A portugál országgyűlés 2015-ben elfogadott törvénye alapján minden olyan zsidó portugál állampolgárságot kaphat, „aki portugál származású szefárd zsidó, kinek ősei bizonyítottan tagjai voltak a portugál közösségnek”. Mivel nehéz a bizonyítási folyamat, elég kevesen kapták meg (eddig) felmenőik után az állampolgárságot.

A cikkben azzal foglalkozunk, hogy hogyan is kerültek zsidók az Ibériai-félsziget nyugati felén található államba, mi történt velük az évszázadok folyamán, végezetül a jelenleg is működő közösségeket mutatjuk be.

Már jóval Portugália létrejötte előtt, a Római Birodalom fennállásának idején éltek az Ibériai félsziget területén izraeliták. Az ezt bizonyító legkorábbi dokumentum i. sz. 482-ből származik (azt azonban nem lehet tudni, hogy ők a mai Portugália vagy Spanyolország területén éltek-e).

711-ben a mór megszállással kezdődött a portugál zsidóság aranykora, sokkal szabadabban éltek ettől kezdve, mint korábban, bár a származásuk miatt különadót kellett fizetniük (a keresztényeknek is). Később, szintén ezen évszázadban a keresztények vissza akarták szerezni a hatalmat a móroktól, sok zsidót – arab nyelvtudásuk miatt – kémként és diplomataként foglalkoztattak a háborúban. E pozíciók tiszteletet keltettek irántuk, azonban továbbra is számos előítélet érződött a közhangulatban.

A középkorban bevált szokás lett, hogy a portugál király nevezi ki az országos főrabbit (aki a vallási életen túl az adóbeszedésért is felelt). A XV. századig egyes zsidók elég magas pozíciókig jutottak a portugál politikai és gazdasági életben. Ekkoriban Lisszabonban és Évorában alakultak ki a legjelentősebb zsidó közösségek.

Az inkvizíciók kora

1492-ben a spanyol kormány kiutasította a zsidókat az országból. Sokan közülük Portugáliába menekültek, ahol II. János király pénz ellenében menedékjogot adott nekik. Azonban nyolc hónap után a portugál kormány is a zsidóság kiűzését tűzte napirendre. Az a zsidó, aki nem hagyta el az országot, rabszolga lett. 1493-ban a király több száz zsidó gyereket deportált Sao Tempe újonnan felfedezett kolóniájába, ahol sokan életüket vesztették.

1494-ben, II. János király halála után I. Manuel került hatalomra, aki visszaállította a zsidók szabadságjogait. 1497-ben azonban, az akkor létrejövő spanyol királyság és a keresztény egyház és híveinek jó része nyomására I. Manuel a következő utasítást adta ki: vagy áttérnek a zsidók a keresztény hitre, vagy kiűzik őket az országból gyermekeik nélkül. Sokan próbálkoztak a maradással (mind terület, mind hit tekintetében), 1506-ban 2000 zsidót végeztek ki Lisszabon utcáin emiatt, sokakat pedig deportáltak.

1540-től kezdve már azokat is sújtotta az inkvizíció, akik áttértek a keresztény hitre (conversosok, marranosok), nemcsak Portugáliában üldözték őket, hanem a  gyarmatokon is, például Brazíliában, a Zöld-foki-szigeteken és Indiában. Az 1821-ben hivatalosan megszűnő inkvizíció három és fél évszázada alatt több tízezer zsidó vesztette életét. Ezt követően a legtöbben elmenekültek, főként Amszterdamba, Thesszalonikibe, Isztambulba, Franciaországba, Marokkóba, Brazíliába vándoroltak. Hatásuk a mai napig tapasztalható e helyeken, például a törökök között a ladino nyelv használata is tőlük származik, de a mai napig találkozunk portugál zsinagógával Amszterdamban.

Az amszterdami Portugál Zsinagóga

Az üldöztetések ellenére elég sok conversos maradt Portugáliában. Többségük az állami papírok alapján keresztény volt, azonban a zsidó vallást titokban gyakorolták otthonaikban. Később azonban sokan közülük a nyílt vallásgyakorlás elérése érdekében szintén a már portugálok által alapított külföldi közösségek közelébe költöztek.

Folytatjuk…