A kerek, középen lyukas zsemléhez hasonlító pékárunak Magyarországon nincs akkora kultusza, mint az Egyesült Államokban, vagy Izraelben. A péksütemény “feltalálásának” helye azonban sokkal közelebb van hazákhoz, mint az előbb említett országokhoz.

A bagelről az első, máig fennmaradt emlék 1610-ből Krakkóból származik. A helyi zsidó közösség tagjai a lengyel bublik nevű sovány kenyér mintájára sütötték meg az első darabokat belőle.

Egykor vallásos körökben hagyománynak számított, hogy a Szombat kimenetele után a családok bagelt készítettek. Ennek az a praktikus oka, hogy a bagel gyorsan megsül és így a Szombat után elég gyorsan friss pékáruhoz lehetett jutni.

 A bagel szónak elég sok formájával találkozhatunk, jiddisül baygl, melyben megtalálható az egyik német nyelvi irányzatban használt “böugel”, azaz gyűrű szó.

A pékáru New Yorkban lett először ismert az amerikai kontinensen. A nagyvárosban kelet-európai zsidók tették ismerté, néhányan bagel készítésből éltek meg új otthonukban. A földrészen igazából a XX. század utolsó negyedében beszélhetünk “bagel forradalomról”, amikor két, főleg bagelt sütő pékmester feltalálta a termék mirelit változatát. Amerikában napjainkban két kiemelkedő bagel-irányzattal találkozhatunk; a new york-i és a montreali versenyzik egymással a fogyasztó kegyeiért. A montreali általában mákos vagy szezámmagos, malátát és cukrot nem tartalmaz tésztája, mézben édesített vízben forralják fel, mielőtt kisütik. A new york-i bagel ezzel szemben sót és malátát is tartalmaz, sütés előtt forró vízben forralják.

Az egyik legelterjedtebb európai bagel típus a londoni (a helyiek beigel-nek írják). Ez az előbbiekhez képest jóval keményebb, gyenge fogakkal nem ajánlott fogyasztása.

Manapság már mindenféle ízesítésű bagellel találkozhatunk. Foghagymás, mákos, szezámos, hagymás, sós, tökmagos és még számos más verzió is szerepel a kínálatban. Léteznek úgynevezett reggeli bagelek is, amik általában édes feltéttel vannak ellátva, pl. csokichipszes, sajtos, cseresznyés.

Image result for bagel

Amennyiben kedvet kapott az olvasó egy finom bagelhez, íme, egy recept:

http://www.nosalty.hu/recept/sokszinu-bagel

Zsidó gasztronómiát bemutató sorozatunk korábbi része itt olvasható:

Gefilte fish: https://zsblog.hu/gefilte-fish/