található.

Összesen háromszor házasodott, két fia született.