Létezik egy autonóm tartomány Oroszországban, a kínai határ közelében, melyet 1928-ban alapított a Szovjet Birodalom vezetése.  Azt szerették volna, hogy az országban élő zsidóság ide költözzön és ne Izraelbe.  Írásunkban az Autonóm Zsidó Tartomány zsidóságát mutatjuk be.

Az első ötlet arra vonatkozóan, hogy a területre áttelepítik a szovjet zsidóságot az 1920-as években vetődött fel. A tartomány több mint 30 000 négyzetkilométer nagyságú (kb. Magyarország 1/3-a) nagyobb részét ekkor még erdő borította, éghajlata kimondottan hideg, száraz. A Zsidó Kommunisták jelentősen támogatták a szovjet vezetés elképzelését, továbbá alapítványok jöttek létre azért, hogy az Egyesült Államokban, Argentínában élő tőkés zsidók finanszírozzák az új állam fellendítését.

Az Autonóm Zsidó Tartomány fennállásának első 10 évében megközelítőleg 43 00 zsidó telepedett le a ma már második zsidó államként becézett területen, közülük 1200-an nem szovjet területről érkeztek. Ez az szám azonban némi túlzást mutat, ugyanis hosszútávon az ideköltözők fele boldogult csak az új otthonában.

Image result for Birobidzhan

Birobidzan, a tartomány fővárosának főtere

Az államnak két hivatalos nyelve lett, az orosz és a jiddis. Tervek születtek jiddis nyelvű színház, iskolarendszer és opera létrehozására vonatkozóan is.  A jiddis kultúra térnyerése a szovjet vezetése számára fontos volt, elő is segítették, mivel ezzel akarták a vallás előretörését megakadályozni. 1936-ban azonban Sztálin véget vetett a jólétnek, szinte mindent felszámolt, ami eddig a területen kialakult, teljes kontrollt vezetett be.

A második világháború után, egészen 48-ig ismét sok zsidó érkezett a területre, egy jobb élet reményében. Ekkor 30 000 volt az itt élő izraeliták száma. Jiddis sajtó- és szépirodalmi termékek láttak napvilágot, színházi darabokat mutattak be az askenáz zsidók nyelvén, azonban 1948-ban ismét véget ért a fejlődés, ugyanis ekkor szinte minden zsidó művészt és politikust letartóztattak. Egy részük életét vesztette a szibériai munkatáborokban, a többség azonban túlélte a megpróbáltatásokat, a jiddis felélesztésére azonban már nem került sor.

A tartomány lakosságának száma folyamatosan csökken, 2010-ben 75 000 fő élt itt, amiből mindössze 2000 volt zsidó.